2008. augusztus 30., szombat
2008. augusztus 29., péntek
-i
Tegnap megvoltak a pótvizsgák, most először láttam gyereket június óta. Nyilván nem hiányoztak , de mindegy, ez van. Nálam persze nem olyan könnyű megbukni, mint teszem azt, matekból, de aki keményen megdolgozik azért a bukásért, különösebb lelkifurdalás nélkül meghúzom. De ez most mellékes, nem a sajátjaimról akarok írni.
Már megint a helyesírás miatt jöttem füstölögni. Egyszer már elmondtam a véleményem a helyesírás fő funkciójáról a mai magyar rögvalóságban, most meg megint sikerült kicsit kiakasztani a kilencedikesek pótvizsgatesztjével. Az öt feladatból három foglalkozott a helyesírással, plusz egy negyedik részben.
Az értelmestől az ostoba felé haladva nagyjából-egészéből így néztek ki (nyilván hosszabbak voltak, csak egy-egy példát hozok):
1. Írj mondatokat a páros mindkét tagjával: versel - verssel.
Ezzel igazából semmi bajom, sőt, önálló mondatalkotás, némi szókincsfejlesztés, remek. Főleg, ha esetleg nemcsak a helyesírás különbségét veszik észre, hanem azt is, ami tényleg fontos: a morfémákat. Hogy az egyik végén igeképző van, a másik végén meg rag. De mindegy is, ez tényleg jó feladat, asszem.
2. Írd le az alábbi, kiejtés szerint megadott szavakat. [tuggya] --> ....
Ez is oké, mert némi morfológiai ismereteket is feltételez, ráadásul bármennyire berzenkedem a helyesírás túlzott komolyan vétele miatt, én se gondolom, hogy tök jó lenne, ha a népek fele úgy írná, hogy tuggya, a másik fele meg úgy, hogy tudja. Ezek olyan helyesírási szabályok, amelyeket van értelme tudni és tisztességes szövegben alkalmazni.
3. Két betű egy hang, írj a kihagyott helyekre j-t vagy ly-t. Gó__a
Ó de nem fontos egy pótvizsgán. Tisztességes helyesírási szabályzat már rég szabadon választhatóvá tette volna a ly-j párost, az egész tényleg csak arra jó, hogy szivatni lehessen vele a kölyköt. (Megjegyzem, én akkor is szép következetesen használmám a ly-t, ha a szabályzat opcionálissá tenné, sőt ha eltörölné, akkor is. Hiába, konzervatív vagyok. De hogy jön ide az én ízlésem?) Annyival, de annyival hasznosabb és érdekesebb ismereteket lehetne tanítani a nyelvről.
4. Lásd el -i melléknévképzővel az alábbi tulajdonneveket.
Magyarország
Magyar Köztársaság
Nyugat-Magyarország
Petőfi Sándor
Petőfi utca
Nyilván népünk és nemzetünk egésze, kultúránk életképessége és számos más emelkedett szempont miatt rendkívül lényeges, hogy ezt a kérdést szénné variáljuk, hiszen ha azt az istenverte -i képzőt ehhez az öt tulajdonnévhez nem öt különböző módszerrel kéne hozzáadni, annak beláthatatlan következményei lennének. (Ha valaki nem érzi az iróniát, most szólok, hogy a fenti mondat dugig volt vele.)
De nehogymá pont ennek a lárpúrlár okoskodásnak a beseggelése vagy be nem seggelése döntse el, hogy valaki érdemes-e a 10. osztályba lépésre. Javallom, emberek, próbálkozzatok meg magatokban ezzel a feladattal, megoldókulcs odalent. A legtöbben a negyedikhez hasonlókat szokták elszúrni.
Annyi, de annyi mindent lenne érdemes tudni a magyar nyelvről, amiről az átlagembernek fogalma sincs. Mert ezt a blődlit tanítják és kérik számon helyette.
(Érintőleges ajánlott olvasmány kommentestül donB szösszenete a helyesírás ún. reformjáról.)
____________________________________
Megoldókulcs: magyarországi, magyar köztársasági, nyugat-magyarországi, Petőfi Sándor-i, Petőfi utcai
Már megint a helyesírás miatt jöttem füstölögni. Egyszer már elmondtam a véleményem a helyesírás fő funkciójáról a mai magyar rögvalóságban, most meg megint sikerült kicsit kiakasztani a kilencedikesek pótvizsgatesztjével. Az öt feladatból három foglalkozott a helyesírással, plusz egy negyedik részben.
Az értelmestől az ostoba felé haladva nagyjából-egészéből így néztek ki (nyilván hosszabbak voltak, csak egy-egy példát hozok):
1. Írj mondatokat a páros mindkét tagjával: versel - verssel.
Ezzel igazából semmi bajom, sőt, önálló mondatalkotás, némi szókincsfejlesztés, remek. Főleg, ha esetleg nemcsak a helyesírás különbségét veszik észre, hanem azt is, ami tényleg fontos: a morfémákat. Hogy az egyik végén igeképző van, a másik végén meg rag. De mindegy is, ez tényleg jó feladat, asszem.
2. Írd le az alábbi, kiejtés szerint megadott szavakat. [tuggya] --> ....
Ez is oké, mert némi morfológiai ismereteket is feltételez, ráadásul bármennyire berzenkedem a helyesírás túlzott komolyan vétele miatt, én se gondolom, hogy tök jó lenne, ha a népek fele úgy írná, hogy tuggya, a másik fele meg úgy, hogy tudja. Ezek olyan helyesírási szabályok, amelyeket van értelme tudni és tisztességes szövegben alkalmazni.
3. Két betű egy hang, írj a kihagyott helyekre j-t vagy ly-t. Gó__a
Ó de nem fontos egy pótvizsgán. Tisztességes helyesírási szabályzat már rég szabadon választhatóvá tette volna a ly-j párost, az egész tényleg csak arra jó, hogy szivatni lehessen vele a kölyköt. (Megjegyzem, én akkor is szép következetesen használmám a ly-t, ha a szabályzat opcionálissá tenné, sőt ha eltörölné, akkor is. Hiába, konzervatív vagyok. De hogy jön ide az én ízlésem?) Annyival, de annyival hasznosabb és érdekesebb ismereteket lehetne tanítani a nyelvről.
4. Lásd el -i melléknévképzővel az alábbi tulajdonneveket.
Magyarország
Magyar Köztársaság
Nyugat-Magyarország
Petőfi Sándor
Petőfi utca
Nyilván népünk és nemzetünk egésze, kultúránk életképessége és számos más emelkedett szempont miatt rendkívül lényeges, hogy ezt a kérdést szénné variáljuk, hiszen ha azt az istenverte -i képzőt ehhez az öt tulajdonnévhez nem öt különböző módszerrel kéne hozzáadni, annak beláthatatlan következményei lennének. (Ha valaki nem érzi az iróniát, most szólok, hogy a fenti mondat dugig volt vele.)
De nehogymá pont ennek a lárpúrlár okoskodásnak a beseggelése vagy be nem seggelése döntse el, hogy valaki érdemes-e a 10. osztályba lépésre. Javallom, emberek, próbálkozzatok meg magatokban ezzel a feladattal, megoldókulcs odalent. A legtöbben a negyedikhez hasonlókat szokták elszúrni.
Annyi, de annyi mindent lenne érdemes tudni a magyar nyelvről, amiről az átlagembernek fogalma sincs. Mert ezt a blődlit tanítják és kérik számon helyette.
(Érintőleges ajánlott olvasmány kommentestül donB szösszenete a helyesírás ún. reformjáról.)
____________________________________
Megoldókulcs: magyarországi, magyar köztársasági, nyugat-magyarországi, Petőfi Sándor-i, Petőfi utcai
2008. augusztus 27., szerda
Ketrecbe zárva
A squash nagy előnye a tenisszel szemben, hogy az ember nem érzi magát totál bénának. Merazér teniszezés közben sok a kajla ütés, a francba elzavart labda meg az egészen kretén mozdulat. A squashlabdát lényegesen könnyebb az ütő közepével eltalálni, ez tény. Nyilván semmivel sem vagyok jobb squashban, mint teniszben, viszont sokkal kevésbé látszik, mekkora hülyét tudna csinálni belőlem egy igazán jó játékos.
Viszont én akkor is sokkal jobban szeretek teniszezni. Levegőn vagyok, futározok. Squash közben meg be vagyok zárva egy ketrecbe.
Viszont én akkor is sokkal jobban szeretek teniszezni. Levegőn vagyok, futározok. Squash közben meg be vagyok zárva egy ketrecbe.
2008. augusztus 15., péntek
Fagyhalál
Úgy egy hónappal ezelőtt végképp meghalt az asztali gépem (miszerint Jenő), nem csoda, öreg jószág, kiszolgálta az idejét. Úgyis le kellett zsúrulni róla mindent, gondoltam egyet, és raktam föl rá Ubuntut. Végül is miért ne, úgyis a laptopon (miszerint Béla) zajlik az életem , ezen meg elég lesz a net meg majd időnként az egyoldalas fordításos melókat megcsinálom rajta az open office-szal. Meg nézem az amerikai dvd-imet vele, meg hallgatok zenét.
Mindenféle fórumokon megnéztem, milyen médialejátszó programokat ajánlanak, aztán kipróbáltam elég sokat. Fos az összes. Amelyik használható, abból is olyan förtelmes dobozhangon jön a zene, hogy szó se lehet róla.
Aztán próbáltam dvd-t nézni, de leálltak a programok, anélkül hogy egy büdös szót szóltak volna arról, mi bajuk. Guglizással viszonylag hamar kiderült, hogy persze, mert ahhoz, hogy bármilyen régiókóddal hajlandó legyen szóbaállni a linux, ezt meg azt még telepíteni kell, ráadásul a fórumokon adott tanácsokkal is nehéz mit kezdeni a totál linux-amatőrnek.
Aztán az előbb úgy fagyott le kétszer egymás után az open office, mint a word sok év alatt soha, és visszaállítani is képtelen volt, amit csináltam. Nem sok meló veszett el, max 5 percnyi, de hát azér ezt mégse.
Nincs kétségem felőle, hogy király az Ubuntu, csak rá kéne fordítani egy csomó időt, hogy az ember megismerje, némiképp mániákusnak kéne lenni hozzá, hogy egy egyszerű telepítés helyett össze-vissza buherálja az ember mindenféle obskúrus fórumokon utánajárva, mit kéne még csinálni, meg nyilván több memória se ártana, de én inkább hagynám a fenébe, mert az Ubuntura fordított időt inkább dolgozással, dvd-nézessel vagy zenehallgatással töltöm, asszem.
Szóval szórakozzon az Ubuntuval, aki akar, Jenő meg visszakapja a Vindózt, ha ettől elmaradottnak számítok, akkor is.
Mindenféle fórumokon megnéztem, milyen médialejátszó programokat ajánlanak, aztán kipróbáltam elég sokat. Fos az összes. Amelyik használható, abból is olyan förtelmes dobozhangon jön a zene, hogy szó se lehet róla.
Aztán próbáltam dvd-t nézni, de leálltak a programok, anélkül hogy egy büdös szót szóltak volna arról, mi bajuk. Guglizással viszonylag hamar kiderült, hogy persze, mert ahhoz, hogy bármilyen régiókóddal hajlandó legyen szóbaállni a linux, ezt meg azt még telepíteni kell, ráadásul a fórumokon adott tanácsokkal is nehéz mit kezdeni a totál linux-amatőrnek.
Aztán az előbb úgy fagyott le kétszer egymás után az open office, mint a word sok év alatt soha, és visszaállítani is képtelen volt, amit csináltam. Nem sok meló veszett el, max 5 percnyi, de hát azér ezt mégse.
Nincs kétségem felőle, hogy király az Ubuntu, csak rá kéne fordítani egy csomó időt, hogy az ember megismerje, némiképp mániákusnak kéne lenni hozzá, hogy egy egyszerű telepítés helyett össze-vissza buherálja az ember mindenféle obskúrus fórumokon utánajárva, mit kéne még csinálni, meg nyilván több memória se ártana, de én inkább hagynám a fenébe, mert az Ubuntura fordított időt inkább dolgozással, dvd-nézessel vagy zenehallgatással töltöm, asszem.
Szóval szórakozzon az Ubuntuval, aki akar, Jenő meg visszakapja a Vindózt, ha ettől elmaradottnak számítok, akkor is.
2008. augusztus 5., kedd
Kilenc
Tavaly ugye írásbeli szófosásom támadt az aktuális Balatonátmászás után. Az akkor fizikailag igen szarul esett, lelkileg - vagy hogy - viszont igen jól, mint korábban is mindig. Az embernek a töke tele van a közepén, és gyűlöli, hogy ott van, de aztán kimászik, és vigyorog, mint a tök, mert megcsinálta megint.
Na ez idén változott. Most lelkileg - vagy hogy - is szarul esett.
Nem tudom, miért. Egyedül mentem, Cs, akivel együtt szoktunk úszni, nem ért rá, biztos ez is benne volt. (Igaz, úszószemüveg-vásárlás közben összehaverkodtam egy kollégával, és egész jól elvoltunk együtt a vízbe ugrásig.) Meg hát éreztem, hogy nem vagyok annyira edzésben, mostanában több volt a meló és kevesebb a sport. Valahogy már reggel a kocsiban megvolt a nagging feeling, hogy ez nem lesz az igazi, aztán kicsit elfelejtettem, mert csomagleadás, hajózás, nevezés közben nem foglalkozik ilyesmivel az ember.
Különben még az úszás eleje sem volt rossz, kellemes volt a víz, nem nagyon hullámzott, szóval nem éreztem rosszul magam. Hogy nem fogok rekordot dönteni, azt akkor kezdtem sejteni, amikor lehagyott egy hatvanas pasas kitartott fejjel, szalmakalapban, napszemüvegben. (Pedig előtte megittam egy Red Bullt, a minimum lett volna, hogy száraz lábbal átkelek, de hát nem jött össze, ettől az izétől nem is lehet igazából repülni, bazmeg.)
Úgy két kilométernél még szőlőcukrot is kértem egy vitorlásról, hátha akkor kialakult szokásával ellentétben nem görcsöl be három kilométernél a vádlim, és ez bejött, mert nem görcsölt be.
A gond két kilométer után kezdődött. Röhej, komolyan. Pisilni kellett. Nagyon. Kurvára. Rettenetesen. Rettenetesen kurvára nagyon. Súlyosbító körülményként marhára lerohadt a bal térdem, úgyhogy következő két kilométeren inkább csak fürödtem, de hiába adtam volna egy pofont kényszerből saját jólneveltségemnek, az ember izmai nem úgy működnek, hogy csak úgy el tudja engedni magát öt méternyi víz tetején.
Mindegy, négy kilométernél tudtam, hogy ebből toitoi lesz a parton, és kemény hajrába fogtam. És amikor már közelített a legszebb pillanat, látszott, hogy száz méter, és letehetem a lábam, megjelent két rendőrmotorcsónak, és mindenkit leállított. Mert jött körösztbe egy hajó. A tücsök rúgja meg, az nem esett jól. Megkapaszkodni a rendőrcsónak oldalában, aztán újra elindulni, az ötödik kilométer végén már brutális kínszenvedés.
Utána érdekes módon a vállam fájt vagy inkább a karom, pedig az sosem szokott. Leégett a hátam piszkosul, valami kisebb napszúrást is kaphattam, otthon jégakkukkal hűtögettem magamat. Szóval nem a megszokott jó érzés volt bennem este meg másnap sem, inkább csak a fáradtság, a nyűgösség, a felforrósodottság, a fájás. Ehh.
3 óra 21 perc. Muhaha. A legjobbam 2 óra 18 még 2001-ből, már a tavalyi 2 óra 52-t se szerettem. Mindegy, jövőre lesz a jubileumi tizedik, ha minden stimmel. Előtte majd megint edzek tisztességgel, és előre a 2 óra 30 perces kitűzött szintidőért.
Na ez idén változott. Most lelkileg - vagy hogy - is szarul esett.
Nem tudom, miért. Egyedül mentem, Cs, akivel együtt szoktunk úszni, nem ért rá, biztos ez is benne volt. (Igaz, úszószemüveg-vásárlás közben összehaverkodtam egy kollégával, és egész jól elvoltunk együtt a vízbe ugrásig.) Meg hát éreztem, hogy nem vagyok annyira edzésben, mostanában több volt a meló és kevesebb a sport. Valahogy már reggel a kocsiban megvolt a nagging feeling, hogy ez nem lesz az igazi, aztán kicsit elfelejtettem, mert csomagleadás, hajózás, nevezés közben nem foglalkozik ilyesmivel az ember.
Különben még az úszás eleje sem volt rossz, kellemes volt a víz, nem nagyon hullámzott, szóval nem éreztem rosszul magam. Hogy nem fogok rekordot dönteni, azt akkor kezdtem sejteni, amikor lehagyott egy hatvanas pasas kitartott fejjel, szalmakalapban, napszemüvegben. (Pedig előtte megittam egy Red Bullt, a minimum lett volna, hogy száraz lábbal átkelek, de hát nem jött össze, ettől az izétől nem is lehet igazából repülni, bazmeg.)
Úgy két kilométernél még szőlőcukrot is kértem egy vitorlásról, hátha akkor kialakult szokásával ellentétben nem görcsöl be három kilométernél a vádlim, és ez bejött, mert nem görcsölt be.
A gond két kilométer után kezdődött. Röhej, komolyan. Pisilni kellett. Nagyon. Kurvára. Rettenetesen. Rettenetesen kurvára nagyon. Súlyosbító körülményként marhára lerohadt a bal térdem, úgyhogy következő két kilométeren inkább csak fürödtem, de hiába adtam volna egy pofont kényszerből saját jólneveltségemnek, az ember izmai nem úgy működnek, hogy csak úgy el tudja engedni magát öt méternyi víz tetején.
Mindegy, négy kilométernél tudtam, hogy ebből toitoi lesz a parton, és kemény hajrába fogtam. És amikor már közelített a legszebb pillanat, látszott, hogy száz méter, és letehetem a lábam, megjelent két rendőrmotorcsónak, és mindenkit leállított. Mert jött körösztbe egy hajó. A tücsök rúgja meg, az nem esett jól. Megkapaszkodni a rendőrcsónak oldalában, aztán újra elindulni, az ötödik kilométer végén már brutális kínszenvedés.
Utána érdekes módon a vállam fájt vagy inkább a karom, pedig az sosem szokott. Leégett a hátam piszkosul, valami kisebb napszúrást is kaphattam, otthon jégakkukkal hűtögettem magamat. Szóval nem a megszokott jó érzés volt bennem este meg másnap sem, inkább csak a fáradtság, a nyűgösség, a felforrósodottság, a fájás. Ehh.
3 óra 21 perc. Muhaha. A legjobbam 2 óra 18 még 2001-ből, már a tavalyi 2 óra 52-t se szerettem. Mindegy, jövőre lesz a jubileumi tizedik, ha minden stimmel. Előtte majd megint edzek tisztességgel, és előre a 2 óra 30 perces kitűzött szintidőért.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
