Ritkán van, hogy úgy érzem, megingok hithű ateizmusomban. Kitűnő alkalom azonban erre, amikor Federer egyszercsak belejön. Észbontó a könnyedség, az elegancia, amivel mozog és üt hihetetlenebbnél hihetetlenebbeket. Igen, mintha benne lenne isten keze. Valamiféle pogány, természeti nép istenéé persze, csakis.
Huszonegypár éve nézek teniszt, mikor mennyit lehetett. Láttam McEnroe-t (odáig voltam és vagyok érte meg vissza), láttam Lendlt (mindenidők legtúlértékeltebb teniszezője, fájt nézni), láttam Beckert, Edberget, láttam Agassit (imádtam), láttam Samprast (minden tiszteletem mellett untam kicsit), de ilyet nem láttam. Nem vagyok mongyuk vele egyedül a jelek szerint, mert valaki összeállította ezt is. Az a címe, hogy Thank God for Roger Federer.
És hát volt nekünk most egy 2007-es wimbledoni döntőnk. Majd beszartam, az a helyzet, de hát ezért jó a magamfajta teniszbuzinak Federerrel és Nadallal egy korban élni. Félelmetes volt, ahogy Federer egyszerűen szarul játszott jó darabig (önmagához képest nyilván), aztán a döntő szett közepén egyszercsak kattant valami. Nem tudom, hogy lehet ekkorát váltani fél pillanat alatt, mert az rendben van, hogy én nem vagyok képes megcsinálni, de hát nagyok között se sokszor látni ilyet. Mondom én, hirtelen mintha valami felsőbb hatalom kezdte volna mozgatni a lábait, a kezét, visszatért a rugalmas, kecses, hibátlan mozgás - isten keze, mondom én. Asszem, erre a meccsre is emlékezni fogunk sok-sok év múlva, mint Borg ötödik címére, mert hát az se volt semmi meccs azzal a negyedik szett tájbrékkel.
Lehet tulajdonképpen azon filózni, hogy milyen nagyszerű Nadal is, mert az, semmi kétség. De hát ő egy Grand Slamet nyert meg háromszor, Federer meg kettőt. A harmadikat meg ötször. Ma ötödször. És Borgnak megvolt a kellő drámai érzéke, mert úgy tudom, most másodszorra dugta ide az orrát, amióta 80-ban utoljára nyert. De ma eljött, mert tudta, hogy van valaki, aki utánacsinálja. És jófej volt, és mosolygott, és utána mosolyogtak is egyet közösen a dicsőségtábla előtt.
Két okból drukkoltam Federernek ma különben. Az egyik általános, amiért máskor is drukkolok neki. Egyszerűen mesélni akarom az unokámnak (aki szintén teniszbuzi lesz nyilván), hogy igen, én végignéztem, ahogy ez a svájci gyerek végigdöntögette a rekordokat. Veszettül szeretnék egy Grand Slamet látni, de nem fogadnék rá, hogy meglesz. Nadal egyre-egyre jobb füvön is, maga Federer jókat mondott a tavalyi és az idei Nadal közti különbségről a sajtótájékoztatón a meccs után. Szóval mint azt ő is sejti, és a mai meccs után nyilvánvaló, Nadal most már bárhol megcsípheti - persze ez fordítva is igaz, Hamburgban már ő is elkapta hosszúgatyás barátunkat salakon.
A másik ok, amiért ma Federernek drukkoltam, az a puszta külsőség. Marha liberális gyerek vagyok, de Wimbledon az Wimbledon, itt belőlem is kitör az őskonzervatív. Iszonyat tetszik ez a régi idők tenisze imidzs a hosszúgatyával és a fehér zakóval. Egyszerűen idevaló. A másik meg a seggét turkálja. Arra azért kíváncsi lennék, kézfogásnál finoman odasúgta-e: "Ne szagold meg, Roger".
De akárhogy is, minden tiszteletem Nadalé is, és alig várom, mit művel még ez a kettő ezután. Jujj, de jó lesz.
Búcsúzóul még egy klip:
2007. július 8., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése