Van ez a dolog, amiről este írtam. Csakhogy (ha ez a jó szó egyáltalán). Mélyen egy fiókban, amit se én, se a velem élő plüssállatok nem húztunk ki kábé egy emberöltő óta, találtam egy apró fiola valamit. Először nem is jöttem rá micsoda, aztán megfejtettem a német feliratot (miszerint Gesichtsmilch), és rájöttem, hogy arctej (bármi is legyen az). Lassan elkezdett derengeni, honnan került hozzám. Aztán lecsavartam a kupakot, és beleszagoltam az üvegcsébe. Egyetlen pillanat alatt borítottak el, vágtak földhöz, rúgtak seggbe régvolt hosszú hónapok emlékei. Jó lenne, nagyon jó lenne erről írni. Csak úgy írni, verset írni, hosszú és ennél sokkal, de sokkal többet mondó akármit írni, hogy aztán senkinek meg ne mutassam, vagy mittomén. Talán egyszer, de ez nagyon nem verbális bennem valamiért, ha nálam verbálisabb alak kevés is van széles e hazában.
Mindegy tán, írás helyett persze ott a jó öreg hajnali blues.
So many years since I've seen your face. Here in my heart, there's an empty space where you used to be.
So long, it was so long ago, but I've still got the blues for you.
Though the days come and go, there is one thing I know. I've still got the blues for you.
És hát nem tudom, fog-e bármi különös történni velem, amíg nem kerül elő a hiányzó puzzlidarab, ami ebbe a Gary Moore megénekelte űrbe beleillik. Előkerült-e?
Eh, megyek aludni. Talán ma Peruról álmodom megint egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése