Túlbuzgás

Kapus lévén elég ritkán tapasztaltam meg foci közben, milyen a pálya mellől nézni a meccset, merthogy ugye a többiek folyton cserélgetik egymást, én meg maradok ottan a helyemen, a katrocban. Ha néha ketten osztoztunk a kapun, vagy mezőnyben játszottam, vagy sérült voltam, és le se vetkőztem, azért néha kívülről is láttam már a csapatot, és az sokkal, de sokkal idegesítőbb.

Na most ezt meg kell szorzni úgy harmincnyolccal, amikor a pályán lévők támaszkodnak is rám. Márpedig amikor lemegyek a suliban a csajok kézilabdameccsére, mindig ez van. Az ifjú tesitanárnő persze tartja az edzéseket rendesen, szóval ő az edző meg minden, de amúgy csöndes típus, meccs közben nemigen szól. Na most én se pofáznék bele, de őt nem zavarja, a csajok meg határozottan igénylik, hogy érezzenek valami támogató jelenlétet a pálya mellől (ezt onnan tudom, hogy mondják), úgyhogy próbálok segíteni.

Érteni természetesen nem értek hozzá, de a színvonal nem olyan egetrengető, hogy ez akadályt jelentene, próbálok valamit segíteni azzal, amit kivülről látok, aztán rendezem őket, meg ordítok, ha kell (sokat kell).

No de nem is ez az érdekes, hanem hogy mennyire elkap a hév. Pénteken például úgy vesztem össze a bíróval, hogy öröm volt nézni.

Az úgy van, hogy a csávó már vagy ezer éve jár ide vezetni, de hiába a reggel 9 óra körüli időpont, színjózanon még nem láttuk. Miután idős testnevelő kollégám nyugdíjba ment, a spori reklamált is, hogy már nincs kivel inni egyet a meccs előtt. Nem nagyon részeg, vagy ilyesmi, de láthatólag nehezére esik a koncentrálás, és messziről bűzlik rajta a pia.

Rendszeresen fingja nem volt róla, mi történik körülötte, a kétperces kiállítások átlag három és fél percig tartottak, mert akkor jutott eszébe szólni, nem vette észre, amikor az egyik csaj a lábára ejtette a labdát, de úgy, hogy az elgurult tíz méterre, és utána kellett sétálni, egy kapufáról oldalt kipattanó labda után sípolt, és középre mutatott, meg ilyenek. (Nem mintha bennünket sújtott volna, a fonyódi kolleganővel együtt mérgelődtünk meg röhögtünk rajta felváltva.)

Egy kissé idióta (bár teknikli szpíking valszeg jogos) kiállítás után lecsesztem. Na, erre berágott persze picit, de nem lehetett komolyan venni szegényt, tényleg.

Azért amikor megjegyeztem, hogy legközelebb talán józanon kéne jönni, volt annyi önkritikája, hogy nem sértődött meg különösebben, majd szünetben odajött, és aszonta, tisztel, mint embert. Biztosítottam felőle, hogy én is, és egész jó haverságban váltunk el. Pénteken megint meccs, kíváncsi leszek, mi sül ki belőle.

Amúgy a csajok 9:7-re nyertek.