Terülj, terülj, ujgur asztalkám

Őszintén szólva ekkora slamasztikában még sosem voltam Lucullus Bt-s vacsoraposzt megírása előtt. Ebben a pillanatban úgy érzem, két lehetőség áll előttem: vagy minden idők leghosszabb posztja lesz ez, vagy a legrövidebb.

Az nyilvánvaló képtelenség, hogy egyenként felsoroljam mindegyik fogást, és szóljak róluk pár szót: ahhoz folyamatos és részletes jegyzetelésre lett volna szükség.

A kedvcsináló ímélben 24 fogás szerepelt, némelyiket - teszem azt a "good harvest" meglepetésételt - így utólag azonosítani sem tudnám, szóval a megszokott ügymenet, miszerint végigveszem a fogásokat, nemigen fog működni.

Komolyan fontolgattam, hogy az egész poszt csak ennyi lesz: "jó volt", és mellékelek egy vödör képet, végül azonban úgy döntöttem, csak felvázolom a lényeget, hiszen erről-arról muszáj beszélni - és természetesen mellékelek egy vödör képet (harmincnyolcat).

Szóval Sándorral ezúttal Wang mester újonnan nyílt éttermébe vettük be magunkat a Gizella utcában. A hely elsősorban az ujgur tartomány ételeire gyúr, így mi is Kína ezen szegletének gasztronómiájával ismerkedtünk (bár a pekingi kacsa nekem gyanús, hogy inkább pekingi lehet).

Hagyomány már, hogy ilyenkor év végén a Lucullus Bt. mindig nála üli meg a szülinapját. Ezúttal a hatodikat - ami nekem persze az első volt, hiszen idén tavasszal kezdtem pályafutásomat. Kivételesen nagyjából időben érkeztünk, ami azt jelentette, hogy miután letelepedtünk tizenkét fős asztalunkhoz, meghallgathattuk Oravecz Péter ünnepi beszédét.

Mindezek után érkezett első körben a kacsaleves ecetes retekkel, ami elsősorban a kacsa belsőségeit vonultatta föl: isteni volt, és kellemesen csinált helyet az ember gyomrában a továbbiaknak.

Hogyaszongya előételek. Sorolom, ami a mélben található:

• Narancsos csirke
• Koktélrák saláta
• Yu Xiang Can Dou (kínai bab)
• Ízletes fafülegomba
• "Good harvest" meglepetésétel
• Rózsaszín ginseng
• Gyümölcsízű marhahús
• Sült apróhal

Na most ezek közül távolról sem tudom mindegyiket azonosítani, de annyi biztos, hogy az apróhal tényleg apró volt, furcsán kemény, de finom, a többiek meg abszolút rászolgáltak a jelzőikre, mert a fafüle gomba ízletesnek, a ginzeng rózsaszínnek, a marhahús pedig gyümölcsízűnek találtatott.



Értelemszerűen pálcikákkal űztük az ipart, a kikészített késeket és villákat hanyagolva. Ez önmagában tök rendben is lett volna, de engem az előételek magasságában még nagyon zavart, hogy szabályosan vadászni kellett az ételre az asztal közepén pörgő üvegpanelről. Lekaptam fél falatot, és valaki már pörgette is tovább. Szóval ez így fastfoodabb volt a fastfoodnál, és piszkosul megnehezítette, hogy az ízekre figyeljek. Később azért beálltunk valamiféle ritmusra, és rájöttem, hogy ha felkapom az előttem pörgő tálat, majd a tányérba terelem róla a magam adagját, menni fog ez. És ment.

Ezek után jött a vacsora csúcsa (kivételesen nem az előétel volt az), a pekingi kacsa. Előbb körbehordozták szerencsétlen állatot egészben, majd eltűntek vele a konyhában, és nemsokára visszajött egészen vékony darabokra szelve. Hangsúly a bőrön, ugyanis a pekingi kacsa legfinomabb részének a bőrét tartják, amiben frissen szerzett tapasztalataink alapján van is valami. A kacsadarabokat egyébkén mandarinpalacsintába (nem a gyümölcsre kell gondolni) tekert hoisinszósszal és gyufaszálvékonyságúra szelt hagyma- meg uborkadarabokkal illendő enni, és rutintalan pálcikásnak ezt a kombót azért nem volt könnyű felkapni. Azért megoldottuk.

Hogy evésen kívül más is történjen, ezután kínai szakácsok varázslással felérő tésztagyúró bemutatóját nézhettük meg, sőt mi több, volt vér a pucámban, és meg is próbálkoztam a bárddal milliméter vékonyra szeleteléssel. Végül is sikerült, csak a milliméterek száma nem egy volt, hanem annak vidám szorzata. Különben azóta sem értem, hogy csinálta a csávó, aki addig brutalizált egy nagy darab tésztát, amíg az hajszálvékony csíkokká nem alakult át. Lásd a videón.

Mire visszaértem az asztalhoz, már ott is találtam a további főételeket:

• Vaslapon sült paprikás marha
• Jade rákja
• "Ég és Föld” oldalas
• Birka ’Gan Guo’ módra
• Pikáns csirke Wu Dong tésztával
• Kínai kel ’Ming Lu’ módra
• Kínai kenyér(saslik)
  
• Bárány(saslik)
  
• Pekingi pizza
  
• Öt elemű rizs
  
• Kézzel tépett pirított tészta

Talán érthető, ha nem részletezem egyenként a dolgokat. Nekem a legjobban egy osztrigaszószos marha ízlett, amiről nem tudom, hogy azonos-e ennek a listának az első darabjával. Valószínűleg nem, de mindegy. Viszont az történt, hogy kevés volt belőle, mert némi logisztikai malőr miatt tízemberes tálakat hurcoltak mindenhova, mi meg ugye tizenketten ültünk az asztalunknál. Nohát éhen így sem maradtunk volna, de szóltunk, hogy ebből a tálból kérünk még egyet azért. Meg kacsacsontot is, mert Manó megemlítette, hogy a pekingi kacsából azt is szokás megenni. Hát hozták, plusz egy gőzölgős csirkét. Úgyhogy a mi asztalunk két extra fogással gazdagodott.

Külön megemlékeznék a kínai kenyérsaslikról, ami a brutalitás csúcsa. Olyasmi, mint a bundáskenyér, csak szárazabb, zsírosabb, fűszeresebb, nehezebb. Egy darab valószínűleg tartalmazza az ember egyheti kalóriamennyiségét. Itt is szóltunk, hogy csak tizet hoztak tizenkettőnknek, de ez hiba volt, mert az eredeti tíz fele is megmaradt aztán. Másfelől viszont ez bizonyult a legszórakoztatóbb ételnek, mint a képeket megnézne ez üstöllést nyilvánvalóvá válik.

A keletiek sose a desszertjeikről voltak híresek, a mostani kókuszos, szezámos és sütőtökös golyócskák azonban annyira jók voltak, hogy megint csak további körökért nyaggattuk a pincéreket. Akik közül az egyetlen magyar közben rájött, hogy egy alagsori hatfős asztal is tízemberes adagokat kapott, és szépen elkezdte fölhordani a félig teli tálakat nekünk. Teli hassal egészen ijesztő látvány volt a hirtelen újra megtelt asztal, de azért igyekeztünk a visszakóstolással, amíg bírtuk. Íme ilyen egy terülj, terülj asztalkám ujgur módra:

Na most ha mindez nem lett volna elég, az ujgur vacsora Lucullus Bt. születésnapba torkollott, ami tortaevéssel járt. Meg ajándékátadással, amiből büszkén jelenthetem, én sem maradtam ki, mivel Sándorral és Klárival együtt írói munkásságunkat egy-egy üveg kínai szilvaborral ismerték el. Őszintén mondom, hogy jól esett - mostantól fogva Lucullus-vacsorákról írni már kötelességem, asszem! Nem baj, ezt úgysem lehet megunni. Ezúttal ráadásul hármunkon kívül Magdi is megírta az estét.

Szóval elfogyott a torta, elszállingóztak a vendégek, és már csak négyen maradtunk hátra, amikor a pincérek megjelentek még néhány szelet, az előző napi hasonló vacsoráról megmaradt tortával. Hát, istenuccse, hajnali egy fele megettünk párat azok közül is, a többit meg becsomagoltuk az ajándék szilvabor mellé, és még a másnapi tízóraihoz is jutott belőle.

Szóval tisztességgel jóllaktam, de ami a keleti ételek örök csodája: mégsem zabáltam magamat hülyére, és békében nyugodó gyomorral kerültem ágyba (igaz, a jókora séta sem ártott hazafelé).

Most meg itt pihen a sütésre váró kacsa a lakás leghűvösebb és legszellősebb pontján - a nappaliban. Holnap a tőlünk telhető legjobb közelítést próbáljuk megvalósítani a pekingi kacsának Sándorral. Lesz itt bénázás rendesen. Majd mesélek.