Szibéria

Régen volt tök értelmetlen poszt (na jó, nyilván az összes az igazából), úgyhogy:

Tegnap leesett ez az irdatlan hó, és azóta olyan vagyok, mint egy kisgyerek: élvezem. A gyerekem is olyan, mint egy kisgyerek, persze ezen aligha van mit csodálkozni. Tegnap havat lapátoltunk (az milyen már, hogy tavaly a 90 éves nagyapám nem volt hajlandó átadni a hólapátot, mondván hogy inkább most ő, idén meg a tízéves fiam?), ma szánkóztunk a Desedán, és közben fáztunk, mint a vadászkutya, de jó volt azért marhára.

Meg úgy alakult, hogy elég sokat kellett tegnap és ma autóznom, és nem nagyon vannak hála az égnek sózva az utak a városban, úgyhogy havon korcsolyázik a kocsi. Imádom, ahogy becsúszik utánam a segge a kanyarba, és már direkt keresem a helyeket, ahol a saját technikai tudásom meg a Suzuki korlátain belül szórakozhatok is ezzel egy kicsit. Jobb, mint a szánkó.



Főleg, hogy délután lecsúsztam én is Lóci után, és irdatlanul bevertem a seggem. Megakadt a szánkó valami döccenőn, én felemelkedtem, röpültem tovább, aztán sonkával visszaestem a szánkó elől felmeredő két szarvára. Fájt.

Pluszt tegnap kaptam egy váratlan és szívmelengetően titkosnak szánt, meglepő, vagy talán nem is annyira meglepő, apró karácsonyi ajándékot.