Gary Moore 1952-2011

I adored all the personas of Gary Moore.

The classic Thin Lizzy guitarist.



The rocker.



The bluesman.



The guy who even made it to the Montreux jazz festival.



One of the greatest Irishmen ever passed away this morning while on holiday in Spain. Rest in peace, Gary Moore. You'll be remembered, be sure about that.

Spock katartikus szakálláról

És akkor most nekiállok pótolni mindazt, amit az elmúlt egy hónapban nem bírtam megírni, mert úgy nagyjából hajnali háromig voltam általában elfoglalva kedvenc charlestowni bankrablóimmal. Már amikor nem vettem ki magamnak szabadnapot.

Szeptember 28-án például szabadnapot vettem ki magamnak, és Spock's Beard koncertre mentem az A38 állóhajóra. Nem vagyok egy nagy koncertjáró amúgy, sok olyasmit is kihagytam, amihez amúgy kedvem lett volna, tán ez a vidéken lakás egyik hátránya. Persze vacsorákra azért mindig elindulok, meg ki tudja még mire, a koncertekkel viszont az van, hogy nemigen akad társaságom hozzá, de hát így jár az, aki folyton mindenféle rétegzenéket hallgat britniszpírsz helyett.

Azért van nekem Tamás barátom, akivel most már jó sok éve focizunk együtt, és ugyanúgy progrock megszállott, mint magam, ráadásul zenéstársai, meg egyikük húga, Judit is beszálltak a buliba, úgyhogy ötünkkel kellemesen megtelt a Szuzuki. Nem mellékes körülmény, hogy a társaság egészen remeknek bizonyult, amin még az se rontott picit se, hogy egyedül én mint autótulajdonos és sofőr maradtam végig józan.

A világ pedig annyira kicsi, hogy a helyszínen még Adeptussal mag Annatarral is összefutottam, akik maguk is megírták a dolgot még azon frissiben, szerintem inkább őket érdemes elolvasni. 

Előzenekarként az Enochian Theory nevű, számomra eddig ismeretlen háromfős társulat tolta. Róluk erősen megoszlottak a vélemények utólag. Magam annyira nem voltam oda értük, de azért rossznak sem találtam őket egyáltalán, itthon utólag meghallgatva a legújabb lemezüket (George bácsi küldte Portsmouthból természetesen) viszont kifejezetten szerethetőnek gondolom a cuccot. Élőben tán nem szóltak olyan jól, az (oké, nem túl fergeteges) énekhang például alig hallatszott. Aztán viszont az jött, hogy:



És bizony a lényegnél, a Spock's Beardnél már egyáltalán nem lehetett a hangzásra panaszkodni. A szűk színpadon felsorakoztattak két teljes dobfelszerelést, vagy hat billentyűs dolgot meg egy rakat gitárt és mikrofont. Ezek aztán mind rendesen hangosítva is voltak, sokkal mesésebben szólt a cucc, mint remélni mertem.

Vannak, akik szerint a Spock's Beard addig volt az igazi, amíg köztük volt (a később zeneileg fantasztikus, bár az én ízlésemnek szövegileg szinte elviselhetetlenül ájtatos keresztény szólóalbumokat produkáló) Neal Morse is, de nemtom, én a későbbi lemezekért is odáig vagyok. A legújabbért, az X (márminthogy ez a tizedik) címűért meg aztán végképp. Spock's Beard szűzek a MySpace-en hallgathatnak bele a videókon túl is. Ez itt például A császár ruhája.



A koncert első részében éppen ezt az új lemezt játszották el az elejétől a végéig (kivéve az amúgy csak bonus track Their Names Escape Me-t). A fantasztikus az, hogy ezt a hihetetlenül összetett, tempó- és hangulatváltásokkal teli negyedórás dalokból álló anyagot úgy adták le, hogy nyoma nem hallatszott csúszásoknak, bökkenőknek, semminek. Egyszer nem stimmelt csak valami Nick D'Virgilio billentyűivel, akkor odaszaladt a hihetlen fazon Ryo Okumoto cuccához, bebújt a kis japán hóna alá, és ott nyomta le a rá kiosztott három billentyűt.



D'Virgilio amúgy elképesztő. Énekel, aztán az instrumentális részeknél rohan hátra a dobokhoz (hiszen gyárilag ugye ő dobol a lemezeken, csak a turnékra hozzák magukkal Jimmy Keegant), de itt-ott a kanyarban gitározik meg billentyűzik is kicsit. Mindezt hibátlanul. Okumoto is könnyed csuklóval billentyűzik, ha kell, hogy aztán gond nélkül váltson a húzósabb témákra, és a show kedvéért meg is mássza a hangszerét. Komolyan nem tudom felfogni, miért nem vittem magammal a fényképezőgépem. Ne feledkezzünk meg azért ám Dave Meros basszusgitárosról meg a meglepően vicces arc Alan Morse-ról (Neal tesója) sem a szólógitárjával meg a narancssárga koponyákkal díszített ingével (megtekinthető a Man Behind The Curtain akkusztikus változatában).

Az X élő verziója után D'Virgilio és Keegan páros dobszólót vágott le, aztán fordított időrendben következtek számok régi lemezekről. Elhangzott az On a Perfect Day, a zúzós Surfing Down the Avalanche, a mindenkitől összehangolt vokálprodukciót igénylő mesés Thoughts és a világ egyik legnagyszerűbb dala, a Doorway (ehhez sajnos nincs koncertvideó), hogy aztán ráadásként meghallgathassuk az éteri szépségű June-t is.



El lettünk varázsolva rendesen. Zseniális zenészek borzasztóan komoly kompozícióit hallgattuk borzasztó magas színvonalon előadva. Amúgy lehettünk talán háromszázan maximum. Egyfelől tök jó lenne, ha az ilyen igazi zenék töltenék meg a stadionokat, másfelől viszont egészen faszagányos volt centikről látni D'Virgilio arcát, Morse ingét, Okumoto őrült fejét.

Jártak már itt 2007-ben is, talán jönnek még később. Ha jönnek, én is megyek, az hótziher.

(Azért kicsit sajnálom, hogy Ozzy több szempontból sem fért bele egy hétre rá. Ő másért lett volna jó.)

Half way to heaven, just a mile outta hell

Here's yet another of my all time favourites. This time the lyrics don't really apply (save for a line or two), but I love each and every word of it. It's great to sing along with Springsteen while listening to this (although you don't actually want to listen to me doing it, trust me).

BETTER DAYS

Well my soul checked out missing as I sat listening
To the hours and minutes tickin' away
Yeah just sittin' around waitin' for my life to begin
While it was all just slippin' away
I'm tired of waitin' for tomorrow to come
Or that train to come roarin' 'round the bend
I got a new suit of clothes a pretty red rose
And a woman I can call my friend

These are better days baby
Yeah there's better days shining through
These are better days baby
Better days with a girl like you

Well I took a piss at fortune's sweet kiss
It's like eatin' caviar and dirt
It's a sad funny ending to find yourself pretending
A rich man in a poor man's shirt
Now my ass was draggin' when from a passin' gypsy wagon
Your heart like a diamond shone
Tonight I'm layin' in your arms carvin' lucky charms
Out of these heard luck bones

These are better days baby
These are better days it's true
These are better days
There's better days shining through

Now a life of leisure and a pirate's treasure
Don't make much for tragedy
But it's a sad man my friend who's livin' in his own skin
And can't stand the company
Every fool's got a reason to feelin' sorry for himself
And turning his heart to stone
Tonight this fool's halfway to heaven and just a mile outta hell
And I feel like I'm comin' home

These are better days baby
There's better days shining through
These are better days
Better days with a girl like you

And now something completely different

Well, tomorrow: Dream Theater



What else is there to add to that?

Tears of the Dragon

As Bruce Dickinson himself puts it on a live recording, this is a song about being shit scared of change.

For too long now, there were secrets in my mind
For too long now, there were things I should have said
In the darkness...i was stumbling for the door
To find a reason - to find the time, the place, the hour

Waiting for the winter sun, and the cold light of day
The misty ghosts of childhood fears
The pressure is building, and I cant stay away

I throw myself into the sea
Release the wave, let it wash over me
To face the fear I once believed
The tears of the dragon, for you and for me

Where I was, I had wings that couldn't fly
Where I was, I had tears I couldn't cry
My emotions frozen in an icy lake
I couldnt feel them until the ice began to break

I have no power over this, you know Im afraid
The walls I built are crumbling
The water is moving, Im slipping away...

I throw myself into the sea
Release the wave, let it wash over me
To face the fear I once believed
The tears of the dragon, for you and for me

Slowly I awake, slowly I rise
The walls I built are crumbling
The water is moving, I'm slipping away...

I throw (I throw)
Myself (myself)
Into the sea
Release the wave, let it wash over me
To face (to face)
The fear (the fear)
I once believed
The tears of the dragon, for you and for me

Isn't it great, isn't it funny that one of the best metal songs ever was basically written about me? Well, about me a few years ago, but yes, I remember being shit scared, I remember stumbling for the door, I'll never forget the tears I couldn't cry.

I found the door, though, I'm more than glad to announce.