Melancholy 2.0

I like walking in the rain. One of the things I don't have - other than a hairdryer - is an umbrella, so I pull my hood over my head and listen to some sort of melancholic blues, which then obviously makes me melancholic (see the Bleeding Gum Murphy quote to the left). Still, melancholy somehow fits then. That's exactly how it was today.

Morzsi kupa, hegyezd füled

Az iccaka sikerült megrendezi a baráti pókerezések közben kiötölt I. Morzsi kupát, ahol második lettem jól. A selejtezőasztalról szépen továbbsétáltam, amivel már tök elégedett lettem volna, de aztán a final table-nél is sikerült elvergődnöm a surranópályán a heads up-ig. Ott már esélyem sem volt, akkora hátránnyal mentem bele, de hát jól éreztem magam végig marhára, izgi volt meg minden, és ez a lényeg. Meg régen ittam ennyi viszkit egyszerre - a rosseb gondolta, hogy ennyire stresszes lesz. Nem ám a pénz miatt, nem játszottunk mi akkora tétben ("ha kicsi a tét, a kedvem sötét" - hogy egy klasszikust idézzek) - a játék és annak lényege, azaz a másik civilizált körülmények között történő átbaszásának öröme ehhez éppen elég.


A legeslegjobb az volt azért mégiscsak az egészben, hogy kaptam egy remek szerencsehozó sms-t, amit a kritikus pontokon csak meg kellett lesnem az asztal alatt. Az sms nélkül például sose lett volna király pókerem a flopból eccer csak, ez meggyőződésem. Kösz, M.

Tanárok kis állatkertje

Biztos más pályákon is vannak tökéletesen alkalmatlanok, de hát én persze a tanárokat látom közelről.

Vannak az alaptípusok, mint az amúgy is kissé tehetségtelen diákoknak semmit el nem magyarázó matektanár, aki aztán lazán hülyézik le mindenkit, aki nem fogja föl kapásból, ami pedig neki oly világos. Nála aztán buknak matekból a népek töménytelen mennyiségben.

Ott van még a kissé szerencsétlen, de naív fiatal magyartanárnő, aki minimális fegyelmet sem tud tartani, pedighát egészen jó ember (talán éppen ez a baj), csak a karizma meg az erély hiányzik belőle, úgyhogy a gaz tanulóifjúság visszaél az áldott jószívűségével - pedig valójában szeretik, és sajnálják is kicsit, hogy megszivatják, de hát ilyen a természetük, mint a fabulabéli skorpiónak.

Van aztán a hisztérikus picsa, akinek komoly stresszt okoz, hogy egyáltalán gyerekek között kell lennie, úgyhogy nem nagy ügy kikészíteni, és ki is készítik rendesen minden adandó alkalommal. Ő az, aki tehetetlenségében sűrűn zavar ki pácienseket az óráról, de alkalomadtán maga is kivágtat frusztráltan és zokogva.

Ismerünk még midannyian aljas gennyládákat is (többnyire középkorú vagy nyugdíj felé haladó nők tartoznak ebbe a fajba), akik imádnak minél rosszabb jegyeket adni, és okkal vagy ok nélkül megszégyeníteni a gyereket. Ha az ilyen magyartanár, akkor van például töménytelen bukás a helyesírás miatt (tulajdonképpen ez a helyesírás egyik fő funkciója: hogy bunkó legyen az ilyen alakok kezében, amivel aztán odasújthatnak, ahová jónak látják).

Ne feledkezzünk meg a tornatanárról se (akkor se testnevelő, hívják úgy magukat, ha nekik jólesik), amelynek létezik a gyereket izzasztó, kissé szadista alfaja (én simán ilyen lennék, ha tornatanár lennék), meg a másik, aki bedobja a labdát, aztán leül a tanáriban és elolvassa a Blikket, amíg a fiúk fociznak, a lányok meg lézengenek (a többség nyilván le se vetkőzött), és a pasijaikról meg a plázáról beszélgetnek.

Satöbbi.

De hogy hová sorolnám be az osztályomban gyűrődő némettanánőt, azt nem tudom. Volt már, hogy húszéves ötödévesek színeztek órán, mert épp az jutott eszébe feladatnak. Ma azzal akasztott ki az egyik srác, hogy egytől ezerig le kelett írnia németül a számokat - már vagy hatszáznál tartott (tele volt egy csomó oldal gyöngybetűkkel), amikor kollegina közölte vele, hogy ez így nem jó, mert úgyis másolta.

A minap jött valaki, hogy az osztályomban A betette a szekrénybe T-t. Az üvegajtósba. Az üvegajtón keresztül. Rohantam megnézni, mindenki él-e. Éltek, és közölték velem, hogy a dolog nem ám szünetben történt, hanem németórán.

Tanárnő később megkérdezte M-től, hogy mégis, mi a fenét lehet csinálni, ha felállnak órán. Hát erre M nem tudott válaszolni saját bevallása szerint, mint ahogy én se tudtam volna. Vagy tud az ember valami egészséges osztálytermi légkört kialakítani, amibe kinek-kinek ízlése szerint ez vagy az belefér (nálam simán sokkal több, mint másnál, és ez tök jól is van így), vagy hagyja, hogy a gyerekek terrorizálják. Ezt nem lehet tanárképző főiskolán tanulni attól tartok.

Az már hab a tortán, hogy két nappal később S barátom szintén németóra közepén jónak látta dezodort fújni a padra és meggyújtani. Persze igazgatói lett a végeredmény, ami tulajdonképpen egy marhaság. Lehet, hogy talán inkább egy olyan tanár kellett volna, akinek az óráján az ifjú titánnak eszébe se jut felgyújtani a padot vagy beletenni a másikat az üvegajtóba - és ideális esetben nem azért, mert annyira fél tőle, hanem mert... nem.

A folytatásban: mégis, milyen tanár vagyok én szerintem?

Metafóra

Friends, Romans, countrymen.

I've decided to remove this post. I'd like to assure you that nothing of particular interest to you ever lied therein.

Arról, hogy G miért nem részletezi a mindenféle dolgokat

Tulajdonképp rájöttem. A baj az, hogy a csajokról írni túl személyes. A nyelvről írni meg nem elég személyes. (De azért előbb-utóbb fogok, mert az előbbiről muszáj, az utóbbi meg a vesszőparipám, úgyhogy arról is muszáj.)

Máking hell

És van jó bolti mákosrétes a világon! Anyukám beszerzett ma az ebéd mellé a sarki boltból, mert hát miért is ne, nem csinálhat mindig saját kezűleg, és annyira finom volt, hogy délután visszamentem még venni.

If this isn't nice I don't know what is. (vö. a jól elvégzett bedobás öröme)

Tatami Raider

Az úgy van, hogy a rézsútos leszorításból (úgyis mint honkeszagatame) való szabadulás gyakorlása bizsergetően kellemes érzés. Feltéve, hogy a partner nőnemű, rendelkezik Lara Croft pozitív attribútumai közül eggyel-kettővel, és még az illata is elsőrangú.

4. tétel: Daily Routine

Napok óta írni akarok. Mániámról, a nyelvről valamit végre, mert jól esne, mindenféle csajokról (rébuszokban természetesen, hogy máshogy), vagy ha nem a csajokról, akkor az egyedülről.

De hát nem megy. Gáz, mert egy átlag hétköznap kilencig, amíg ex elszabadul a munkahelyéről, nálam van Lóci fiam (addig kaja/játék/házicsinálás/judo/mindenmás), fél tíz, mire átadom az anyjának, és hazaérek. Na, akkor nekiállok a muszájmelóknak, és tök késő van, mire befejezem, kóma, de persze még nem ágy, valamennyi időt muszáj magamnak is adnom, úgyhogy jön a vicces hülyeségek nézése (Scrubs újabban főleg). Aztán valahogy sikerül ágyba brutalizálnom magam, reggel meg minden kezdődik elölről. A legviccesebb, hogy egész vasárnap nem volt időm kicserélni a biciklibelsőmet és lenyírni a hajamat. Vasárnap, a tücsök rúgja meg! (Jó, férfiasan bevallom, a délutánban egy döntőszett tájbrékes teniszmeccs is benne volt - 62 46 76 ide!) Mindegy, M reggel azt mondta, sokkal jobb a hajam, ha lenyírom, úgyhogy ma lenyírtam.

Valamelyik este meg írok nyelvről, csajokról, egyedülről. De lehet, hogy nem. Vagy ha mégis, másról. Vagy tudja a nyári villám.

Tulajdonképpen elvagyok, úgyis mint konklúzió.