Elkezdődött Lóci fiam második hete az új iskolában. És hát persze volt bennem aggodalom, hogy hogyan lesz, hogy nem kerülünk-e csöbörből vödörbe vagy ilyesmi. Sejtettem, hogy az eddigi tanítónéninél gázosabb nem jöhet, és azért utánajártunk, hova visszük, szóval nem a vakvilágba indultunk vele, de a jövőbe akkor sem láthattunk.
Úgyhogy egy hét meg egy nap után baromi jó érzés, hogy ki merem jelenteni: jól döntöttünk. Lóci nem oldódott még föl teljesen, mert hát az ilyesmi őneki annyira könnyen sajnos nem megy (jó lenne, ha kicsit lazább lenne, de hát nem az - ő ilyen, micsinájjak), de az egész iskolát valami egészen normális légkör veszi körül, sokkal barátságosabb és emberibb könyvekből tanulnak, ami meg a legfontosabb: ennyi idő alatt több dicséretet kapott, mint a náci jégszobortól a régi suliban három év alatt. Mit tesz isten, nem jön rá többé a frász, ha matekházit kell csinálni, hanem leül, és különösebb kecmec nélkül lezavarja a dolgot (két pirospontnál járunk matekból!). Ha környezetből jelentkezik, hogy tud valami extrát a könyvben lévőkön kívül, mindenféle jutalmakat kap, nem pedig rideg elutasítást, hogy olyasmit mert mondani, ami nem való oda (a kedvencem az volt, amikor a Kodályban tavaly bevitt valamit környezetórára, ami kapcsolódott az anyaghoz, mire Kati néni, az állat nem megdicsérte, hanem gyorsan kihívta felelni, nehogy kedve legyen még egyszer bármi ilyes devianciához.) Satöbbi.
Egészen felfoghatatlan, hogy vannak pedagógusok (márpedig kurva sokan vannak, attól félek), akik szerint az az egészséges, ha a gyerek fél tőlük, mert akkor fogja megtanulni, megírni, megcsinálni. Az új tanítónéni is kellőképpen szigorúnak tűnik elsőre, csakhogy eközben úgy gondolja, hogy a kiccsávóknak kedvet kell csinálni a tanuláshoz, nem pedig szögletes szabályok közé kell szorítani őket. Lócinak, aki az istennek nem passzol bele semmilyen sablonba, tuti, éppen ilyen kell. Messze még a negyedik vége persze, de úgy érzem, rendben leszünk.
Aztán meg persze a régi suli a sarkon túl tanítónénitől eltekintve is szart a gyerekekre. Innen viszont rendszeresen viszik őket úszni, moziba, táborba, akármi, és még a nyelvoktatást sem szükséges nyűgnek tekintik (nem mintha az lenne a jellemző, hogy olyan veszettül penge németes/angolosokat képeznek bármelyik általánosban sajna).
Kapkodva ennyit, megyek vissza Tara Mosshoz. Arról nem is beszélve, hogy mindjárt Federer-Murray US Open-döntő. Vár rám a multitasking.
UPDATE:
Bazmeg, ma még a tökfőzeléket is megette a menzán. És újabb pirospont. Matekből. Meg énekből is. És nyelvtanból meg irodalomból. Több órája nem volt.
Úgyhogy egy hét meg egy nap után baromi jó érzés, hogy ki merem jelenteni: jól döntöttünk. Lóci nem oldódott még föl teljesen, mert hát az ilyesmi őneki annyira könnyen sajnos nem megy (jó lenne, ha kicsit lazább lenne, de hát nem az - ő ilyen, micsinájjak), de az egész iskolát valami egészen normális légkör veszi körül, sokkal barátságosabb és emberibb könyvekből tanulnak, ami meg a legfontosabb: ennyi idő alatt több dicséretet kapott, mint a náci jégszobortól a régi suliban három év alatt. Mit tesz isten, nem jön rá többé a frász, ha matekházit kell csinálni, hanem leül, és különösebb kecmec nélkül lezavarja a dolgot (két pirospontnál járunk matekból!). Ha környezetből jelentkezik, hogy tud valami extrát a könyvben lévőkön kívül, mindenféle jutalmakat kap, nem pedig rideg elutasítást, hogy olyasmit mert mondani, ami nem való oda (a kedvencem az volt, amikor a Kodályban tavaly bevitt valamit környezetórára, ami kapcsolódott az anyaghoz, mire Kati néni, az állat nem megdicsérte, hanem gyorsan kihívta felelni, nehogy kedve legyen még egyszer bármi ilyes devianciához.) Satöbbi.
Egészen felfoghatatlan, hogy vannak pedagógusok (márpedig kurva sokan vannak, attól félek), akik szerint az az egészséges, ha a gyerek fél tőlük, mert akkor fogja megtanulni, megírni, megcsinálni. Az új tanítónéni is kellőképpen szigorúnak tűnik elsőre, csakhogy eközben úgy gondolja, hogy a kiccsávóknak kedvet kell csinálni a tanuláshoz, nem pedig szögletes szabályok közé kell szorítani őket. Lócinak, aki az istennek nem passzol bele semmilyen sablonba, tuti, éppen ilyen kell. Messze még a negyedik vége persze, de úgy érzem, rendben leszünk.
Aztán meg persze a régi suli a sarkon túl tanítónénitől eltekintve is szart a gyerekekre. Innen viszont rendszeresen viszik őket úszni, moziba, táborba, akármi, és még a nyelvoktatást sem szükséges nyűgnek tekintik (nem mintha az lenne a jellemző, hogy olyan veszettül penge németes/angolosokat képeznek bármelyik általánosban sajna).
Kapkodva ennyit, megyek vissza Tara Mosshoz. Arról nem is beszélve, hogy mindjárt Federer-Murray US Open-döntő. Vár rám a multitasking.
UPDATE:
Bazmeg, ma még a tökfőzeléket is megette a menzán. És újabb pirospont. Matekből. Meg énekből is. És nyelvtanból meg irodalomból. Több órája nem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése