2009. szeptember 24., csütörtök

A könyvtár legidősebb olvasója

Nagyapámat felhívták a kaposvári könyvtárból, és közölték vele, hogy a nyilvántartás alapján a maga hajszál híján 91 évével ő eme nemes műintézmény legidősebb beiratkozott tagja. (Jár is rendesen különben, a múltkor is ő vett ki nekem Elveszett paradicsomot, amikor kellett egy idézet a City of Bones mottójához.)

Azért néztek utána a dolognak, mert nemsokára lesz egy könyvtári ünnepség, és meghívták, mert valamiféle ajándékot akarnak adni neki. Úgyhogy egyelőre frászban van, hogy akkor biztos beszélnie is kell majd, és fogalma sincs, mit mondjon. Szeretném én, ha ennyi idős koromban ez lenne a fő problémám, komolyan.

Állítólag megkérdezték, nem jelent-e gondot neki ennyi idősen bemenni a bulira. Muhaha. Azért ha olyan embert akartak előkeríteni, akin látszik is, hogy a könyvtár legidősebb olvasója, rossz helyen keresgéltek.

Azt tudom, hogy az orvosánál is ő a legidősebb páciens, de oda azért a könyvtárral ellentétben nemigen jár.

2009. szeptember 22., kedd

Száz egész nulla nulla

Ráálltam a gyógyszertárban a mérlegre (úgyis mint patikamérleg), és azt mondta:

100.00

Ilyen szépen, sallangmentesen, kereken.

2009. szeptember 10., csütörtök

De tudnak-e a szlovákok szlovákul?

Igen sok vidámat hallottunk már a szlovák nyelvtörvényről, úgyhogy most nem állnék neki nagyon siránkozni a magyarokról, megtették helyettem mások, természetesen jogosan.

Arról nem is szólva, hogy erős rossz érzéseim vannak, ha arra gondolok, hogy a magyar nyelvtörvény értelmében Magyarországon egy szlovák nem írhatja ki a szlovákok számára szlovák vízibicikliket kölcsönző szlovákvízibicikli-kölcsönzőjére szlovákul, hogy "vízibcikli-kölcsönző" (hálás lennék, valaki kisegítene, és elárulná, hogy van szlovákul az említett egység elnevezése). Szóval nekünk is megvan ám a magunk baja, még akkor is, ha a két törvény baromsági együtthatója nem mérhető egymáshoz.

Viszont most jutottam el odáig, hogy át is futottam az ominózus nyelvtörvényt (itt van magyarul, bár nyilván csak remélni tudom, hogy korrekt a fordítás), és ezt találtam:
(3) Az államnyelv kodifikált formáját a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma
(továbbiakban: Kulturális Minisztérium) hagyja jóvá, és teszi közzé az internetes honlapján.
Mi van? Honnan a búbánatból lenne az államnyelvnek kodifikált formája? Ki kodifikálja, és mi alapján? Hogyan kell csinálni az ilyen kodifikálósdit egyáltalán? Valahogy úgy képzelik, hogy a minisztérium internetes honlapjára oda lesz írva, hogy "az egyes szám első személy jelen idő, kijelentő mód ragja a szlovák nyelvben az '-u'"? (Nyilván fogalmam sincs, mi a rag, korabeli orosztanulmányaim alapján hasaltam.) És milyen alapon választanak a nyilván meglévő számos nyelvváltozat közül? Magyar példákat használva, mi alapján döntik el, hogy az "eszek"-et vagy az "eszem"-et választják, ezzel törvényen kívül helyezve a kisebbségekkel együtt a szlovák anyanyelvi beszélők jelentős hányadát is?

Na, ekkora baromság nálunk azért nincsen, bár meglepően sokan hiszik azt, hogy létezik a magyar nyelvnek valamiféle "kodifikált" változata, amit az Akadémia állapított meg, és akkor aszerint illenék beszélni minékünk szerencsétlen megtévedt magyaroknak, csak sokan olyan hülyék vagyunk, hogy képesek vagyunk ettől eltérni, az pedig értelemszerűen nemzethalálhoz vezet. (Ezek tapasztalatom szerint általában azok az emberek, akik összekeverik a nyelvet a helyesírással, és azt hiszik, hogy a magyar szavak kimerítő listája megtalálható a Helyesírási Szabályzat példatárában, jobb esetben az Értelmező Kéziszótárban.)
(4) Az államnyelv kodifikált változatába történő, annak szabályszerűségeivel ellentétes mindennemű beavatkozás megengedhetetlen.
Ezt végképp nem tudom elképzelni, hogyan kell érteni. Hogyan avatkozhat be valaki az államnyelv kodifikált változatába (annak szabályszerűségeivel ellentétesen)? Tájszólást mer használni? Suksükölni (akárhogy is kell azt szlovákul) mer az állatja? Vagy mi?

A szomorú persze az, hogy ha nálunk lenne ehhez mérhető nyelvtörvény, bizony itt is rengetegen támogatnák az ilyen jellegű értelmetlen baromságokat. Emberek képesek mifelénk is piszkos nehezen viselni, ha mások kicsit másképp beszélnek magyarul, elég beleolvasni egy átlagos olvasottabb blog hozzászólásaiba - szinte nincs olyan, ahol valaki ne kötne bele a másik nyelvhasználatába. (A helyesírásról nem is beszélve, de arról már nyilatkoztam.)

A még szomorúbb az, hogy lenne olyan "nyelvész", aki e mellé hajlandó lenne odaállni, és szívesen neki is veselkedne a kodifikációnak. Grétsy Lászlóból, Balázs Gézából meg eszmetársaikból simán kinézem, főleg azután, hogy lelkesen propagálták a létező magyar nyelvtörvényt, aminek már a preambuluma is majd akkora blődség, mint a fentebb idézet szlovák részletek. (A magyar nyelvtörvényről itt érdemes olvasgatni.)

No de vissza Szlovákiába. Hogy egyértelmű legyen e lényeg, idézem ezt is:
(1) Államnyelv alatt a 3. §-tól a 8. §-ig terjedő rendelkezésekre vonatkozóan a szlovák nyelvnek 2. § (3) bekezdés szerinti kodifikált változata értendő, ezzel nincs kizárva másnyelvű új szakkifejezéseknek, fogalmaknak vagy új jelenségek megnevezéseinek használata, amelyekre még nem állandósult és nem lett kodifikálva az államnyelvben megfelelő egyenértékű kifejezés, valamint a nem irodalmi nyelvi eszközök használata, amennyiben célzatos (funkcionális) használatukról van szó, főként művészi alkotásban és publicisztikában.
Szóval legyen világos: az államnyelv az nem a szlovák, mint olyan, hanem a szlováknak a Kulturális Minisztérium honlapján közzétett, kodifikált változata. Tehát aki suksüköl (szlovákul természetesen), az éppen úgy nem az államnyelvet beszéli, mint a csallóközi magyarok.

És bizony nemcsak az anyanyelv, de az anyanyelv-változat használatát sem ildomos korlátozni egy kultúrországban.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetének petíciója meg éppen azért a legértelmesebb a számos szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos aláírásgyűjtés közül, mert nem a mi kis sérelmeinkre bazíroz, hanem higgadtan, érvelve, több szempontot figyelembe véve mondja el, miért faszság ez az egész.

Én már jó rég aláírtam.

2009. szeptember 1., kedd

Indul a görög aludni

Kissé sűrű napjaim miatt folyton elmaradozok itt magammal, és tessék már megint: csak most jutottam el odáig, hogy írok pár szót a múlt csütörtöki Lucullus Bt-s görög vacsoráról.

Izibe őszinte is leszek: a késlekedésnek bizony az is az oka, hogy a vacsora nem volt különösebben emlékezetes. Mongyuk éhen nem maradtunk, az biztos, a Gyradiko bőséges adagokkal szolgált.

Igazság szerint nagyon vacilláltam, hogy elmenjek-e egyáltalán, mert aznap reggel toltuk a pótvizsgát, meg délután értekezlet is volt, és az teljesen biztos volt, hogy a gyroskészítő tanfolyamra nem érhetek oda, és ráadásul úgy sejtettem, hogy a későbbi vonatra is futnom kell. Hát nem kellett, mert az értekezletnek örvendetesen hamar vége lett, úgyhogy útnak indultam.

Szeretnék ehelyütt röviden kitérni a MÁV nevű csodára. A Pécs-Budapest IC-k félóránál kevesebbet sosem késnek. Sosem. Kalkulálni lehet nyugodtan, hogy menetrend + 30 perc vagy több. Ráadásul a nemzetközi vonatoknál a pótjegy árát sem térítik vissza, mondván, hogy nem rajtuk múlik. Ehhez képest a csütörtöki vonatom 40 perces késéséből 30-at már Dombóvár után szedett össze. No comment. (Viszont most se oda, se vissza nem szállítottak le Sárbogárdon.)

Mire a negyven perc késés után kitömegközlekedtem Békásmegyerre, már ott ült mindenki a szabadtéri asztalnál, ami némi meglepetésemre közvetlenül egy közepesen forgalmas úttest mellett állíttatott fel. No de tudtuk, hogy kisvendéglőbe, kvázi büfébe jövünk, gond egy szál se (bár én szeretem látni, mit eszem, és ez a sötétben nem mindig adatott meg). Szerencsére még az első söröm felét is bőven megittam, mire kijöttek a hideg előételek. Meg egy ouzót is, pedig utálom. Most is utáltam, de gondoltam, egy görög vacsorához azért dukál.

A hideg előételekkel együtt érkezett meg az élő görög zene a tulajdonos, Ghavrilos Arghyropoulos, valamint Zeus nevű buzukisa jóvoltából. Nem vagyok oda a görög muzsikáért, és a háttérben a ritmust adó szintetizátor határozottan lagzilajcsissá tette a dolgot, de végül is illett a kajához a koncert, és némi hangulatot is varázsolt, úgyhogy utólag is áldásom rá.


Mint szinte mindig, most is az eleje volt a legjobb. Klasszikus görög kajákat kaptunk le a tálról: dzadzikit, padlizsánkrémet, csípős kecskesajtkrémet, paradicsomos óriásbabot, csípős csicserimasszát, epirusi tiropitát és spanakopitát (utóbbi kettőt túróval, illetve spenóttal töltött piteszerű pita). Egyik sem hagyott kívánnivalót maga után, nekem legjobban a kecskesajtrém jött be.

A kétféle meleg előétel közül a dolma (szőlőlevélbe tekert fűszeres rizs - olyan, mint a tőtike, csak nagyon más) nekem sajna nem ízlett, de készséggel vállalom, hogy a hiba bennem volt. A tulaj, a nálunk született, de színgörög Ghavrilos sajtgolyója viszont fenséges volt, és állítólag kuriózum, mert ilyet csak ő csinál az országban.

A két főétel közül az elsőt, a citromos csirkét tepsis burgonyával tökéletesen értelmetlennek találtam. A citromot nyomokban sem lehetett észrevenni rajta, inkább a paradicsomtól volt egy kis lecsós fílingje, de alapvetően ha egy jóféle menzán eszem csirkecombot krumplival, az nagyjából ugyanilyen ízű. Anyámé meg sokkal jobb.

A következő hústálon azt kapta az ember, ami a görög ételekről először eszébe jut: gyrost, szuvlakit, biftekit bulgurral, salátával meg pitával. Sajna kicsit hidegek voltak a húsok mire eljutottak hozzánk, de azért az ízükkel nem volt gond egyáltalán.

Időközben annyira hülyére zabáltuk magunkat, hogy Sándorral gyorsan le is sétáltunk az alig pár méterre lévő Duna-partra egy kicsit levegőzni. Még szerencse, hogy ő nem eszik desszertet, mert mire visszaértünk, olyan kevés maradt a kitűnő baklavából, hogy pont elég volt nekem.

Mindent egybevéve azt kell mondjam, tisztes görög vacsorában volt részünk. Azt mondják, a Gyradiko Magyarország legautentikusabb görög étterme, és ebben nincs is okom kételkedni. Az is egyértelmű, hogy kitűnő alapanyagokból dolgoznak, a húsok (amikről sajna csak találgathattuk, milyen állatként funkcionáltak négylábú korukban) érezhetően jó minőségűek voltak, a zöldségek frissek, ízletesek. Kis hiba az egészben, hogy másnapra gyakorlatilag elfelejtettem az egészet, most is meg kellett néznem a meghívót, hogy felidézzem.

Ettől még a görög ételek híveinek abszolút ajánlom a Gyradikót, ha megfizethető, egyszerű, valódi élményre vágynak.
Blog Widget by LinkWithin