A legeslegelső Lucullus Bt-s vacsorám
egy thai cucc volt még tavaly februárban, most meg eljött az ideje, hogy megint thaiföldi ételeket kóstolnunk. Az első és legnehezebb feladatom ezzel kapcsolatban, hogy sikerüljön elkerülnöm a thaijellegű rémes szóvicceket, a tavalyi bejegyzés címe éppen elég volt.
Ezúttal egy kicsit elegánsabb helyre, a
Bangkok Thai Étterembe mentünk, ahol a thai főnök és a thai szakács is szólt néhány kerékbetört, de kedélyes angol szót. Utóbbitól megtudtuk, hogy a menü különböző darabjai Thaiföld különböző szegleteiből származnak, úgyhogy az egész országot alkalmunk nyílt végigenni. Persze jegyzetelhettem volna, és akkor most konkrétumokkal is tudnék szolgálni.
Akárhogy is, mesés előételekkel kezdtünk. Volt tavaszi tekercs édes-csípős mogyorószósszal (kaeng massamann) és rákpogácsa korianderes chiliszósszal (thod man kung). Persze a szószokat össze-vissza raktuk mindenre - részben mert kíváncsian vagyunk, részben mert sajnos részletesebb magyarázat ezúttal nem tartozott a kajákhoz, pedig engem érdekelt volna. Én a szószokkal való kísérletezést annyira túlzásba vittem, hogy még a terítőre meg a kezemre is borítottam egy adagot, és mivel olyan sűrűn voltunk, hogy macerás lett volna kikászálódni a mosdóra, igen hosszasan voltam kénytelen nyalogatni az ujjaimat. Mongyuk a szósz annyira finom volt, hogy belefért.
Az előételhez amúgy tartozott még egy finom zöld papayasaláta (nom tam) meg egy savanyú halleves naphalból (kaeng-som pla - ezek a nevek nem vagyok benne biztos, hogy nem klingon nyelven vannak). A halleves nem épp bizalomgerjesztő szaga ellenére valóban kellemesen savanyú volt, és miután a kikészített chilipaprikából beleraktunk egy keveset, ölég brutálisan le is izzadtunk tőle.
Kivételesen talán nem laktunk teljesen jól az előételekkel, úgyhogy lelkesen vártuk a főételeket. Ezekkel kapcsolatban van egy jó meg egy rossz hírem. Kezdem a rosszal, az a kevésbé fontos, és essünk túl rajta: marha gyorsan jöttek-mentek a kaják, néha győztük kapkodni a fejünket. Igazából sokkal jobb lett volna lassabban és tudatosabban kóstolgatni a cuccokat.
A jó hír ugyanis az, hogy minden iszonyat finom volt. Minden, úgy mint:
- sertéscsülök gyömbéres szószban (mu pa lo)
- mogyorós-currys bárány burgonyával (kaeng massamann)
- kókusztejes-chilis kacsamell licsivel (kaeng phed ped)
- fűszeres darált csirkehússaláta korianderrel, mentával, gyöngyhagymával és chilivel (larb kay)
- rizstészta marhahússal sütve borssal, osztrigaszósszal (phad seau yaou)
- sült zöldségek fokhagymaszósszal
- meg köretnek főtt jázminrizs és tojásos sült rizs
A sertéscsülök ízéhez a gyömbéren kívül nagyon határozottan hozzájárult a fahéj, és bármilyen meglepően is hangzik esetleg ez a kombináció, egészen mesés végeredmény született. Kicsit bosszant, hogy nem kértük el a receptet, igen jó lenne reprodukálni a dolgot (és sajna a mu pa lo guglikereséssel se megyek semmire).
Nem igazán bírom eldönteni, hogy ez, vagy a bárány volt a vacsora csúcsa, mindenesetre az sem ízlett kevésbé. És a kacsamell se volt sokkal mögöttük.
A marhahúsos rizstészta egész csúnya volt első látásra, de csak meg kellett kóstolni, és máris nem volt semmi baj ezzel se, még egy kaja, amit szívesen megennék máskor is, csak kértük volna el a receptet.
Persze eddigre már nagyjából tele voltunk (Judit mellettem például csinos adagba rendezte mindazt, amit nem tudott már megkóstolni se, és elcsomagoltatta), úgyhogy én annyira nem bántam, hogy a csirkesaláta nem igazán ízlett (ez volt az egyetelen ilyen egész este, és akadt olyan, akinek ez lett a kedvence) - állítólag raktak bele zúzát is, akkor biztos azért.
A menüben nem szereplő tengeri herkentyűkből aztán jó csomó kagyló meg rák jutott nekem, merthogy abból már tényleg nem sokan ettek.
Közben elfogyott a második üveg Irsai Olivér is, és meghallgattuk régi barátokból és újonnan szerzett ismerőseinkból álló remek asztaltársaságunk történeteit, aztán azoknak, akikbe fért, jött a desszert, úgyis mint kókusztejes ragacsos rizs mangóval. A keletiek persze desszertben sosem voltak nagyok, úgyhogy ettől se kellett annyira elájulni, de jó volt. Értelmeszerűen a nyomába sem ért az azon a bizonyos első thai vacsorán fogyasztott sós kókusztejbe áztatott bannának.
Én aszondom, thai vacsora jöhet bármikor ezután is.
A végén még Túró kedvcsinálóját is meghallgattuk a következő Lucullusos balhéról, ami
csokimanufaktúralátogatás lesz. A jelentkezésről már jól lecsúszott mindenki, pedig én nem is foglalom a helyet - a csoki a fahéjas csülökkel ellentétben nem csigáz fel különösebbképpen, még akkor se, ha gumimacit, 23 karátos aranypelyhet, wasabis makadámdiót vagy kandírozott rózsaszímdarabokat teszünk rá. De érdekesnek azért érdekes lehet.
