Ha érted, amit szájal, nem talján, ha nem érted, talján

Van nekünk ez az olasz testvériskolánk Rómától 60 kilométerre délre. A dolog szuper, minden évben mehetnek a tizenegyedikesek egy hétre, onnan meg ősszel jön a cserecsapat. Én már voltam egyszer négy évvel ezelőtt, és mivel ippeg tizenegyedikes osztályfőnök vagyok, megint rám került a sor.

Nem köll izgulni, egészen biztosan nem fogom én itt felidézni az egészet, csak egy-két dolgot említenék meg amúgy random.

1. A kevesebb néha több. Mesésebbnél mesésebb dolgokat láttunk, és eljutottunk olyan helyekre is, ahová turisták talán ritkábban, hiszen a fossanovai apátság, Sperlonga vagy főleg Sermoneta városa nem tartoznak a sűrűn emlegetett látványosságok közé. Csakhogy hat nap alatt végigrohanni mindazt, amit végigrohantunk, szinte embertelen. Fájt volna a szívem bármit is kihagyni, mégis azt mondom: egy-két dolgot ki kellett volna. Akkor a diákokban is több maradt volna az élményekből és kevesebb a fáradtságból.

Mert azért jó fejek voltak, és igenis értékelték, amit láttak, csak hát a tempó azért nem tett jót. Erre csak rátett egy lapáttal, hogy a Colosseumot meg a Forum Romanumot hőségriadó idején sikerült bejárni, simán 40 fokban.

2. Imádom a gyerekemet. Végig bírta a tempót, nem nyafogott egy picit se, és imádta, hogy azokon a helyeken járhat, amikről annyi mindent látott meg olvasott. A Colosseumban konkrétan olyan előadást rittyentett, hogy a fele az ezerszer arra járt idegenvezetőszerűségnek is új volt. Marhára élvezem, hogy érdemes elvinni kirándulni bárhová, mert tudja, hová megy, érdekli, hová megy, és mindent tudni akar.

Azon kicsit meglepődtem, hogy nem a lányok istápolgatták, hanem a fiúk szórakoztak vele nagyszerűen. De hát végül is már nagyfiú, szóval tökéletesen be tud szállni a tengerben hancúrozásba, és ha nem is ő hajigálja a nagyobbakat, őt magát remekül lehet hajigálni. A lányok észre se nagyon vették, de hát persze ez nem baj egyáltalán.

Ha meg már Lóci meg nagyfiú, vasárnap, éppen a búcsúvacsoránk napján lett 11. éves. Erre akkora születésnapi tortát kapott az olaszoktól, hogy életében nem lesz neki méretben ehhez fogható - persze vagy 40 emberre készült, nem csoda. Iszonyú jó fejek voltak, és Lócinak is marha jól esett a dolog. Csak azért haragszom magamra, mert nem videóztam le, ahogy vagy húszan éneklik neki a Happy Birhtdayt - olaszul.

3. Irdatlan nehezen viselem az autokrata embereket. Márpedig a kolléga, aki a csoport vezetésével volt megbízva, az volt. Senkit semmiről meg nem kérdezett, csak közölte a döntéseit, és nem volt hajlandó tárgyalni róluk. Bejelentette például, hgoy 11-kor takarodó - aztán nem tudom, mennyire csodálkozott, hogy mi nem foglalkozunk vele, és ő kergeti a diákokat a folyosón. Miután elaludt, és a gyerekek előkerültek megint, elég jól elvoltunk velük.

Nemtom, azért szerintem őrültség hosszú és fárasztó napok után gyakorlatilag megfosztani a diákokat attól, hogy kicsit lazuljanak, biliárdozzanak, beszélgessenek, ne adj isten, borozzanak egy kicsit. Persze, amikor az egyik igen bebaszott, azt én is helyreraktam. A határokat meg kell találni, de nem túlzott és komolyan nem vehető szigorral. Ráadásul a kollégákat sem kéne úgy kezelni, mintha egyszerű alárendeltek lennének a Magyar Néphadseregben.

Azért kedvenc csoportvezetőnket végül sikerült lebeszélni róla, hogy frissen vásárolt Mussolinis kötényében mondja el a búcsúbeszédet magát Benito bácsit is belekeverve.

4. Dilisek ezek a rómaiak. Szóval jó gyerekek meg minden (bár az a faszi, aki Rómában körbekergetett minket, nemigen vette észre, hogy nem egyedül korzózik kedvére), de a lazaságuk bár voltaképp szimptaikus, néha bosszantó tud lenni. Sperlongában teszem azt, közölték, hogy ötre jöjjön vissza értünk a busz. Olyan negyed hat körül oda is ért a csapat a megbeszélt helyre, a busz is ott volt, csak a kolleganők meg a velük együtt hátul érkező olaszok tűntek el a balfenéken. Mint kiderült, beültek kávézni. Miután megtaláltuk őket, szóltunk vagy háromszor, hogy a rendőrök már el akarnának kergetni bennünket a helyijáratú busz megállójából, de ők higgadtan kávéztak tovább, mondván, hgoy a busznak nem ötkor kellett jönnie, hanem öt körül. Otthagytuk őket a picsába, nem volt más választásunk, aztán a városon kívülről visszamentünk értük. Öt körül, vontak vállat ismét szeretetreméltó (tényleg) házigazdáink.

Ekkor negyed hét volt.