2011. június 19., vasárnap

Konyec, bár voltaképp nem

Nos, úgy döntöttem, tök fölösleges két helyre másolni a bejegyzéseket, szóval ezt a felületet mostantól hanyagolom. Ami itt van régről, biztosan itt marad egészen addig, amíg időmilliomos nem leszek, és az új helyen az összes oda átvitt régi poszt linkjeit meg képeit át nem variálom úgy, hogy ne ide mutassanak, vagy amíg meg nem szűnik az internet. Utóbbira van nagyobb esély.

Aki netántán úgy gondolja, megtalál az sfblogson az összes régi bejegyzéssel meg az újakkal együtt.

2011. április 17., vasárnap

Raviolit csakis medvehagymahabbal, malacbőrt csakis ananásszal

Lajossal, a szakáccsal vacsoráztunk már együtt Philippe-nél (a belgánál), amikor is szájtátva  hallgattuk, hogyan diktál le két óra alatt fejből és élvezettel egy nem nagyon egyszerű nyúlreceptet. Akkor is érződött minden szavából, mennyire szereti, amit csinál, és valahogy abban is biztos voltam, hogy érti a szakmáját. Nos, péntek este gyakorlati tapasztalatokat is szerezhettem ez ügyben, ugyanis a Lucullus Bt. 99. vacsorájának menüjét Lajos állította össze és készítette el.

Amúgy nem szívesen állítok fel sorrendet a vacsorák között, meg nem is feltétlen hasonlíthatók össze egymással, de nekem a tegnapi fúziós menü Philippe és Wang mellett ott volt az első háromban. A molekulárisokat simán verte például.

A hangulathoz jelentős mértékben hozzájárult a Lucullus új főhadiszállása, a Hidden Kitchen névre hallgató lakásétterem, ahol ezúttal csak tizenketten jöttünk össze, viszont így nyugodtan nyüzsöghettünk főzés közben a konyhában, és kérdezgethettük Lajost, aki lelkesen magyarázta, mit csinál éppen.
Mindjárt el fogom mondani persze, miket ettünk, meg lesz diavetítés is sok képből, de étvágycsinálónak a legjobb talán, ha meghallgatjuk magát Lajost:



Hát ezek után persze mit mondhatnék én? Akárhogy is, azért próbálkozom.

Hideg előételként (igazából azért meleg volt) a blackening powder névre hallgató lousiniai cajun fűszerkeverékbe forgatott japán tonhallal kezdtünk, ami két napja még állítólag élt (mongyuk ha Fukushima környékén, akkor lehet, ráfaragtunk), ehhez pedig wasabis majonézba forgatott ruccolát és fűszerekbe pácolt gyömbért kaptunk.

Ugye szabály, hogy mindig az előétel a legjobb, most viszont nem tudok dönteni. Ez az előétel most is totál zseniálisra sikeredett, aztán viszont csak nem akart semmi kevésbé zseniális lenni. Azt mondanám, az összes fogás egyformán óriási volt.



Második előételnek jött a kecskesajtos ravioli paprikás-cukkínis dresszinggel meg medvehagymahabbal. Ha valaki nem nézte volna végig a videót, a medvehagyma volt a magyar elem a fúzióban, nagyon jól is sikerült az a hab a raviolik meg az apróra vágott zöldségek mellé, és külön élvezet volt belapátolni azután, hogy az orrunk előtt verődött habosra pillanatokkal korábban.

A két főétel közül elsőnek jött a bőrös malackaraj, amin muskotályméztől lett egészen izgalmasan ropogós a bőr, és amit a mellé felszoglált paradicsomos/ananász illatú mentás/garam masalás chutney meg a Guinness sabayon meg a háromféle hagymából (ezeket már nem tudnám felsorolni, de olyan is volt közte, amiről sose hallottam) készült hagymapüré dobott fel még inkább. A Guinness sabayonnak mongyuk nem volt annyira erőteljes Guinness-íze, de az se baj nyilván.

Az ezután következő borjúbélszín meg olyan minőségű hús volt, ami önmagában is megérte volna az estét (Lajos az árát is említette, itthonra nem veszek sajnos), főleg, hogy tökéletes mértékben maradt rózsaszín a közepe. A fenyőmagpesztó és a vörösvajmártás meg dobott rajta még egy csomót nyilván, nem is beszélve, a kétoldalán sült hagymatortáról (a hagyma alatt levelestésztával).

Amikor némi beszélgetős, sokat röhögős emésztés után megjelent előttünk a desszert, első blikkre az volt a benyomásunk, hogy az alul túrós, felül karamellás, törökmézzel, ananásszal és violaesszenciával vegyített csodaszép izé a tányér közepén tömény lesz kissé. Nem volt az. Erre szokta anyukám azt mondani, hogy röpült. Könnyű volt, lágy, habos, éppen a megfelelő mértékben édes, tökéletes. És igen, teljesen valódi virágszirmokat is ettünk hozzá.



Itt persze vége is volt a menüsornak, és amúgy voltaképp jól laktunk, de azt mondtuk, férne még belénk, én pedig rafináltan kifigyeltem, hogy maradt még abból a malacból pár szelet, amit Lajos nem akart kiküldeni a pincérrel (az lakásétterembe is jár), mondván nem sikerült tökéletesen ropogósra a bőre, márpedig ő a tökéletességre törekszik. Azért szerencsére annyi lazaság belefért neki, hogy desszert után kihozza még nekünk a maradékot. De nem ám csak úgy simán.

Egyszer csak beállított egy tállal, amin a malackatonák törökmézzel és sajttortával kiegészítve álltak halomban. Persze ezt az extrafogást csak a pillanat hozta, mégis összeállt kerek egésszé, és kis híján ölre mentünk a falatokon (igazából nem ám, a társaság ezúttal is kiváló volt).

Aztán meg ha ez nem lett volna elég, jött még egy adag, kanálon tálalt ropogós malacbőr ananásszal. Ez már persze inkább poén volt, de nagyon bejött, a malacbőrhöz feltétlen igényelni fogom az ananászt a jövőben is.
Ja, és még a túrómousse-ból is maradt egy utolsó adag, amit kikanalazhattunk.

Jóllakva álltunk tovább hárman (Lajos, Lajos meg én) sörözni egyet, közben pedig Lajos azt is elmesélte, melyik fogást melyik séftől leste el, és mit tett hozzá ő maga. És jó volt látni valakit, aki ennyire szereti azt, amit csinál, és ennyire bele tudja vinni az egyéniségét. Le a kalappal. Ha ő főz, és nem rogy a fejemre az ég, én mindig megyek majd.

2011. április 4., hétfő

A nőtlen király, a háromlábú szék és a ledér asszony

Mivel lassan másfél hónapja posztoltam utoljára, gondoltam, már kitalálok valamit, hogy könnyen és fájdalommentesen életben tarthassam a blogot. Úgyhogy gyártok egy-egy rövid posztot az elém kerülő érdekes mondatokból, amik vagy fordítási problémát jelentenek, vagy csak mittomén.
Íme a mai eresztés:
An unmarried king is like a chair with three legs, your Majesty. Apt to fall.
Kérdés: mit csinál egy király, amikor véget ér a hatalma? Elbukik? Oké. De elbukhat egy háromlábú szék? Szerintem nem igazán.

De mongyuk egy királyt (jó, kis metonímiával) meg lehet dönteni. Meg még kicsodát? Na hát Sándor barátunk aktív súgásával ez lett belőle:
Egy nőtlen király olyan, mint egy ledér asszony, felség. Könnyű megdönteni.
A kritikákat megelőzendő előrebocsátom, hogy simán lehet, hogy átnézésnél kezdem elölről, mert én sem vagyok feltétlen teljesen boldog vele.

Mindenesetre egyelőre így fordítottam a chair with three legs-t ledér asszony-nak.

2011. február 25., péntek

A Bit of an ifjúkori álom

1995-ben (kábé) ismertem meg Bárczi Benőt Hugh Laurie-t. Egy ismerősöm, név szerint Stephen Fry mutatta be nekem. Akkor még nem sejtettem, hogy az imperilaisták fizetett ügynöke.

Valószínűleg az angoltudásom is sokat köszönhet ennek a két embernek, ha nem is feltétlen közvetlenül, de annyi biztos, hogy másokkal együtt ők is extra motivációt szolgáltattak, hogy ne ragadjak meg a nyelvtudásnak az akkor meglévő főiskolai diplomámhoz kellő nem feltétlen ördögi szintjén.

A lényeg mindenesetre, hogy az A Bit of Fry & Laurie kábé a legviccessebb dolog volt, amit addig láttam a tévében, és erősen gondolkodom, hogy nem tartotta-e meg a helyét azóta is, mert simán lehet, hogy igen. Ültem, röhögtem, és néha arra gondoltam, hogy nem lesz könnyű dolga annak, aki ezt egy szép napon magyarra fogja fordítani. Akkor asszem, még csak kacérkodtam a gondolattal, hogy fordító leszek, de ha valaki azt mondja, hogy én leszek az, biztos a seggem verem a flaszterba.

Na jó, most is a seggem verem a flaszterba. Ugyanis én fordítom az A Bit of  Fry & Laurie nyolc epizódját. A 3. és a 4. szezon már évekkel ezelőtt lement a Comedy Centralon, valami rejtélyes oknál fogva aztán az első kettő csak most lett aktuális. Közben persze én már dolgoztam nekik, meg igyekeztem ajánlgatni magamat, és meg is lett nekem ígérve a cucc, de aztán kiderült, hogy a korábbi fordítónak is meg lett ígérve - és mivel neki a főnök ígérte meg, ő nyert. Legalábbis ideiglenesen, mert aztán egyszer csak jött a mail, hogy sürgősséggel át kéne venni a melót az első szezon ötödik részétől.

Külön királyság, hogy szerintem az egészből bőven a második szezon a legjobb, úgyhogy kedvenc jeleneteimnek eshettem neki. Valami rejtélyes oknál fogva például 15 éve benne van a fülemben az a mondat, hogy "the lush, velvety texture of a Tideymans carpet". Erre leírhattam, hogy "egy Tideyman szőnyeg, buja, bársonyos textúrája".



Aztán meg megalkothattam a kamu szerszámnevek magyar verzióját kúpos trunyótól meg farokbillentős rúdkarmantyústól.



Persze kábé iderakosgathatnám mind a nyolc epizódot az elejétől a végéig, és őszintén nem is tudnám megmondani, melyik jelenet a kedvencem. Mindegy is. Olyan ez, mint egy valóra vált ifjúkori álom vagy mi. Nem, nem olyan. Az.

Nekem van a legjobb munkám a világon. Tony of Plymouth biztos egyetért.



Túrjátok fel utána a Comedy Central műsorát. Nem ám miattam, hanem a világ legviccesebb félórái miatt. Egyébként meg tök jó, hogy lefordíthattam, de alapvetően mindenkinek azt ajánlanám, hogy inkább tanuljon meg faszán angolul. Az A Bit of Fry & Laurie miatt érdemes.

2011. február 18., péntek

Amikor apa hülye kissé

Hollywoodi filmekben szokott lenni olyan, hogy hülye apuka elfelejt elmenni a gyerekért az iskolába. Hát ezt én ma eljátszottam egy az egyben.

Csütörtökön az anyja szokta elhozni Lócit a suliból, most viszont valami dolga volt, és tegnap megkért, hogy szóljak apámnak, mert ő nem tud elmenni érte (ilyenkor apám az ügyeletes elmenőember, mert nekem alapból órám van). Hát én meg simán elfelejtettem szólni.

Apámnak 12.40-re kelett volna odaérni Lóciért, de hát persze fogalma sem volt róla, hogy ott kéne lennie. Nekem egészen pontosan 12.40-kor jutott eszembe, hgoy gebasz van. A szalagavatós fényképezkedés miatt amúgy se tartottam órát, úgyhogy nem apámat hívtam már, hanem bevágódtam a kocsiba, és áthágva minden létező sebességkorlátozást, fittyet hányva pimf előzni tilos táblákra, útnak eredtem. Úgy negyedóra késéssel értem a sulihoz, csakhgoy Lócit sehol nem találtam.

Nem mondanám, hogy ideges voltam, mert azért nagyfiú ő már, és reggel egyedül is jár suliba amúgy, de hát csak meg volt beszélve, hogy ott lesz érte valaki, és nem volt.

Amikor utolértem kocsival, már jött ki a házuk kapuján, miután felment a lakásba, és nyugtázta, hogy nincs otthon az anyja, ezért továbbindult a nagyszülőkhöz.  A legkisebb mértekben sem volt fölzaklatva. Beült a kocsiba, közölte, hogy "hát úgy sejtem, anya persze elfelejtett szólni a papának, hogy jöjjön el értem", és vigyorgott, mint a tejbetök.

A tanulság leginkább, hogy 1, hülye vagy, Gergő, de nem nagy baj, 2, nem kell félteni Lócit, feltalálja magát, tényleg nagyfiú már (a képen például mosogat); 3, tán kéne már neki venni egy mobiltelefont, ha már nagyjából az összes osztálytársának úgyis van évek óta.

Amúgy nagyon édes, hogy az anyjára próbálta kenni az egészet, de persze felvilágosítottam, hogy én voltam a hunyó, nem anya, majd leszállítottam a nagyszülőkhöz, és mentem vissza a fényképezkedők körül legyeskedni. (Mellesleg egyre jobban csípem az osztályomat, majd egyszer mesélek róluk.)

2011. február 6., vasárnap

Gary Moore 1952-2011

I adored all the personas of Gary Moore.

The classic Thin Lizzy guitarist.



The rocker.



The bluesman.



The guy who even made it to the Montreux jazz festival.



One of the greatest Irishmen ever passed away this morning while on holiday in Spain. Rest in peace, Gary Moore. You'll be remembered, be sure about that.

2011. január 23., vasárnap

KL: Fekete-erdő

Lóci kitalált egy csomó ilyet, majd fölrakom a többit is, kezdetnek világosodjatok meg, hogyan lett a Fekete-erdő.
Fekete-erdő
Egyszer Németországban annyira elszaporodtak a rablóbandák, akik kifosztották a városokat, hogy Isten annyira megharagudott, hogy a németek országa fölé hatalmas fekete villámló felleget küldött. Ez a vihar a Fekete-erdőt érte el elsőként. A villámok lesújtottak az erdőre, és lángba borították. Meghallotta ezt a német herceg, és elhatározta, hogy megmenti az országot. Elindult, hogy megkérje Istent, bocsásson meg a németeknek. Hosszú út után megtalálta Isten titkos palotáját.
Bebocsátást kért, bement, és arra kérte Istent, hogy ne pusztítsa el az országát. Cserébe ő megbünteti a rablókat. Isten megengedte, és elvonta a viharfelleget Németország fölül. A Fekete-erdő hamuvá égett, és kopár fekete fák álltak mindenhol.
Idővel az erdő újra kihajtott, de az egykori leégése miatt azóta is Fekete-erdő a neve.
kl
Blog Widget by LinkWithin