Ez az év eddig valahogy úgy alakult, hogy
Philippe kivételével az összes Lucullusos vacsorát ki kellett hagynom ezért vagy azért (lemaradtam egy szicíliairól, egy reneszánszról meg egy zsidóról), és őszintén szólva most is erősen filóztam, hogy elmenjek-e, merthogy se időnek, se energiának nem vagyok ébb bővében, hogy finoman fogalmazzak.
Ráadásul ismét andalúz konyhai mágiák vártak ránk, mint egyszer már
tavaly nyáron is, akkor pedig bizony, bár minden fantasztikusan finom volt, rendesen éhen maradtunk, úgyhogy fennállt a lehetőség, hogy nagyjából egy pipetta mangóért vonatozom ide-oda. További súlyosbító körülményként egyáltalán senkit nem bírtam elvinni magammal, még Sándor sem ért rá. Aztán mindezek ellenére úgy döntöttem, történjen valami érdekes tyúkszaros kis életemben: elmegyek
Mindezek után az egész úgy kezdődött, hogy a személyvonat lekéste Dombóváron az IC-t, és egy másik személyvonnattal döcögtünk Pestig. No mindegy, ennyi belefért, akár egy pipetta mangóért is.
Vacsorára indulás előtt Sándornál még benyomtam némi pizzát, nehogy elkövessem a tavalyi hibát, és éhesen menjenk molekuláris gasztronómiás meg állítólag Michelin-csillag kategóriájú vacsorára.
Elkéstem rendesen, részben annak a barátságos villamosvezetőnek köszönhetően, aki úgy bezárta az ajtót, hogy már az utolsó leszálló is csak kislisszanni tudott, én meg ottmaradtam bambán a peronon.
Mindegy, azért még az első fogás előtt érkeztem a Bonfini kertbe (aminek a honlapját nem linkelem - majd mondom, miért).
Az első előétel amúgy tempera volt. De esküszöm.
Túróczi Gábor szerint amúgy olivaolaj és kakaóvaj keverékét rejtették a fehér tubusok, de teljesen kizárt dolog, hogy ilyen kiszerelésbe ne temperát rakjanak. Mindenesetre rányomtuk a pirítósdarabokra, és tulajdonképpen nem volt rossz.
Második körben egyből hat előétel érkezett egy tányéron, és hát elég kényelmesen elfértek persze. Ezek közül először az instrukcióknak megfelelően az egy kiskanalat megtöltő zöld golyócskákat fogyasztottuk el, amik az aperifitnek számítottak, azt hiszem, merthogy sárgadinnyéből és sherryből készült koktélt molekularizáltak ilyenesre. Végül is érződött is rajta, rendben volt.
Opitmistán hozzáállva a nem olyan jóktól a jobbak felé haladva sorolom tovább. Volt először is olivakeksz, kerek sárga valami, aminek elég vacak íze volt, és valami hihetetlen brutálisan ragadt be az ember fogába, abban a pillanatban, hgoy a szájába tette. Hagyjuk.
Meg volt sherryecetből készült zselékocka, aminek sherryecet íze volt. Szóval savanyú meg minden, de leginkább tök értelmetlen. Viszont nem ragadt az ember fogába, hogy egy pozitív tulajdonságát is kiemeljük.
Az andalúz csirkeegyenleg sáfránnyal című dologból viszont szívesen ettünk volna egy falatkánál többet is az asztalnál helyet foglaló Lóránttal, Attilával, és a társaságba némi késéssel beesett Dórival, akivel most találkoztam ugyan először, de remélem, máskor is jön. Szóval ez a cucc lényegében egy préselve sütött csirkebőrön (ez komoly!) elhelyezett fürjtojást jelentett, és tényleg jöhet máskor is.
A sonkába tekert légies kenyér meg egészen rohadt jó volt, úgy két tucat ilyen darabkát szívesen elropogtattam volna még belőle. Lényegében egy hajszálvékony sonkadarabba tekert kenyérről volna szó, ami attól légies, hogy valami újabb agyas kémiai eljárással (asszem, valahol itt sütöttük el először a részecskegyorsítós poént) eltávolították a teljes belsejét. Könnyű, friss, roppanós, remek. Kérek még. Sokat.
Viszont még ennél is jobb volt a Royal de Foié: libamáj mangóval és borecetredukcióval és spanyol árvácskával (whatever that is - de ezen is jókat poénkodtunk). A mangó ugyan nem egy pipettányi volt, hanem néhány apró kocka és a borecettel együtt nem osztott, nem szorzott, de nem is baj, mert a libamáj isteni volt a mellékelt kitűnő kenyérre kenve (megjegyzem, a kenyérnek valszeg komoly szerepe volt abban, hogy az ember ezúttal nem marad éhes).
Tapasként kecskesajthabszivacsot kaptunk pohárban szardellával és ruccolával. A habszivacs az megintcsak komoly; a kívánt állagot folyékony nitrogénnel érték el, mint tavaly a mojitófagyi esetében, viszont sajnos ezúttal nem előttünk végezték a műveletet, pedig az piszok látványos volt (az elején linkelt korabeli bejegyzésben ott a videó). Akárhogy is, ez a cucc is ízlett, és nem bántuk a kémiai marháskodást.
óóó de ott lettem volna. ENgem a kaják is érdekeltek volna (bár az orrcseppentős hasonlat kissé kedvemet szegte), de a hangulat biztos tuti volt. Remélem idén még eljutok vacsorára.
VálaszTörlés(A Bonfiniről pedig hasonóan vélekedek - anyagilag minket a reneszánsz vacsin ugyan nem károsítottak meg, de asszem egy ilyen helyen elvárható, hogy ne nézzenek hülyének.)
Hát én is remélem, hogy eljutsz, hiányoztatok.
VálaszTörlésKedvszegés nem állt szándékomban amúgy semmi esetre sem, az orrcseppentő meg a nyomába se ér a kecskefejnek ám. :)