Lóci kitalált egy csomó ilyet, majd fölrakom a többit is, kezdetnek világosodjatok meg, hogyan lett a Fekete-erdő.
Fekete-erdő
Egyszer Németországban annyira elszaporodtak a rablóbandák, akik kifosztották a városokat, hogy Isten annyira megharagudott, hogy a németek országa fölé hatalmas fekete villámló felleget küldött. Ez a vihar a Fekete-erdőt érte el elsőként. A villámok lesújtottak az erdőre, és lángba borították. Meghallotta ezt a német herceg, és elhatározta, hogy megmenti az országot. Elindult, hogy megkérje Istent, bocsásson meg a németeknek. Hosszú út után megtalálta Isten titkos palotáját.
Bebocsátást kért, bement, és arra kérte Istent, hogy ne pusztítsa el az országát. Cserébe ő megbünteti a rablókat. Isten megengedte, és elvonta a viharfelleget Németország fölül. A Fekete-erdő hamuvá égett, és kopár fekete fák álltak mindenhol.
Idővel az erdő újra kihajtott, de az egykori leégése miatt azóta is Fekete-erdő a neve.
Jártam ma a lovardában, végül is három és fél év után, három hónappal a záróvizsgák előtt (szakiskola, nem éreccségiznek) már ideje volt, hogy megnézzem az osztályomat lóháton.
Vicces volt, mert a szalagavatón csinálnak majd valami lovas cuccot (engem egy fogaton hurcolnak majd közben), és azt gyakorolták, aztán a lovasedző megkért, hogy menjek át segíteni, mert be van rekedve. Ő mondta az instrukciókat nekem, én meg a magyar hangjaként beleordítottam a lovardába mindent. Arra járó kolléga csak a hangokat hallotta kintről, és igen csodálkozott, hogy akkora polivitaplex lettem, hogy én tartom a lovasedzést. Mindeközben a Kapos TV vágóképeket készített.
Ismét történt valami érdekes tyúkszaros kis életemben. Csak a végére már nagyon kellett pisilni.
Van ez a világnak az egyik legzseniálisabb muzsikusa, bizonyos Neal Morse. Csinált ő mesés dolgokat a Spock's Bearddel meg minden, aztán rájött, hogy neki most leginkább Istennel kell foglalkoznia, és nekiállt szólólemezeket kiadni. Na most ez végül is igazából nem baj, mert ha lehet, a zenéje még jobb lett, és ha neki ehhez az ő istene kellett, hát ki vagyok én, hogy belepofázzak. (Mongyuk kicsit zavarnak az ájtatosabbnál ájtatosabb szövegek, de az legyen az én bajom, mér tanultam meg angolul, meg egyáltalán.)
Na szóval említett muzsikus kiadott egy lemezt, meg aztán egy koncert DVD-t Testimony címmel, ami a saját életéről, megtéréséről meg ilyesmiről szól. Remek. Kurva jó zene amúgy, Mike Portnoy dobol rajta meg minden, úgyhogy nézem meg hallgatom példás rendszerességgel.
Nadeszóval a DVD-n két szám között Neal Morse elkezd a megtéréséről beszélni, és kiderül, hogy a kislánya lyukas szívvel született, sokáig nem is volt sok remény a gyógyulásra. Egy nap azonban Mrs. Morse elvitte a kislányt a templomba, felsétált vele az oltár lépcsőin, felemelte az Úr felé, és aszonta: "Uram, itt van a gyerekem, vedd el, ha akarod, én úgy is szeretni foglak."
Mire természetesen a kislány szívében a lyuk bezáródott, és boldogan élnek azóta is, és Neal nyomatja a nem mellesleg zseniális keresztény progrockot.
Na most képzeljük el a következő szcenáriót. Kris Kistofferson egy hollywoodi b-filmben főgecit játszik, aki mongyuk egy kisváros maffiavezére, és ott van nála a páncélba zárva a gyógyszer, amivel simán meg tudná gyógyítani a kis Mariskát, de hát ő azt a gyógyszert nem adja csak úgy tiszta emberbarátságból. Mariska anyukájának oda kell járulnia a főhadiszállásra, biztosítania kell felőle Kris Kristoffersont, hogy ha odaadja a gyereknek az életét megmentő gyógyszert, ha nem, szeretni és tisztelni fogja őt, és az ő parancsai szerint él.
Ezek után a hollywoodi b-filmben, melynek szinopszisát az imént lefektettem, az lesz a történet vége, hogy megjelenik Chuck Norris, és lerúgja Kris Kristofferson fejét. És mindenki örvend.
Nem az, hogy Kris Kristofferson jó, és imádja mindenki, mert odaadta a gyógyszert, miután anyuka behódolt neki.
Én tudom, hogy hülye vagyok, meg már rég bebizonyosodott, hogy a vallás szoftver semelyik verziója nem fut az oprendszeremen, meg amúgy minden tiszteletem Neal Morse-é (arról nem is beszélve, hogy így ismeretlenül is őszintén tudok örülni a kislánya gyógyulásának), és ha ez kell neki hozzá, hogy ilyen zenét csináljon, hát áldásom rá, de valaki el tudja magyarázni, mi a különbség az ő esete meg a fentebb felvázolt hollywoodi b-film között?
Jó régen volt már az indiai vacsora, konkrétan december 30-án, szóval eltelt azóta egy szilveszteri buli (nagyjából eseménytelenül) meg egy full hét az iskolából is, de hát agyatlan mennyiséget szenvedek Cassandra Clare-rel (esküszöm, órákat töltök a gép előtt, néha mégis olyan, mintha visszafelé haladnék), úgyhogy nem volt érkezésem eddig írni.
Több mint egy hét után meg már nehéz is lenne túlzásba vinni, szóval ezúttal rövid leszek. Legalábbis rövidebb a szokásosnál - ha már a fogások sora is rövidebb volt, mint legutóbb Wang mesternél. No, nem mintha baj lett volna; a karácsonyi szokásos meg a fordítómaffia közgyűlősén előző este az első lucullusos vacsorámon megkedvelt Parázs presszóban elfogyasztott eszetlenül csípős leves és zöld curry után olyan nagyon tele akartam volna tömni magam. Persze aztán sikerült.
Imádom az indiait, meg a Jham Kulvinder Singh (aka Kuki) vezette Maharaja étterem is bejött a Trinidad és Tobagó-i meg a nepáli vacsora során, úgyhogy azért nem szívesen hagytam volna ki.
Kissé késtem szokás szerint, ami azt jelentette, hogy megúsztam Túró beszédét (na jó, ez csak ízetlen tréfa, sajnálom, hogy lemaradtam az ételekről tartott beszámolóról), viszont szék se nagyon jutott cserébe. Azért szereztek egyet, úgyhogy jöhettek az előételek, úgymint:
Shikampuri Kebab, azaz gyógynövényekkel töltött darált bárányhúsgombóc-tallér
Allo tikki chaat, azaz fűszeres burgonyatortácska joghurttal, chutney-val, és gyömbéres hagymaszósszal (NAGYON ERŐS)
Mivel tudnivaló, hogy mindig az előételek a legjobbak, ezúttal is isteni volt mindegyik, igazából nem is tudnék választani közülük. A szósz nagyonerőssége is stimmel, bár azért volt egy nála húzósabb fogás a főételek között, amik így festettek:
Malabari "zöld csirke", azaz tandoor kemencében sült csirkecomb Keralából. Friss korianderral, zöld currylevéllel és szegfűszeggel.
Badami marha korma, azaz puhára főtt marha mandulareszelékkel sütve, csillagánizzsal és kardamommal ízesítve.
Allo Kadai Masala, azaz vörösjoghurtos szószban főtt burgonya és hagyma
Citromos rizs
Royal Green Peas, azaz "királyi zöldborsó"
Butter paratha, azaz vajas paratha lepény
Sima naan.
Házi készítésű csípős szósz.
A zöld csirke elsősorban látványban nyújtott különlegeset - bár azért finom is volt nagyon -, de a húsok közül nekem az édeskés mandulás marha jobban bejött azzal együtt is, hogy lényegesen kevésbé volt különleges nyilván. Naanból bármikor bármennyit, házi csípős szószból dettő, és a királyi zöldborsó is felkerült a listára.
Az este legizgalmasabb versenyzője azonba a vörösjoghurtos szószban főtt krumpli volt, ami valami eszetlenül csípett. Az ember minden egyes falatnál újra meg újra meglepődött, hogy mennyire. Azért a csípéshez íz is járult bőviben, és Kukit még sikerült kicsit beszéltetnem is a témában - magyarul, ami nagy eredmény, mert ha hagyjuk neki, még mindig az angolt választja, holott magyarul se beszél semmivel se rosszabbul, csak szégyellős.
A desszert az keleti szokások szerint most sem volt különösebben emlékezetes, gyümölcsjoghurtot kaptunk kókusszal és banánnal. Mindehhez ittam mangó lassit, amit továbbra is imádok, Kingfisher sört viszont ezúttal nem, merthogy előző este a kollégákkal, hogyismondjam, khm, ittam én eleget - ha nem is Kingfishert, de Staroprament meg Borsodit.
Nyilván a társaságra sem lehetett ezúttal se panasz, és még egy South Park-os jelvényt is kaptam, ha már a múltkor nem sikerült Áginak, Orsinak meg Zolinak meggyőznie, hogy a South Park az jó. Mer a South Park az nem jó, m'kay?
