Hétéves és száznapos

A Lucullus Bt., kedvenc kajálós társaságom, minden évben Wang mester éttermében tartja a születésnapját. Merthogyugyanis Wang mesternél vacsorázni jó. Nagyon jó. Én tavaly voltam először, amikor is ujgur ételeket ettünk jelentős mennyiségben és hibátlan minőségben, úgyhogy egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy az idei (amúgy hetedik) szülinapot esetleg kihagyhatnám valami perverz okból.

Úgyhogy nem hagytam ki, elmentem, és piszok jól tettem, megint frenetikus vacsorát ettünk végig huszonegy fogással. Eleve jó volt az asztaltársaság, mert Sándorunk magával hozta a húgát meg Andit is, de csatlakozott hozzánk Blem meg Zsófi is, nem is beszélve a thaiföldi vacsorán megismert Ágiról, Orsiról és Zoliról, akikkel már akkor is jól telt a két nyelés közti idő. Ezúttal többek között arról próbáltam meggyőzni Zolit, hogy a South Park egyszerűen vacak (a Simpsonszal vagy a Family Guyjal ellentétben), és az amerikai foci se az a nagy hóbelevanc.

Szecsuáni erős-savanyú levessel indítottunk, amiben gomba volt meg zöldségek elsősorban, és igen szívesen mertem volna belőle még egy tányérral, de mire körbeért a középen forgó asztal, bizony elfogyott. Az egyetlen, amit alkalmasint felróhattunk a helynek, ugyanis az volt, hogy tizenkét fős asztalhoz tízemberes adagokat hoztak. De nem rójuk föl, mert a végén aztán simán visszakóstolhattuk a kedvenceket - az a veszély nagyon nem fenyegetett, hgoy bárki is éhen marad a környéken. Sorolnám az első kör ételeit:

• Tavaszi tekercs
• Édes savanyú oldalas.
• Wang féle csülök-roló
• Kou shui feipian（Ökörszív ,nyelv, pacal, marha, zeller stb.）
• Ízletes fafülegomba saláta
• 100 napos tojás zöldpaprikával
• Étvágygerjesztő zeller
• Házi húsos táska

Ha ki kéne választanom a legjobbat, hát nehéz helyzetben lennék.  Na jó, a kou shui feipian. Nem, a fafülegomba. Vagy a tavaszi tekercs. Esetleg bármelyik másik, például a száznapos tojás, amit amúgy három hónapig faszénben meg oltottmészben tárolnak, és ettől nyeri el a szivacsos, puha állagát meg a fekete-zöldes-sárgás színét. Az ember persze név alapján valami gusztustalanságra asszociálna, de egyáltalán nem az. Kifejezetten kellemes ízű, barátságos étel. Nyilván egy Wang-kaliberű igazi szakács kell hozzá, szóval itthon nem szívesen tárolnék kacsatojást faszénben. Miközben ezeket belapátoltuk, valahogy nyugodtabb volt a tempó, mint tavaly, aminek az lehetett az oka, hogy ennek az asztalnak lassabban forgott a közepe, úgyhogy több idő volt lehalászni a pálcikával az éppen kinézett kajadarabot, és a sör vagy a fényképezőgép se gurult messzire, ha véletlenül rossz helyre tettem le.

Egy föld alatti teremben ültünk mi tizenketten, úgyhogy az első kör után úgy szaladtak le értünk, hogy kezdődik a tésztanyújtó-bemutató. Tavaly is volt ugyebár, és igaz, hgoy miután Ágit sikerült az első sorba tuszkolnom, hogy ő is láthasson valamit, most is bambán bámultuk csak mit tud a néni, de a múltkori bácsi szerintem nagyobb király volt, és több mindent is csinált. Most ráadásul valamiért nem is volt akkora a vállalkozókedv a közönség részéről, hogy utánacsinálják. Még én se kaszaboltam a tésztát, mint tavaly.

A fogások közti második közbeeső programként egy kínai néni zenélt nekünk egy kínai hangszeren. Sajnos csak annyit sikerült megjegyeznem, hogy a néninek és a hangszernek a neve nagyon hasonlít egymásra, és mindig össze szokták keverni, de azt már nem tudom, mit kéne összekevernem. Akárhogy is, a kínai zene így helyben elég hangulatos volt, bár valószínűleg nem szeretném órákon át hallgatni. Sajna épp azelőtt kapcsoltam ki a gépet, hogy a néni átcsapott metálba, pedig legszívesebben azt raknám be ide videónak. Azért van helyette másik.

Plusz a kultúrainterface jegyében meghallgattuk A csitári hegyek alatt című közismertet is, amit komolyan érdekes volt egy kínai nő szájából. (Mindig izgi, ahogy egy amúgy akcentussal (vagy alkalmasint sehogy) magyarul beszélő külföldi énekelni kezd - és abban a pillanatban mintha anyanyelvi lenne.) Bár azt nem nagyon értem, miért nem jöttek ki a tűzoltók. Itt meg lehet hallgatni.

Mindezek után visszaszaladtunk a föld alá, és folytattuk a második körrel, miszerint:

• Csirkecomb-darabok illatos omlós kínai gombával
• Pekingi hogymás csirke
• Szecsuáni omlós kacsa
• Sertés ’Shui Zhu’ módra (csípős paprika, zeller, szójababcsíra)
• Wang nagymama steak marhája
• Édes savanyú sült rák
• Szecsuáni zöldbab
• Édesburgunya
• Piritott rizstészta
• Lanzhoui piritott tészta
• Tojásos-zöldséges pirított rizs

Jézusom, mit mondjak? A steak marha, amit salátalevélbe kellett volna tekerni (ha jutott volna mindenkinek salátalevél) kicsit túl szezámos volt nekem, de így is finom, a többi meg totál tökéletes. Még az édesburgonya is (a mélban kapott menü szerint "edésburgonya"), pedig azt többen halnak hitték. Ja, a zöldbabot nem kóstoltam; nem direkt, az valahogy kimaradt a kavalkádban. A személyes kedvencem a rák volt amúgy ezekből, és nem mulasztanám el megemlíteni, hogy még az imént a szemünk láttára gyúrt, és frissen elkészített tésztáknak is egészen zseniális íze volt.

Mindezek után jöttek még darált fekete szezámmaggal töltött tésztagombócok is, amikben a darált fekete szezámmag nem csak kinézetre, de ízre is kísértetiesen emlékeztetett a mákra. Én meg a mák az pedig ugyebár szerelem, úgyhogy ebből is jöhet bármennyi.

Na aztán még volt Lucullus születésnapi ajándékosztás meg offtopic tortácska, amiből lecsempésztünk néhány maradék példányt magunkkal a föld alá. Ahová időközben megérkezett a visszakóstolni való adag a rákból, a tavaszi tekercsből meg a húsos táskából. Szerettünk volna még az istenien csípős ökörbelsőségekből is, de arról időközben lemaradtunk.

Aztán még Vérnyúltól megtudtuk, hogy Wangnak van háromoldalnyi olyan, kínai krikszkrakszokkal írt étlapja, amiről gyakorlatilag semmit nem hajlandó kihozni európaiaknak.

És hazamentünk. És kurva sokat ettünk, de nem voltunk hülyére eltelve, és másnap már szinte éhes voltam. Aztán azért mégsem ettem estig.

Hát itt meg mi a fasz történik? - bődült el az öreg

Még mindig úgy vagyok vele, hogy tök jó, amikor a pénz megjön egy fordításért a bankszámlára, meg hát csak abból lehet kifizetni a számlákat, de az igazi értelmét a dolognak, meg az igazi lökést a folytatáshoz mindig az adja, amikor megkapom a kész könyveket.

Tegnap  reggel 8:11-kor a GLS futára ébresztett, hozta a Tolvajok városá-t meg A penge magá-t.

Mind a kettő egyszerre jelent meg puhafedelűben és keménytáblásban, én meg kértem négy keményet és egy puhát - annyi malőr történt, hogy öt puhát küldtek, de orvoslás már folyamatban, kapok három keménytáblást pluszban. Fergeteges, karácsonyi ajándékokkal hirtelen elkezdtem nagyon jól állni. Mondom, hogy a Könyvmolyképző faszányos cég.

Nem is elsősorban ezért persze, hanem mert ezek a könyvek is marhára rendben vannak.  Szerkesztés, borítók, betűtípus, minden.

A Tolvajok városa igazából még friss dolog, nemrég fejeztem be, úgyhogy egyelőre nem különösebben izgalmas beleolvasni, némi túlzással kívülről tudom minden mondatát.

Ellenben A penge maga tavaly ősszel készült, és miután az első szerkesztő igyekezett elsimítani minden érdességét, a kiadóhoz fordultunk, és az egész átment még egy szerkesztésen, úgyhogy az eredeti tervhez képest egy év késéssel jelent meg. Ami igen jót tett neki amúgy. Visszakapott minden stratégiailag elhelyezett káromkodást (például a címben szereplő, felháborító bulvártechnikával  klikkeket vonzó mondatot), és a második szerkesztő még következetesebbé is tett benne egy-két szóhasználatot, ilyesmit. (Ráadásul a címe se lett Penge és vér, mint az első szerk javasolta, mert szerinte A penge maga nem volt magyaros.)

Szóval most már sokkal nagyobb távolságból olvasom, és szeretem. Találtam ugyan benne csúf szóismétlést (amit még a szerkesztő nyakába se kenhetek, mer csekkoltam, és én voltam személyesen:)), de mindent egybevéve nem haragszom magamra nagyon. Pedig szoktam, sose vagyok elégedett.

Az Első Törvény című trilógia első kötete ugyebár, a harmadik részt hamarost kezdem, a második rész rég kész, már azt is ígérték, hogy januárban megjelenik, meglátjuk. Az én verziómban Miután felkötötték őket a címe, és mivel már így hirdetik, gyanítom így is fog megjelenni, bár a szerk - egy másik - azt javasolta, hogy Az akasztás előtt (ami felőlem oké, bár a névelőt kidobnám).

Akik kíváncsiak egy eredeti hangvételű, mocsok jó fantasyra, a trilógiáról itt olvashatnak, A penge maga pedig itt található a Könyvmolyképző honlapján.

A Tolvajok városa pedig itt.

Izibe vegyétek mind a kettőt. Vagy lehet kuncsorogni a plusz példányaimért (bár nagyrészt elkeltek már, de még van esély).

A differenciált adpozíciós esetjelölés meg én

Kaptam két e-mailt ma délelőtt.  Illetve többet is, de ezek ránézésre furák voltak, először is rég írtak nekem angolul, meg elsőre is látszott hogy nem valami baráttól származik vagy ilyesmi, és nem is meló. Kapásból azt hittem, spamet látok, ami valamiért átment a Gugli szűrőjén, de aztán megnéztem jobban. Hogyaszongya:

In light of your expertise, we have taken the liberty of registering your name in the reviewer database for Linguistics and the Human Sciences.

Szóval ez egy nyelvészeti folyóirat, és arról tájékoztattak, hogy felvettek azoknak az embereknek a listájára, akik cikkeket véleményeznek a számukra. Hű, mondom, hát jó, hogy megcsináltam egy fél doktorit nyelvészetből, de ekkora veszett nagy szakértő sose voltam, hát még most nem vagyok az, jó pár évvel azután,  hogy nyelvész helyett mégis inkább fordító lettem.

Aztán nézem a következő mailt, és még a magyarázat is meglett.

I believe that you would serve as an excellent reviewer of the manuscript, "Prominence Hierarchies and Differential Adpositional Case Marking in Turkic Languages".

Szóval úgy sejtik, kiváló lektora lennék a Prominencia hierarchiák és differenciált adpozíciós esetjelölés a török nyelvekben című leadott anyagnak.

Na most a cím gyanúsan kapcsolódik saját korabeli cikkem címéhez (amiről itt írtam), szóval nem történt tévedés vagy ilyesmi; arról volt szó, hogy mivel magam is publikáltam a témában, hát felkértek.

Aztán bele is olvastam a cikkbe, és az első oldalon rögtön ott vigyorgott a nevem is.  Szóval az ember (a neve nem derült ki sehonnan) fel is használta, amit összehoztam. Ott vagyok a végén a hivatkozások között is, ahogy kell.

Persze nem fogom elvállani a lektorálást, régen volt már ez. El fogom olvasni a cikket, sőt meg is fogom érteni, de ahhoz jelenleg nagyon nem érzem felkészültnek magam, hogy egy komoly szakfolyóirat szintjén véleményt is mondjak róla.

Azért jól esik, hogy eszembe juttatták félbemaradt nyelvészkarrieremet, és ilyenkor mindig sajnálom egy kicsit, hogy nem írtam meg azt a disszertációt.

My Other Hero

Hú, na megvolt még egy My Hero epizód, és ennek kapcsán rájöttem, hogy marhára élvezem, hogy benne lehet a kezem ilyesmiben, és jópofa lesz meghallgatni a végén, hogy magyar szöveg: kg, de én inkább maradnék a könyveknél a jövőben.

Illetve akkor csinálnám szívesen ezeket a szinkrondolgokat, ha valami rabszolga elvégezné helyettem a kulimunkát. A hosszúságok belövésével, a szájraillesztéssel, a pici hangocskák - (köhintés) - beírogatásával hihetetlen mennyiségű idő megy el. Ugyanannyi karakterhez jó kétszer annyi idő kell, mint egy átlagos könyv fordíása közben, az agyam meg teljesen taccsra vágódik a hússzor visszapörgetett dialógusoktól, meg az egyszerre két szöveget hallgatás és lejátszókezelés multitaskingjától.

Pedig hát a My Hero szövege fele olyan nehéz se volt, mint pölö a Tolvajok városa, aztán mégis. Illetve ennél az epizódnál (az előzővel ellentétben) elég masszív kihívásokkal kellett szembenézni, ugyanis volt benne

• vers
• három kínai nyelvjárás
• nyelvművelő kötözködés

A vers 19. századi, nem találtam hozzá ismert magyar fordítást, de hát amúgy sem feltétlen illett volna szájra, úgyhogy. Nem lett volna nagy ügy, de hát ugye úgy kellett stimmelnie a hossznak, hogy még a rím is megmaradjon. Stimmelt, megmaradt.

A kínai nyelvjárásokkal ugye csak annyi a huncutság, hogy fonetikusan bele kell írni a szkriptbe, oszt mivel egy csoffadt kínai nyelvjárás nem sok, annyit se beszélek, ez nem feltétlen egyszerű. Azért nagyon durva sem volt igazából.  Valószínűleg a szinkronszínész fog igazán szívni vele, és kétlem, hogy echte mandarin visszahámozná, miről lehetett szó. (Főleg, hogy nemtom, az eredeti duma mennyire autentikus.)

Nyelvművelő kekeckedésnek először a háttal nem kezdünk mondatot nevezetű címeres ökörséget akartam bevenni, aztán a szaggatott szájmozgás nagyon megfogott, úgyhogy más lett. Meg van egy ikes ige is.

Azért valahol meg rohadtul élveztem, hogy kicsit mást csinálok, és vicces dialógusak írhatok hosszú leíró körmondatok helyett.  És fogok ám még én szinkront vállalni, ha úgy adódik,  főleg ha valamelyik régi kedves brit szitkomomról lesz szó megint.

Csak azért a könyvek maradnak a szívügyeim. Most jelent meg kettő, amint megkapom a példányokat, írok róluk.

Ja, és a Watership Down-ból Nils Holgersson-t csináltam, Alan Titchmarshból meg Jamie Olivert. Ikea nem volt.

Szinkronra fel

Az utóbbi időben erősen halmozom az élvezeteket, merthogy bevállaltam némi tévés melót is. Egy darabig úgy volt, hgoy én fogom fordítani a My Hero című BBC Sitcomot, ami azért érdekes lett volna, merthogy feliratot és hangalámondást csináltam már ugyan, de szinkront sosem, az pedig azért külön műfaj, hiszen nem engedhetem szabadjára magamat, mint máskor, a legfontosabb, hogy ne legyen hosszabb a magyar szöveg, mint az eredeti.

Már meg is kaptam e-mailben a gyorstalpalót, hogy mithogyanmerre, amikor végül horogra akadt egy rutinos szinkronos, és elvállalta a melót, belőlem pedig szerkesztő lett. Jól is van ez így nagyon, mert István szövegein a gyakorlatban is láttam, hogyan kell ezt csinálni. Ráadásul azt hiszem, a fordítás egyszerűen bele se fért volna, így pedig azért sokkal kevesebb időmet viszi el a dolog, ráadásul nem kellett keríteni valakit, aki külön szájra írja az én rutintalankodásomat.

Az egészet igazából azért vállaltam persze, mert régi álmaim egyike, hogy brit sitcomokkal legyen dolgom, ráadásu a My Hero nem is volt ismeretlen, merthogy a BBC Prime-on több szezont is végignéztem belőle sok évvel ezelőtt. Jópofa, amolyan családi sorozat, kedves humorral, semmi durvulós szóvicc vagy hasonlók, ideális kezdet.

Istvánnak heti négy epizódot kell leadnia, ez azt jelenti, hogy heti négyet nézek át. Itt-ott javasolok valami szerintem viccesebb megoldást, meg főleg itt-ott kiszúrok egy-két félrefordítást, ez a dolgom. Egyébként már azt is tudtom, mit nézett be István, ami fölött én faszán elsiklottam véletlenül, és mire két nappal később észrevettem, már késő volt, addigra felmondta a színész. De nem baj, majd ha adásba megy, jól bekülditek a Leiterre, mi meg nem tesszük ki.

Na, mindezek után az történt, hogy a héten István idejébe egyszerűen nem fért bele négy epizód, és megkért, vállaljak be egyet. Én meg hát örömmel, ez ideális kezdet egy szinkronba járatlan fickónak, amilyen én vagyok. Szóval megcsináltam, alapvetően élveztem is, hogy nem hosszú leíró mondatokat fordítok, hanem vicces, pörgő párbeszédet.

Persze itt mások a megoldandó problémák, mert ha valaki azt kérdezi, hgoy "bride or groom", arra aligha írhatom, hogy "menyasszony vagy vőlegény", mert szinkronszínész legyen a talpán, aki megoldja. Akárhogy is, szerintem jól sikerült a dolog, amit meg amatőrködésből elmulasztottam (a szünetek jelölésénél főleg meg ilyen köhintések, krákogások beírásánál), azt István segített javítani.

A sorozatnak Én hősöm lesz a címe; azt sajna nem tudom még, mikortól fogja vetíteni a Comedy Central, bár felteszem, a szombat esti brit blokkba kerül. Az én művem a második sorozat hetedik (uccsó) epizódja lesz, összesítve a 13. Majd szólok, pontosan mikor, ha már tudom.

Jó buli volt, és máskor is szívesen belevágok egy-két ilyenbe alkalmasint, de egyelőre azt hiszem, maradok a könyveknél.