Szóval voltunk Dombóváron versenyezni. Amolyan motivációs verseny volt, semmi világrengetés, arra találták ki, hogy a picik belekóstoljanak kicsit a hangulatba, lássák, milyen a tatamira menni, amikor ott van egy bíró is, meg bemondják a nevüket a hangosba meg ilyenek.
Lócinak direkt jó is, hogy van ilyen, mert tényleg ügyes, de annak még tán nem jött el az ideje, hogy igazán mélyvízbe dobja az ember. Meg persze rá is ér, meg különben sem az a lényeg, hogy valami világbajnok legyen belőle, vagy mittomén, úgyhogy így egy csomó edzésről jól ismert haverral, azzal az ígérettel, hogy úgyis mindenki kap érmet, ő se izgult annyira, mint tartottam tőle, hogy fog.
Ami azt illeti, annyira egészséges mentalitással ment oda, hogy öröm volt nézni. Én is azt nyomattam, meg az edző is azt nyomatta, hogy az a lényeg, hogy tegyen meg mindent, amit tud; a többi nem fontos. Szerencsére le is esett neki a tantusz.
És tényleg meg is tett mindent, olyan összeszedetten judózott, ahogy edzésen még nem is láttam
talán. Az első meccsen csak bírói döntéssel kapott ki az edzésekről jól ismert, méretben megfelelő, de lényegesen rutinosabb D-től, aztán jött a két pécsi srác. Ment mind a kettő rendesen, valamivel biztos, hogy nehezebbek is voltak, és bezony az elején mind a kettő dobott is Lócin egy yukót, csakhogy főnök aztán izibe elkapta mindegyiket a földön, és akkor már nem is engedte felállni őket többször. Úgyhogy két leszorításos győzelem után mondták be a hangosba, hogy "kettes szőnyegen győz KL, Kaposvár", amivel magát is beleértve a jelenlévő családi kontingens mindhárom tagját (kiegészültünk apukámmal mint sofőrrel, mert ugye a bal bokám nincs kuplungképes állapotban) igen boldoggá tette. Közben az éppen ott figyelő többi kaposvári meg persze velem az élen drukkolt ordítva (a videófelvételt nem is teszem közkinccsé), ami igen jól esett.
A negyedik meccsen aztán Lóci megkapta a szintén kaposvári K-t, aki egy laza fejjel magasabb nála, és nem annyira értem, hogy került ebbe a mezőnybe. Mondtam neki, hgoy inkább próbálja meg menekülőre fogni, de ő nekiugrott, mint a huzat. Esélye persze nem volt, K a végén dobott rajta egy waza-arit, de ezen aztán tényleg fölösleges lett volna búslakodni.
Akárhogy is, a végén K nyert, mert hát persze, D lett a második, Lóci meg bronzot kapott - ami azt jelentette, hogy mint majd minden kategóriában, itt is tarolt a KASI. Büszke is az érmére, és nyilván joggal, holnap el is viszi a suliba megmutatni jól. (És már megint milye jó, hogy ide jár, a régi tanítónéni rezsimje alatt nem lett volna értelme ilyesmivel próbálkozni.)
A következő próbálkozás a Mikulás kupa lesz - na mikor? -, az már kicsit komolyabb, de hát addig ő is komolyodik meg ügyesedik még.
talán. Az első meccsen csak bírói döntéssel kapott ki az edzésekről jól ismert, méretben megfelelő, de lényegesen rutinosabb D-től, aztán jött a két pécsi srác. Ment mind a kettő rendesen, valamivel biztos, hogy nehezebbek is voltak, és bezony az elején mind a kettő dobott is Lócin egy yukót, csakhogy főnök aztán izibe elkapta mindegyiket a földön, és akkor már nem is engedte felállni őket többször. Úgyhogy két leszorításos győzelem után mondták be a hangosba, hogy "kettes szőnyegen győz KL, Kaposvár", amivel magát is beleértve a jelenlévő családi kontingens mindhárom tagját (kiegészültünk apukámmal mint sofőrrel, mert ugye a bal bokám nincs kuplungképes állapotban) igen boldoggá tette. Közben az éppen ott figyelő többi kaposvári meg persze velem az élen drukkolt ordítva (a videófelvételt nem is teszem közkinccsé), ami igen jól esett.
Akárhogy is, a végén K nyert, mert hát persze, D lett a második, Lóci meg bronzot kapott - ami azt jelentette, hogy mint majd minden kategóriában, itt is tarolt a KASI. Büszke is az érmére, és nyilván joggal, holnap el is viszi a suliba megmutatni jól. (És már megint milye jó, hogy ide jár, a régi tanítónéni rezsimje alatt nem lett volna értelme ilyesmivel próbálkozni.)
Miközben lelkesen posztoltam a teniszről, szombat délelőtt Lóci fiam egy éve és saját két hónapja tartó judokarrierem elérkezett első mérföldkövéhez, és mind a ketten letettük a fehér övvizsgát. Éljen! És Lóciból még akár lehet is valami, meglátjuk, meglátjuk. Azt mondták neki, ötös, és ahogy láttam a többieket, simán ő volt az egyik legügyesebb.
