Half way to heaven, just a mile outta hell

Here's yet another of my all time favourites. This time the lyrics don't really apply (save for a line or two), but I love each and every word of it. It's great to sing along with Springsteen while listening to this (although you don't actually want to listen to me doing it, trust me).

BETTER DAYS

Well my soul checked out missing as I sat listening
To the hours and minutes tickin' away
Yeah just sittin' around waitin' for my life to begin
While it was all just slippin' away
I'm tired of waitin' for tomorrow to come
Or that train to come roarin' 'round the bend
I got a new suit of clothes a pretty red rose
And a woman I can call my friend

These are better days baby
Yeah there's better days shining through
These are better days baby
Better days with a girl like you

Well I took a piss at fortune's sweet kiss
It's like eatin' caviar and dirt
It's a sad funny ending to find yourself pretending
A rich man in a poor man's shirt
Now my ass was draggin' when from a passin' gypsy wagon
Your heart like a diamond shone
Tonight I'm layin' in your arms carvin' lucky charms
Out of these heard luck bones

These are better days baby
These are better days it's true
These are better days
There's better days shining through

Now a life of leisure and a pirate's treasure
Don't make much for tragedy
But it's a sad man my friend who's livin' in his own skin
And can't stand the company
Every fool's got a reason to feelin' sorry for himself
And turning his heart to stone
Tonight this fool's halfway to heaven and just a mile outta hell
And I feel like I'm comin' home

These are better days baby
There's better days shining through
These are better days
Better days with a girl like you

Vér, veríték, könny egy csepp se

Adtam ám ma vért. A sulival mentünk (azaz vagy tíz diákkal, hogy pontos legyek - jönnek, mert egy full napot lóghatnak cserébe), és két okom volt, amiért csatlakoztam. Egyrészt becsületbeli kötelességem volt, merthogy idős kollégám tavaly már egyszer beszervezett, és el is mentem, csak simán otthon felejtettem a papírjaimat, anélkül meg nem lehet ugye. Ő időközben nyugdíjba ment, én meg megígértem neki, hogy még pótolom a dolgot. A másik ok meg az, hogy az egész véradásos szervezkedést M vette át, és vele azért sose rossz eltölteni pár pillanatot. Ez mondjuk nagyjából elmaradt, mert beültem a székbe, kivarázsolták belőlem a négy és fél decit, aztán mire felálltam, M nem volt sehol. Később azért közismert telefonfóbiám ellenére felhívtam, és az a két perc, hát az jó volt.

Betoltam a kroásszánt meg a teát, amit osztogattak, zsebre vágtam az öccáz forintos étkezési utalványt (lenne olyan, aki ezért ad vért?), és úgy éreztem, ki se dőltem kicsit se, nem éreztem magam különösebben fáradtnak, nem szédültem, meg semmi, ami ilyenkor állítólag sűrűn előfordul. Elmentem Lóciért a suliba, beraktam judózni, én közben mentem focizni. Isteni kifogás lett volna, hogy ma vért adtam, azért nem védtem ki semmit, de nem kellett kidumálnom magam, merthogy megúsztam gól nélkül a 2x20 percet, ráadásul úgy, hogy meg is köllött dolgoznom érte, hogy így legyen (és 2:0-ra nyertünk két kapufás góllal).

Aztán Lócival vártuk az anyját, és kezdtem érezni, hogy kómába esem. Anya előkerült, hazajöttem, megittam egy teát, izzadok, mint egy ló, és most érzem a pótlandó négy és fél decit.

Valami teljesen kellemes fáradtság ül rajtam. Nincs is kedvem aludni menni igazán, inkább nézek még valami vicceset. Vagy csak várom Kacsát, hogy előkerüljön msn-en, és meséljek neki.

Tizenkét perc

Tegnap reggel jól elaludtam. Nem szoktam én olyat, egészen konkrétan egyetlen alkalomra emlékszem azóta, hogy dologozom; akkor vidám vesegörcsöm volt egész éjszaka, reggel meg nem ment épp simán az ébredés.

Másodszor meg tegnap. 9.40-re kellett beérnem, úgyhogy fölhúztam az órát (érdekes, hogy az ember még mindig automatikusan ezt írja, pedig a "felhúztam az órát" kód azt takarja, hogy beállítottam a telefont) 8.30-ra. Valamikor hét előtt menetrend szerint felkeltem, mert olyankor nekem csöppentenem kell az orromba, ugyanis el van dugulva pollenileg, és oxigén nélkül körülményes az élet (és pisilnem is kell természetesen, mert ébredés előtt egy-háromnegyed órával mindig ki kell mennem pisilni, akármikor is kelek - hogy van ez?). Megállapítottam, hogy oké, minden megy, ahogy szokott.

Aztán amikor legközelebb kinyitottam a szememet, 9.32 volt. Fingom nincs, hogy csináltam, valahol halványan rémlik, hogy kinyomtam a telefont, tehát szólt, tudom, hogy szólt, de mégis. Franc se érti.

Mindegy amúgy, nem filózni akartam én ezen, csak eldicsekedni egyéni rekordommal. 9.32-kor nyitottam ki csipás szemeimet, 9.44-kor pedig kint voltam a suliban 4,5 kilométerre a főhadiszállástól. Az testvérek között is 12 perc. Ráadásul különösebben szaggatni sem tudtam Sándor (igen, így hívják a Szuzukimat) istrángját, mert hát forgalom is volt a városban rendesen. Az a négy perc késés különösebben föl se tűnt senkinek szerintem, legföljebb a kissé pacuha öltözetem és a csipás szempár árulkodott.

Még egyszer: 12 perc. My personal best. Ezentúl 13 perccel becsöngetés előttre húzom fel az órát. Na jó, nem.

PS. Egyszer 9 perccel a Somogy Expressz (mert az IC-k még sehol nem voltak) indulása előtt ébredtem föl, és elértem. De az hajnalban volt, és centiméterekre lakom az állomástól.

School's In For The Autumn

Az iskola persze a világ legjobb munkahelye lenne, ha nem lenne benne gyerek, de hát mit csináljunk, van. Ráadásul idén osztályfőnököt csináltak belőlem. Nem gáz, elvagyok én a gyerekek lelkének ápolgatásával, a papírmunkát kibírom valahogy, a megszerveznivalókat megszerveztetem valami agilisabb gyerekkel vagy az osztályfőnök-helyettessel (aki a lógósok szülei utáni telefonálást intézni fogja, az tuti), a bizonyítványokat meg megíratom anyámmal, juppiiiii.

Szóval csávókáim általános iskolai nyócadikas átlaga a bizonyítványok alapján kemény 2,8 volt (ebben nincs benn a tesi meg az ilyesmi). Egyetlen darab ötöst találtam, az egyik fickó informatikából bravúrkodott. Jut eszembe, volt egy ötös hit- és erkölcstanból is, nyilván ez a csaj lesz az osztály tökéletes angyala. Viszont cserébe volt olyan, akinek még át kellett mennie a pótvizsgán, hogy jöhessen. Az egyiknek meg szerepelt olyan a tantárgyak között a bizonyítványában, hogy külalak. És közepest kapott belőle. Muhaha.

Szóval ha beszabadulok közéjük, nem intelligenciától csillogó tekintetek fogadnak. Nem baj. Tényleg nem. A baj az lesz, ha bunkók lesznek, akikkel nem lehet szót érteni, ha megint a rendőrségre kell járnom, mert tolvaj lesz közöttük, mint megtörtént, amikor egy korábbi iskolában osztályfőnök voltam.

De nem bírok úgy hozzájuk állni, meg senkihez valójában, hogy hű, basszus, ezek milyenek má'. Volt kolléga, aki kijött tőlük az első órájáról, és azt mondta nekem, "hát részvétem". Nem tudtam ezt így felfogni soha. Aki eleve így kezeli őket, az mégis, mit vár cserébe? Ijesztő, mennyi az olyan tanár, aki a gyerekben csak a rohadékot látja, akit meg kell törni, és azt gondolja, az a jó, ha félnek tőle. Nekem a gyári beállításaim olyanok, hogy emberszámba veszem őket, és amíg nem adnak rá okot, nem mondok és nem gondolok rosszat róluk. Senkiről. És ezt persze visszakapom. Mert megbíznak bennem, elfogadják, amit mondok nekik, megteszik, amire megkérem őket, meg néha még az is előfordul, hogy tanulnak kicsit (de szigorúan nem viszik túlzásba).

Hát, iskoláról ölég is ennyi. Sok.

An Empty Space

Van ez a dolog, amiről este írtam. Csakhogy (ha ez a jó szó egyáltalán). Mélyen egy fiókban, amit se én, se a velem élő plüssállatok nem húztunk ki kábé egy emberöltő óta, találtam egy apró fiola valamit. Először nem is jöttem rá micsoda, aztán megfejtettem a német feliratot (miszerint Gesichtsmilch), és rájöttem, hogy arctej (bármi is legyen az). Lassan elkezdett derengeni, honnan került hozzám. Aztán lecsavartam a kupakot, és beleszagoltam az üvegcsébe. Egyetlen pillanat alatt borítottak el, vágtak földhöz, rúgtak seggbe régvolt hosszú hónapok emlékei. Jó lenne, nagyon jó lenne erről írni. Csak úgy írni, verset írni, hosszú és ennél sokkal, de sokkal többet mondó akármit írni, hogy aztán senkinek meg ne mutassam, vagy mittomén. Talán egyszer, de ez nagyon nem verbális bennem valamiért, ha nálam verbálisabb alak kevés is van széles e hazában.

Mindegy tán, írás helyett persze ott a jó öreg hajnali blues.

So many years since I've seen your face.
Here in my heart, there's an empty space
where you used to be.

So long, it was so long ago,
but I've still got the blues for you.

Though the days come and go,
there is one thing I know.
I've still got the blues for you.

És hát nem tudom, fog-e bármi különös történni velem, amíg nem kerül elő a hiányzó puzzlidarab, ami ebbe a Gary Moore megénekelte űrbe beleillik. Előkerült-e?

Eh, megyek aludni. Talán ma Peruról álmodom megint egy kicsit.