Másfél éve adta meg magát a szemüvegem, azóta voltam lusta vagy nem tudom mi elmenni másikat csináltatni. Annyira nem hiányzott, jobb szemem, mint a sasé, a bal elég pocsék, de láttam mindent. Az utóbbi időben viszont elég hirtelen rosszabb lett, ballal már nem elég hosszú a kinyújtott kezem, gyakorlatilag semmit nem tudok elolvasni, csak ami kellő távolságban marha nagy betűkkel van.
Elmentem hát szemészhez, és kiderült, hogy a régi +1-es szemüveg helyett a bal szememre +2,5-es kell. Banyek. A jobbra meg -feles. Ha nem is vagyok az orvostudomány csodája, de azért egybehangzó vélemények szerint furi kissé, hogy az egyik szemem közellát picinyég, a másik meg távollát öléggé. A biolgóiatanárnő azért M-mel karöltve kedélyesen megjegyezte, hogy jellemző, hogy még ebben is különc vagyok (de speciel azért is jó itt dolgozni, mert ezek a népek inkább néznek színfoltnak, mint hülyének).
Szóval lesz szemüvegem, és titániumkerettel (már amennyiben keretnek lehet nevezni azt a kevés izét), amit még én se bírok eltörni, ha sokba is fáj.
Marhára köll, most is be van csukva a bal szemem, úgy írok, különben tök gáz.
Öregszem, a tücsök rúgja meg.
Bocs, tudom, hogy a kutyát nem érdekli.
2007. november 14., szerda
2007. november 11., vasárnap
Happy Birthday, Kurt Vonnegut
The man whose line was one of the inspirations to start this blog should by all account be 85 today. Though technically he's been dead for 7 months now, we all know that he's actually sitting up there somewhere ridiculing our stupidity.
A Post of Orange, Black and Brown
Friends, Romans, countrymen.
I've decided to remove this post. I'd like to assure you that nothing of particular interest to you ever lied therein.
I've decided to remove this post. I'd like to assure you that nothing of particular interest to you ever lied therein.
2007. november 10., szombat
Németóra III. - A véres olló rejtélye
Az oké, hogy berakták egymást az üvegszekrénybe, meg felgyújtották az iskolát. Mindezt ugye németórán. Nohát a minap meg. Tartom éppen békésen a magam angolóráját, amikor kopogtatnak, és bedugja a fejét az ajtón a némettanárnő. Megállt bennem persze az ütő - és basszus, okkal. Gyere, mondta a csaj, K felvágta a karját. Mi van??? Majdnem elhánytam magam, folytatta, tiszta vér.
Na, bazmeg, ennek fele se tréfa. Rohanok föl az osztályterembe, keresem K-t, megtalálom. Él. Röhög. A többiek is. Mit csináltál, te szerencsétlen? Tegnap mondta anyád, hogy délután temetésre mentek, de azt nem, hogy a sajátodra.
Válaszul megmutatta a karját. Fogott egy ollót, és jó tíz centi hosszan felvágta - szerencsére csak - az alkarjának a felső részét. Ha nem is ömlött, de békésen szivárgott belőle a vér. Miért csináltad, te idióta? Hát, tanár úr, nem lesz tőle semmi bajom.
Na erre mit mondjak? Mindenesetre lebasztam, mert jobb nem jutott eszembe. Felhívtam délután apukát, elmeséltem, mi történt, nem árt, ha a szülők is tudnak róla. Így ha esetleg legközelebb az ütőerénél próbálkozik, fedezve leszek. Elmeséltem még a főnökségnek, meg el fogom mesélni a iskolaorvosnak, hátha jó lenne elrángatni a csávót valami pszichiáterhez.
K békés fickó különben, nem egy észlény, de próbálkozik, magatartási gond sose volt vele. Most meg valamiért tán föl akarta hívni magára a figyelmet. De miért? Nem tudom, kinek a temetésére mentek délután, de az is benne lehet esetleg?
És miért, de miért megint németóra közepén? Van heti három németjük, ha így megy tovább, örülök, ha az évzárón még életben lesz közülük egy-kettő.
Na, bazmeg, ennek fele se tréfa. Rohanok föl az osztályterembe, keresem K-t, megtalálom. Él. Röhög. A többiek is. Mit csináltál, te szerencsétlen? Tegnap mondta anyád, hogy délután temetésre mentek, de azt nem, hogy a sajátodra.
Válaszul megmutatta a karját. Fogott egy ollót, és jó tíz centi hosszan felvágta - szerencsére csak - az alkarjának a felső részét. Ha nem is ömlött, de békésen szivárgott belőle a vér. Miért csináltad, te idióta? Hát, tanár úr, nem lesz tőle semmi bajom.
Na erre mit mondjak? Mindenesetre lebasztam, mert jobb nem jutott eszembe. Felhívtam délután apukát, elmeséltem, mi történt, nem árt, ha a szülők is tudnak róla. Így ha esetleg legközelebb az ütőerénél próbálkozik, fedezve leszek. Elmeséltem még a főnökségnek, meg el fogom mesélni a iskolaorvosnak, hátha jó lenne elrángatni a csávót valami pszichiáterhez.
K békés fickó különben, nem egy észlény, de próbálkozik, magatartási gond sose volt vele. Most meg valamiért tán föl akarta hívni magára a figyelmet. De miért? Nem tudom, kinek a temetésére mentek délután, de az is benne lehet esetleg?
És miért, de miért megint németóra közepén? Van heti három németjük, ha így megy tovább, örülök, ha az évzárón még életben lesz közülük egy-kettő.
2007. november 9., péntek
Török gyerek mellétárcsázta
Idő: tegnap délelőtt, szünet. Helyszín: tanári.
A rosseb tudja már miért, de a kezemben volt a telefonom éppen, amikor egyszer csak gondolt egyet és megcsörrent (miszerint rázendített a Tears of the Dragonra). Szám nem volt hozzá, fölvettem (miszerint megnyomtam az answer felirat alatti gombot - imádom ezeket a frankó metonímiákat).
Ennyi. De vicces volt. Arra gondoltam, talán Gera piroslapja miatt akart bocsánatot kérni. (Ma meg Cs. barátom kapott egy sms-t squash utáni sörözés közben, miszerint "Nekem a kedd 10.00 és a péntek 16.00 lenne jó. Edit néni". Bár halvány fingja nem volt róla, ki az az Edit néni, válaszában udvariasan közölte, hogy a kedd 10.00 talán jó, de a péntek 16.00 ki van zárva, akkor dolgozik. Gábor bácsi)
*Ezt most hasaltam, annyira emlékszem, hogy K-val kezdődött az illető neve.
A rosseb tudja már miért, de a kezemben volt a telefonom éppen, amikor egyszer csak gondolt egyet és megcsörrent (miszerint rázendített a Tears of the Dragonra). Szám nem volt hozzá, fölvettem (miszerint megnyomtam az answer felirat alatti gombot - imádom ezeket a frankó metonímiákat).
G: Igen?
Távoli Hang: Hello, I'm calling from the Turkish Football Federation.
G: bután néz, de ezt a török nyilván nem látja.
TH: I'm looking for János Komorói*.
G: Sorry?
TH: I'm calling from the Turkish Football Federation and I'm looking for János Komorói.
G: (lassan magához tér a meglepiből) Wrong number, I'm afraid.
TH: Sorry.
G: That's ok.
Ennyi. De vicces volt. Arra gondoltam, talán Gera piroslapja miatt akart bocsánatot kérni. (Ma meg Cs. barátom kapott egy sms-t squash utáni sörözés közben, miszerint "Nekem a kedd 10.00 és a péntek 16.00 lenne jó. Edit néni". Bár halvány fingja nem volt róla, ki az az Edit néni, válaszában udvariasan közölte, hogy a kedd 10.00 talán jó, de a péntek 16.00 ki van zárva, akkor dolgozik. Gábor bácsi)
*Ezt most hasaltam, annyira emlékszem, hogy K-val kezdődött az illető neve.
2007. november 3., szombat
A bunkók bunkója
Feltűnt, mennyire szeretik buzerálni egymást mifelénk a népek a helyesírás miatt? Népbetegség, de tényleg. A neten alig akad olyan fórum, olyan blog, ahol a hozzászólások kisebb-nagyobb hányada ne azzal foglalkozna, hogy mások mennyire igénytelenek, mert elkövettek másfél helyesírási hibát, és hát az illetők nyilván nem is tudnak magyarul, az iq-juk meg a béka segge alatt.
Aztán a másik mostanában divatos téma, hogy mennyire trágyák vagyunk, ha olvasásértésre kerül a sor. Persze hogy azok vagyunk. Legalábbis részben nyilvánvalóan amiatt, amit az első bekezdésben mondtam. Úgy értem, az átlag magyar ember sokkal inkább törődik a másik helyesírási hibáival, mint a mondanivalójával. Ez meg persze az iskola miatt van, mint oly sok minden más. Jelentkezzen az, akinek olyan magyartanár jutott, akinél fontosabb volt, hogy mit írt, mint az, hogy kitette-e az összes vesszőt, és megfelelő helyre tette-e a kötőjeleket meg a nagybetűket abban, hogy Petőfi Sándor-i (ezt tényleg így kell írni). Ha akad ilyen, akkor együtt örülök vele, hogy milyen szokatlanul normális példány jutott neki.
Nézzünk szembe vele: ma a magyar iskolában legalább olyan fontos (ha nem fontosabb), hogy valaki mennyire akkurátusan alkalmazkodik az 1984-es 11. kiadáshoz, mint az, hogy van-e füle meg farka annak, amit leír. Sikerül velünk elhitetni, hogy a 11. kiadás olyan szabályok gyűjteménye, amelyek kikezdhetetlenül logikusak és akkurátusak: ami le van bennük fektetve, az egyedül így jó, és nem is lehetne máshogy.
Na most azért ez elég nyilvánvaló sületlenség. Hadd említsem fel kedvenc példáimat: miért ó az óvoda, ha i az iroda és u az uszoda? Miért nagy Sz a színház, ha a kis m a mozi (tulajdonnévben nyilván)? Miért padka a padka, ha a Jutka Jutka?
Nem tök mindegy, hogy ovodát, Izé Mozit vagy patkát írok-e? Mit befolyásolja ez a mondanivalóm lényegét? Nem tök mindegy, hogy a józan nyelvérzékem szerint egybeírom-e a papírzsebkendőt, vagy hallgatok a szabályzat bohóságaira (összetett szóhoz kapcsolódó anyagnév), és ezt választom: papír zsebkendő (de hogy néz mán ez ki?)?
Külön dühítőek az olyanok, mint például a bicikli vs. bicigli dolog. Egy csomóan k-val mondják (itt vagyok példának én), jóval többen (legalábbis az a benyomásom, hogy jóval többen, de az arány lényegtelen) meg g-vel. Mi indokolná vajon, hogy bár a nyelvben tökéltesen elfogadott a két kiejtési változat, írásban nem, és "magyarul tudó" kultúrembernek márpedig kutya kötelessége biciklit írni?
A helyesírás lényege, hogy amikor az ember olvas, többé-kevésbé ismerős mintákat lásson, ne kelljen állandóan silabizálnia. Ebből a szempontból fontos, hogy ne írjon a fél ország zőccséget, a másik fele meg zöldséget. De. Nem azért, mert az utóbbi lenne az egyedül elképzelhető megoldás, hanem mert kultúrtörténetileg véletlenül így alakult. Továbbá. Nem segíti a gyorsabb és fájdalommentesebb olvasást, ha én egybeírom a nyitvatartást, a szomszéd néni meg külön (ez utóbbi felel meg a szabályzatnak).
A helyesírás bunkó. A gyakorlatban sokszor arra szolgál, hogy egyesek saját műveltségüket fitogtassák a segítségével, és odasújtsanak vele embertársaiknak, egyáltalán nem törődve azzal, hogy mit is akartak mondani valójában.
Erősen ideje lenne, hogy az iskolában megtanítsák a gyereknek, hogy egyes írásbeli szokások (inkább, mint szabályok) betartása fontos, valahol az illemtan része (vö. nem fingunk a vacsoraasztalnál), de egy bizonyos határig nyugodtan hagyatkozhatnak a saját nyelvérzékükre meg a saját ízlésükre.
Életképesebb lesz az a generáció, amelyik alkalmasint nem a j meg a ly miatt köt bele egy szövegbe, hanem amiatt, hogy az tele van baromságokkal. És akkor is tud örülni egy okos agymenésnek, ha a szerzője történetesen g-vel írta a biciglit.
Aztán a másik mostanában divatos téma, hogy mennyire trágyák vagyunk, ha olvasásértésre kerül a sor. Persze hogy azok vagyunk. Legalábbis részben nyilvánvalóan amiatt, amit az első bekezdésben mondtam. Úgy értem, az átlag magyar ember sokkal inkább törődik a másik helyesírási hibáival, mint a mondanivalójával. Ez meg persze az iskola miatt van, mint oly sok minden más. Jelentkezzen az, akinek olyan magyartanár jutott, akinél fontosabb volt, hogy mit írt, mint az, hogy kitette-e az összes vesszőt, és megfelelő helyre tette-e a kötőjeleket meg a nagybetűket abban, hogy Petőfi Sándor-i (ezt tényleg így kell írni). Ha akad ilyen, akkor együtt örülök vele, hogy milyen szokatlanul normális példány jutott neki.
Nézzünk szembe vele: ma a magyar iskolában legalább olyan fontos (ha nem fontosabb), hogy valaki mennyire akkurátusan alkalmazkodik az 1984-es 11. kiadáshoz, mint az, hogy van-e füle meg farka annak, amit leír. Sikerül velünk elhitetni, hogy a 11. kiadás olyan szabályok gyűjteménye, amelyek kikezdhetetlenül logikusak és akkurátusak: ami le van bennük fektetve, az egyedül így jó, és nem is lehetne máshogy.
Na most azért ez elég nyilvánvaló sületlenség. Hadd említsem fel kedvenc példáimat: miért ó az óvoda, ha i az iroda és u az uszoda? Miért nagy Sz a színház, ha a kis m a mozi (tulajdonnévben nyilván)? Miért padka a padka, ha a Jutka Jutka?
Nem tök mindegy, hogy ovodát, Izé Mozit vagy patkát írok-e? Mit befolyásolja ez a mondanivalóm lényegét? Nem tök mindegy, hogy a józan nyelvérzékem szerint egybeírom-e a papírzsebkendőt, vagy hallgatok a szabályzat bohóságaira (összetett szóhoz kapcsolódó anyagnév), és ezt választom: papír zsebkendő (de hogy néz mán ez ki?)?
Külön dühítőek az olyanok, mint például a bicikli vs. bicigli dolog. Egy csomóan k-val mondják (itt vagyok példának én), jóval többen (legalábbis az a benyomásom, hogy jóval többen, de az arány lényegtelen) meg g-vel. Mi indokolná vajon, hogy bár a nyelvben tökéltesen elfogadott a két kiejtési változat, írásban nem, és "magyarul tudó" kultúrembernek márpedig kutya kötelessége biciklit írni?
A helyesírás lényege, hogy amikor az ember olvas, többé-kevésbé ismerős mintákat lásson, ne kelljen állandóan silabizálnia. Ebből a szempontból fontos, hogy ne írjon a fél ország zőccséget, a másik fele meg zöldséget. De. Nem azért, mert az utóbbi lenne az egyedül elképzelhető megoldás, hanem mert kultúrtörténetileg véletlenül így alakult. Továbbá. Nem segíti a gyorsabb és fájdalommentesebb olvasást, ha én egybeírom a nyitvatartást, a szomszéd néni meg külön (ez utóbbi felel meg a szabályzatnak).
A helyesírás bunkó. A gyakorlatban sokszor arra szolgál, hogy egyesek saját műveltségüket fitogtassák a segítségével, és odasújtsanak vele embertársaiknak, egyáltalán nem törődve azzal, hogy mit is akartak mondani valójában.
Erősen ideje lenne, hogy az iskolában megtanítsák a gyereknek, hogy egyes írásbeli szokások (inkább, mint szabályok) betartása fontos, valahol az illemtan része (vö. nem fingunk a vacsoraasztalnál), de egy bizonyos határig nyugodtan hagyatkozhatnak a saját nyelvérzékükre meg a saját ízlésükre.
Életképesebb lesz az a generáció, amelyik alkalmasint nem a j meg a ly miatt köt bele egy szövegbe, hanem amiatt, hogy az tele van baromságokkal. És akkor is tud örülni egy okos agymenésnek, ha a szerzője történetesen g-vel írta a biciglit.
2007. október 22., hétfő
Melancholy 2.0
I like walking in the rain. One of the things I don't have - other than a hairdryer - is an umbrella, so I pull my hood over my head and listen to some sort of melancholic blues, which then obviously makes me melancholic (see the Bleeding Gum Murphy quote to the left). Still, melancholy somehow fits then. That's exactly how it was today.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
