2010. május 31., hétfő

Hogyan szívassunk ötödikeseket

Az úgy van, hogy Lóci régi iskolája, ahonnan harmadik után menekültünk, most a központi intézmény a városban, az új suli, ahová azóta is járunk, előbbi tagintézménye.

Nem szívesen politizálok a blogon, de hogy a szar régi suli lett a központ, annak az az oka, hogy az ottani igazgató néni volt a leglelkesebb fideszes a kollégái közül. Mellékszál, a lényeg az, hogy buta szegény. Illetve tulajdonképpen ez is mellékszál, a lényeg az, hogy kitalálták, hogy az összes tagintézményben nagy tanév végi összefoglaló dolgozatokat kell írni mindenféle tantárgyakból. Nem is csak a szokásos matek + szövegértés vonalon haladva, hanem lényegében mindenből. Amolyan vizsgaszerű dolgokról van szó, én asszem.

Ezzel alapból nagy bajom nem lenne, végső soron eddig nem is kérdeztek brutális hülyeségeket, és például azt aláírom, hogy ami matekból volt, igenis kell tudnia annak, aki hatodikba akar menni.

De. Hogy egyáltalán lesz ilyesmi, az valamikor úgy két héttel ezelőtt derült ki, eddig egy árva szó nem esett róla. Hát istenem, olyan jól kitalálták ezt a dolgot, a tagintézményeknek fölösleges előre szólni, a gyerekeknek meg mégfölöslegesebb. Hülye szülő, neked végképp kuss a neved.

Mindezek után a múlt kedden derült ki, hogy a matekot szerdán kell megírni. Jó, megírták. Lócinak nem a szíve csücske ugyan a matek, de ha a szokásos szórakozottságán úrrá lett, akkor nem lehet különösebb gond, ami ehhez kellett, azt tudta.

Hagyján. Szombaton kapok egy iwiwüzenetet (a kutya nem gondolta volna, hogy az iwiwüzeneteknek az életben hasznát veszem) Lóci egyik osztálytársától (merthogy ugye az iwiw hemzseg a tízévesektől), miszerint hétfőn földrajzból is írnak egész éves anyagból. És ez mikor derült ki? A péntek délutáni tanulószobán, baszki. Akit nem sikerült elérni a hétvégén, az ma úgy ment be az iskolába, hogy fingja nem volt róla, mi lesz.

Csavar a történetben, hogy mint ma kiderült, állítólag a földrajztanár is csak pénteken tudta meg, hogy íratnia kell, szóval nem ő a ludas, hanem már megint a barátságos központi intézmény.

Ja, amúgy ma németből is írtak (de azt már egy hete tudtuk). Holnap nyelvtan, csütörtökön biológia. Ha ez nem lenne elég, szerdára a matektanár bepakolt még egy csak úgy dolgozatot magánszorgalomból is, amiről annyit árult el, hogy „XL-es anyagból lesz”.

Mindennek tetejébe senkinek fingja sincs, hogy mi a következménye ezeknek a dolgozatoknak. Ha valakinek ne adj isten, egyes lesz valamelyik, akkor bukik? Vagy be se írják a naplóba, csak úgy lóg a levegőben? Passz.

Még az a jó tényleg, hogy egyrészt nem az apróbetűvel szívatták őket, hanem eddig tényleg lényegi dolgokat kérdeztek, meg hogy Lóci azért ezen dolgok jó részét séróból vágja amúgy is. (Csak nála mindig benne van a pakliban, hogy elfelejt megcsinálni egy feladatot, vagy összekeveri gizikét a gőzekével.)

Egy szó, mint száz, tényleg nem lett volna bajom ezekkel a dolgokkal, ha: szeptemberben szólnak, hogy év végén mi várható; pontosan rögzítik a követelményeket és a következményeket; illetve idejekorán közlik mindenkivel, mi melyik napon lesz.

De tudom, hogy nekem vannak irreális elvárásaim.

2 megjegyzés:

  1. A jövő elkezdődött...

    VálaszTörlés
  2. Egy elore be nem jelentett dolgozat sokkal jobban meri a tenyleges tudast, mint az, amelyikre bemagoljak az anyagot, majd ugyanolyan gyorsan el is felejtik.

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin