Tolvajok városa: nem a film

Azért ha leadok egy könyvet, szoktam írni róla, de annyi minden mással együtt most ez is elmaradt kissé. Pótolom gyorsan. Ha az orosz vacsorát már nem is sikerül, legalább ezt.

Az apropót az egészhez az adja, hogy dicsekedhetek kicsit, mert most fejezte be a szerkesztést a kiadó vezetője személyesen, és azt mondta, "[n]agyon tetszett a fordítás, alig tudtam belenyúlni". És ahogy végigfutottam, meg a néhány kérdésére válaszoltam, tényleg alig van belejavítva, ami tőle jó, mert amúgy alapos munkát végez. (A legutóbbi szerkesztőm is alig nyúlt bele, de neki sikerült bennehagynia egy-két hibát is,  a tücsök rúgja meg.)

A könyv egyébként Chuck Hogan bostoni illetőségű író Prince of Thieves című regénye, amit Ben Géza Afflecknek sikerült filmmé fúrnifaragnia. A trélert nemrég posztoltam is. A moziművészeti csimborasszó amúgy eredetiben a The Town címet kapta, nálunk meg Tolvajok városa lett belőle, ami azért érdekes, mert ugye így a Könyvmolyképzőnek sem volt választása a könyv címét illetően, márpedig ezen a címen már jelent meg regény Magyarországon.

Nadeszóval azt akarom mondani, hogy külön örülök a szerkesztői jószónak, mert eszetlen sok melóm feküdt ebben a könyben. Huszonegy ív suli mellett, valamivel kevesebb mint két hónap alatt amúgy sem kevés, de ennyit talán még sosem szívtam szöveggel. Vagyis ez talán nem igaz, de ilyen módon nem. Önmagában nem szokott gond lenni, ha sok szlenggel találkozom, arra van az Urban Dictionary meg egyáltalán a Google. Ezúttal azonban többször előfordult, hogy egy kifejezésre egyetlen találat volt: maga a könyv a Google Bookson.

A linkelt oldal sajnos csak egy kurta előnézet, a könyvet magát pedig ugyebár vissza kellett küldenem a kiadónak, különben szívesen idéznék is egy-két példát, amikor leginkább tippeléssel hoztam létre a magyar mondatot - gondosan ügyelve természetesen, hogy koherens legyen a szöveg. Sajna arra sem emlékszem, mi lett az, amiből végül piszoárt csináltam, pedig egyetlen pillanatig sem voltam biztos a dolgomban, csak valahogy annak volt értelme.

És akkor a Jennifer's Convertible-t még nem is említettem! A könyv csordultig van bostoni konzum- és kulturális utalásokkal. Az élvezetbe amúgy valószínűleg nem rondít bele, hogy a magyar olvasó sok mindennel nincs tisztában, nekem meg kitűnő szórakozás volt a Google Mapsen követni, merre járunk éppen a városban. A nyitójelenetben például ezt a bankfiókot raboltuk ki.

Menet közben leveleztem a Magyar Baseballszövetséggel is némely szakkifejezéseket illetően, sőt az anonim alkoholistáknak is írtam, de ők nem válaszoltak. A kínálkozó poénokat engedelmetekkel most nem sütném el.

Ami pedig a lényeget illeti. Hogy jó-e a könyv? Hát rosseb tudja. Annyi biztos, hogy nem valamiféle pergő, akciódus szuperkrimire kell számítani, inkább egy történetre arról, mi megy végbe a bankrablóban, az FBI-ügynökben meg a kettejük között rekedt nőben, és az őket körülvevő valóságban. Ha a bankrabló fejlődésregényeként olvassuk, egészen érdekes is lehet - bár benne van egy kicsit az amerikai egyszerűség, szóval nyilván nem egy Dosztojevszkij, de hát nyilván nem is arra számítunk.

Ha viszont abból indulunk ki, hogy a történet a karakterek köré épül, nekem borzasztóan hiányzott a nő alaposabb rajza. Szóval van ez a maca, aki egy bankfiókot vezet, és a rablás után rögvest bolondulni kezd érte a bankrabló is meg az ügyben nyomozó FBI-ügynök is. Oké, egy alapvetően realista regényben is lehet ilyen, de borzasztóan zavart, hogy egy pillanatra sem derült ki, miért. Semmi olyasmit nem sikerült beleírni a szereplőbe, ami ezt érthetővé tette volna. Az a némi kis sebezhetőség, ami a személyisége lényeg lett, ehhez nekem nagyon nem volt elég.

Valahogy mintha ez a karakter kevéssé érdekelte volna az írót. Az első randis fejezetben például gyakorlatilag nem szerepel a neve, csak she, she, she.  Persze ezen magyarul segítettem - ha nem akartam volna is muszáj lett volna -, úgyhogy nem lesz olyan látványos.

A sztori vége meg kissé giccses, de azért jó, azt választotta, amit választania kellett, hogy feloldja a normál krimikhez képest meglévő komoly ellentmondást: az olvasó a bűnöző figurájával azonosul, a nyomozót pedig kissé ellenszenvesnek találja.

Ezzel pedig vissza is kanyarodtunk a filmhez, merthogy annak rohadtul nem ugyanaz a vége, Gézánknak sikerült egy sokkal szarabbat előállítania. Érdekes, de az a második olyan regényem (A Legenda vagyok után), aminek készült filmváltozata, és eddig kettőből kettőben iszonyat gagyi a film vége a könyvhöz képest. (A különbség, hgoy a Legenda vagyok vége zseniális (aki csak a filmet látta, azonnal olvassa el a regényt!), a Tolvajok városá-é meg csak jó.)

Apropó film. Október 21-én volt a magyarországi bemutató, gondoltam, el is megyek jól. Nézem, nézem a moziműsort, hát Kaposváron csesznek játszani. Egyelőre, gondolom, később csak ideér egy kópia, de akkor is bosszantó. A torrentezés nyilván csúnya dolog nagyon, de csak leszedtem egy példányt (természetesen lehánytam magam, de az a szerzői jogvédő, aki szerint ez jelen esetben nem volt tisztességes, kapja be), ami mongyuk ilyen mozis kamerás felvétel volt, annyira szer, hogy meg sem néztem, csak a végébe lestem bele kíváncsiságból az ismert eredménnyel.

Megvenni természetesen.