A Bit of an ifjúkori álom

1995-ben (kábé) ismertem meg Bárczi Benőt Hugh Laurie-t. Egy ismerősöm, név szerint Stephen Fry mutatta be nekem. Akkor még nem sejtettem, hogy az imperilaisták fizetett ügynöke.

Valószínűleg az angoltudásom is sokat köszönhet ennek a két embernek, ha nem is feltétlen közvetlenül, de annyi biztos, hogy másokkal együtt ők is extra motivációt szolgáltattak, hogy ne ragadjak meg a nyelvtudásnak az akkor meglévő főiskolai diplomámhoz kellő nem feltétlen ördögi szintjén.

A lényeg mindenesetre, hogy az A Bit of Fry & Laurie kábé a legviccessebb dolog volt, amit addig láttam a tévében, és erősen gondolkodom, hogy nem tartotta-e meg a helyét azóta is, mert simán lehet, hogy igen. Ültem, röhögtem, és néha arra gondoltam, hogy nem lesz könnyű dolga annak, aki ezt egy szép napon magyarra fogja fordítani. Akkor asszem, még csak kacérkodtam a gondolattal, hogy fordító leszek, de ha valaki azt mondja, hogy én leszek az, biztos a seggem verem a flaszterba.

Na jó, most is a seggem verem a flaszterba. Ugyanis én fordítom az A Bit of  Fry & Laurie nyolc epizódját. A 3. és a 4. szezon már évekkel ezelőtt lement a Comedy Centralon, valami rejtélyes oknál fogva aztán az első kettő csak most lett aktuális. Közben persze én már dolgoztam nekik, meg igyekeztem ajánlgatni magamat, és meg is lett nekem ígérve a cucc, de aztán kiderült, hogy a korábbi fordítónak is meg lett ígérve - és mivel neki a főnök ígérte meg, ő nyert. Legalábbis ideiglenesen, mert aztán egyszer csak jött a mail, hogy sürgősséggel át kéne venni a melót az első szezon ötödik részétől.

Külön királyság, hogy szerintem az egészből bőven a második szezon a legjobb, úgyhogy kedvenc jeleneteimnek eshettem neki. Valami rejtélyes oknál fogva például 15 éve benne van a fülemben az a mondat, hogy "the lush, velvety texture of a Tideymans carpet". Erre leírhattam, hogy "egy Tideyman szőnyeg, buja, bársonyos textúrája".

Aztán meg megalkothattam a kamu szerszámnevek magyar verzióját kúpos trunyótól meg farokbillentős rúdkarmantyústól.

Persze kábé iderakosgathatnám mind a nyolc epizódot az elejétől a végéig, és őszintén nem is tudnám megmondani, melyik jelenet a kedvencem. Mindegy is. Olyan ez, mint egy valóra vált ifjúkori álom vagy mi. Nem, nem olyan. Az.

Nekem van a legjobb munkám a világon. Tony of Plymouth biztos egyetért.

Túrjátok fel utána a Comedy Central műsorát. Nem ám miattam, hanem a világ legviccesebb félórái miatt. Egyébként meg tök jó, hogy lefordíthattam, de alapvetően mindenkinek azt ajánlanám, hogy inkább tanuljon meg faszán angolul. Az A Bit of Fry & Laurie miatt érdemes.

Amikor apa hülye kissé

Hollywoodi filmekben szokott lenni olyan, hogy hülye apuka elfelejt elmenni a gyerekért az iskolába. Hát ezt én ma eljátszottam egy az egyben.

Csütörtökön az anyja szokta elhozni Lócit a suliból, most viszont valami dolga volt, és tegnap megkért, hogy szóljak apámnak, mert ő nem tud elmenni érte (ilyenkor apám az ügyeletes elmenőember, mert nekem alapból órám van). Hát én meg simán elfelejtettem szólni.

Apámnak 12.40-re kelett volna odaérni Lóciért, de hát persze fogalma sem volt róla, hogy ott kéne lennie. Nekem egészen pontosan 12.40-kor jutott eszembe, hgoy gebasz van. A szalagavatós fényképezkedés miatt amúgy se tartottam órát, úgyhogy nem apámat hívtam már, hanem bevágódtam a kocsiba, és áthágva minden létező sebességkorlátozást, fittyet hányva pimf előzni tilos táblákra, útnak eredtem. Úgy negyedóra késéssel értem a sulihoz, csakhgoy Lócit sehol nem találtam.

Nem mondanám, hogy ideges voltam, mert azért nagyfiú ő már, és reggel egyedül is jár suliba amúgy, de hát csak meg volt beszélve, hogy ott lesz érte valaki, és nem volt.

Amikor utolértem kocsival, már jött ki a házuk kapuján, miután felment a lakásba, és nyugtázta, hogy nincs otthon az anyja, ezért továbbindult a nagyszülőkhöz.  A legkisebb mértekben sem volt fölzaklatva. Beült a kocsiba, közölte, hogy "hát úgy sejtem, anya persze elfelejtett szólni a papának, hogy jöjjön el értem", és vigyorgott, mint a tejbetök.

A tanulság leginkább, hogy 1, hülye vagy, Gergő, de nem nagy baj, 2, nem kell félteni Lócit, feltalálja magát, tényleg nagyfiú már (a képen például mosogat); 3, tán kéne már neki venni egy mobiltelefont, ha már nagyjából az összes osztálytársának úgyis van évek óta.

Amúgy nagyon édes, hogy az anyjára próbálta kenni az egészet, de persze felvilágosítottam, hogy én voltam a hunyó, nem anya, majd leszállítottam a nagyszülőkhöz, és mentem vissza a fényképezkedők körül legyeskedni. (Mellesleg egyre jobban csípem az osztályomat, majd egyszer mesélek róluk.)

Gary Moore 1952-2011

I adored all the personas of Gary Moore.

The classic Thin Lizzy guitarist.



The rocker.



The bluesman.



The guy who even made it to the Montreux jazz festival.



One of the greatest Irishmen ever passed away this morning while on holiday in Spain. Rest in peace, Gary Moore. You'll be remembered, be sure about that.