Jáááááj

Tizenvalahány éve unatkozom végig éreccségiket várva arra a néhány szerencsétlen angolosra, úgyhogy hallottam már irdatlan mennyiségű hülyeséget. A sztereotíp szőke nő egyszer például olyat bírt szólni valami töritétel közben, hogy "a keresztények Krisztus előtt 400-ban elfoglalták Rómát". És persze ilyenkor mégis ciki elröhögni magad az asztal végén. (Bár idén ez is sikerült, amikor a vizsgázó a szemembe nézett, és így szólt: "We go to the kultúrhouse".) Szóval ez az év alulmúlt mindent a hülyeségek számában. Kafkáról megtudtuk, hogy 19. századi francia író volt, de láttam egy embert, akinek Hitler neve gyakorlatilag semmit sem mondott. Nem óhajtok mai fiatalozni, mert az marhaság, ez egy ritka rossz eresztés volt, és ennyi. (Meg hát vannak más iskolák, ahol finoman szólva is jobb a felhozatal nyilván.)

Amiért nekiálltam írni, az pedig az a lány volt, aki informatika éreccségi keretében nem tudta bedugni a laptopba az egeret. Fogta az usb-t az egyik kezében, kétségbeesetten pillantgatott a gép seggére, és a végén nekem kellett odaosonnom hozzá kisegíteni.

De komolyan röhej, nem?

Hát ezt tényleg le kéne rendezni

Ideje lenne lerendezni ezt a dolgot.

Ez a mondat az éreccségi egy szóbeli nyelvtantételében szerepelt a suliban, ahol jómagam angolból szórakoztattam a jelenlévőket, és szerencsétlen vizsgázónak azt kellett volna megállapítani, hogy mi vele a baj. Izzadt is rendesen, az ideje lennével próbálkozott, de mondták neki, hogy nem ott a gond. A helyzet az, hogy nekem se esett le.

Aztán a tanárnő elárulta, hogy az igekötőbe szeretne belekötni.

Ja, hogy az igekötő. De hát a tücsök rúgja meg, miért? A magyartanár úgy gondolta, fölösleges, és helyesen így lenne: Ideje lenne rendezni ezt a dolgot. Nem volt kedvem huzakodni vele (mert különben tök kedves csaj, és abszolút bírom, és az éreccségi közepén mégse), úgyhogy nem tőlem kell megtudnia: bezony a rendez és a lerendez nem egészen ugyanazt jelenti.

Na most itt litániákat lehetne zengeni a nyelvművelő ökörségekről, amikor minden értelmes magyarázat nélkül bélyegeznek meg nyelvi jelenségeket (sőt: beszélőket, de erről máskor). De hát könyörgök, használják a magyar emberek ezt a szót, hogy lerendez? Igen. Akkor meg miről beszélünk? Van ilyen magyarul, és punktum. Majd ha összeszedettebb leszek, írok erről egy hosszú posztot jó sok linkkel, de most maradjunk a maiaknál.

Szóval: a mellettem ülő némettanárnővel kezdtem sugdolózni, ő persze izibe kiállt a nyelvművelő sületlenségek mellett, és azt mondta, nyilván nem jó a lerendezni. Na miért? Mert nincsen felrendezni! - közölte. Áááááááááááááááááá. Akkor nyilván leesik sincsen, lelke rajta. Felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a lecsinállal, mert felcsinál ugye van, de hát mégiscsak nagyon mást jelent.

No de komolyan. Megmondom, mikor fog a nyelvtannak csúfolt tantárgy azzal foglalkozni, amivel kéne neki. Ha az éreccségin nem az lesz a kérdés, hogy miért fölösleges a lerendezben az igekötő, hanem az, hogy mi a különbség a rendez és a lerendez között. Megoldás a vízszintes vonal alatt.

(Azt azért tegyük hozzá gyorsan, hogy a magyartanárok nem azért nem értenek a nyelvtanhoz, mert hülyék volnának, szerencsétleneknek ezt tanították.)

_____________________________________________________________________________________


Elárulom: a lerendez befejezett. Gondoljunk például az olvas-elolvas párra. Ilyen egyszerű. Robi a bácsikád.

Ha nagy leszek, nekem is lesz

Úgy kezdődött, hogy elvittem a biciklimet a szervízbe, ahol a srác azt mondta, kezdjem a benzinkútnál, mert ki kéne csapatni nagynyomású mosóval a port a váltóból meg ilyesmi. Jó. Pedál híján eltoltam a masinát (úgyis, mint Tiger) a kútig.

Hatvanas, őszhajú, nem ellenszenves pasas ujjatlan pólóban (Sheenard-novellákban valami rejtélyes oknál fogva "trikóing") Audi TT-t mos éppen, sorba állok hát. Kis idő múlva megszólal:

Audis: Mindjárt kész vagyok.
Gergő: Ráérek ám.
Audis: Mindegy, már csak leöblítem. A jó kis bicikli is megérdemli a mosást.
Gergő: Persze, de ez most inkább karbantartás, kicsapatom a port a váltóból.
Audis: Olasz a bicikli?
Gergő: Hát elég internacionalista, ahány alkatrész, annyiféle.
Audis: Kik gyártanak manapság jó biciklit, olaszok, japánok?
Gergő: Mittudomén, igazából nem értek hozzá annyira.
Audis: Mert például japán autót meg nem vennék.
Gergő: Há, ühüm, a.
Audis: A sógorom a Harvardon tanít, azt mondja, Amerikában csak a németet veszik valamibe. Már egy Volkswagen Passatra is felnéznek, de a japánokat, azokat utálják.
Gergő (nabazmegerremitkellmondani-tekintetet a napszemüveg mögé rejtve): Hát biztos, de egy Lexus azért...
Audis: Á, BMW meg Audi. Ez nekem csak a hétvégi autóm különben, hétköznapokon egy BMW-vel járok. De a BMW-sek mindig nagyon haragszanak, ha mondom, hogy az Audi jobb.
Gergő (coming out mély levegővel): Hát ehhez a Suzuki Swiftemmel nem tudok hozzászólni.
Audis (alapvetően barátságosan, cseppet sem leereszkedőn): Ennyi idős koromban még csak biciklim volt.
Gergő: 37 vagyok ám, csak nem látszik rajtam.
Audis: Szóval későn érő típus.
Gergő: Hát biztos.
Audis: Volt egy ilyen kollégám, egyszer azt mondta, későn érő típus vagyok, de baszni már korán szerettem.

Aztán kész lett, barátságosan elköszönt, beült az Audiba, megjegyezte, hogy a biciklibe legalább nem kell benzin, az ő gépébe viszont 99-es (izibe megsajnáltam), majd elhúzott.

Tanulság különben nincs. De jól szórakoztam.

Nézd meg, hova okádsz!

Mert olyan ugye minden női magazinban meg low IQ tévéműsorban van, hogy házastársak között konfliktusforrás a felhajtva hagyott vécéülőke (szigorúan az összenyomorított fogkrémestubus után nyilván). Mondjuk vidám házaséveimből én ilyesmire nem emlékszem, de felhasználóbarát pasi lévén én rutinból lehajtom a fedőt hugyozás után. Amire viszont nem voltam felkészülve, az az, hogy ezért még anyázásban is lesz részem egy szép napon.

Történt, hogy tegnap két barátom lakásában aludtam, és egyikükkel valami félkettő környékén értünk haza némi kellemes pizzázás/sörözés/borozásból. Másikuk békésen aludt. Én elmentem vécére, amikor megvoltam a lényeggel, tettem, amit szoktam. Nem sokkal később alvó barátunk felugrik, és rohan. Mint később kiderült, távollétünkben elfogyasztott másfél üveg bort, és hát távolkeleti gyomor azt nehezen bírja. Midőn sebesen okádni kezdett, egy dologra nem volt felkészülve: igen, a lezárt vécéfedélre. Ugyanis egy lakásban, ahol két (a félreértések elkerülése végett: heteró) pasi él, a normál ügymenet az, ha a fedél nyitva van.

Nőtől ilyet pasi még nem kapott, ha felnyitva hagyta a vécétetőt, mint én tőle, miután végzett a takarítással (amihez egyébként szemernyi tehetsége nincs).

Joli mama, a strúma és Darvas Iván

Érdekes családi történetek, amiket hogyhogy nem mesélt nekem eddig senki rovat. Merthogy Darvas Iván halála apropóján anyukámnak eszébe jutottak az alábbiak.

Naszóval. Anyukám anyukája (miszerint nagymamám) a kaposvári színházban volt varrónő annak legnevezetesebb és legnagyobb nevekkel ékesített korszakában. Egy szép napon (nevezzük nevén) Joli mama rosszul lett (pajzsmirigy, később meg is műtötték), és egy délelőtti próba közben a színfalak mögött elájult. Kinek másnak a karjaiba, mint az éppen itt vendégszereplő Darvas Ivánéiba. Aki a legenda szerint izibe gondjaiba vette, és el sem engedte a mentőautó kiérkezéséig. Szép.

És legyen ez az én obituarym most mindkettejüknek. Joli mamának kissé megkésve sajnos, három és fél éve halt meg.


_____________________________________________________________________________________

Ps. Egyéb családi legendák: nagyapám Béla nevű öccséről nevezték el a Túró Rudit, valamint egy ősöm felgyújtotta Nagykállót, hogy Nyíregyháza lehessen Szabolcs megye székhelye. Ezeknek még utánajárok, és esküszöm, posztolok róluk egyszer.

And now something completely different

Well, tomorrow: Dream Theater



What else is there to add to that?

And now: sport

Miközben lelkesen posztoltam a teniszről, szombat délelőtt Lóci fiam egy éve és saját két hónapja tartó judokarrierem elérkezett első mérföldkövéhez, és mind a ketten letettük a fehér övvizsgát. Éljen! És Lóciból még akár lehet is valami, meglátjuk, meglátjuk. Azt mondták neki, ötös, és ahogy láttam a többieket, simán ő volt az egyik legügyesebb.

If this isn't nice, I don't know what is.


Szombat este ezen kívül megharaptam egy kutyát, de az egy teljesen másik sportág, a fájer (feuer?; fire?) nevű kártyajáték rejtelmeibe való bevezetésem első lépése volt. Nullszaldósra hoztam különben az estét, ami totál amatőr státuszomhoz viszonyítva szerintem remek.

Vénebbek

Jut eszembe, és ez megér egy külön posztot.

Az ember (vagy egy darab isten inkább), akiért rajongtam, amikor elkezdtem teniszezni, és akit azóta is imádok nézni korabeli felvételeken, tavaly előjött a nyugdíjból, és 47 évesen és 3 naposan nyert egy tornát párosban, pont említett Björkmannal (ami azt jelenti, hogy négy különböző évtizedből van tornagyőzelme - basszus, ezt csinálja utána valaki). Úgy hívják, John McEnroe (és róla is posztolok még külön majd egyszer).

És Jimmy Connors 39 évesen elődöntőt játszott a US Openen 1991-ben. A német RTL-en néztem a meccseket (schöne alte zeiten), emlékszem, iszonyatos szemcsés képen, hajnalok hajnalán. Óriási volt.

Aztán ott van még egy csodálatos öreglány, Martina Navratilova, aki 2006-ban, 50 évesen még megnyerte a vegyespárost a US Openen.

Szóval párosban még én is vihetem akármire, van időm.

Vének

Ifjabb koromban jelentős teniszező voltam, amit nagyjából-egészéből úgy kell érteni, hogy sűrűn jártam játszani, még versenyeken is elindultam, de nagy győzelmeimet nem jegyzi a sporttörténelem. Voltak azért, többször is eljutottam helyiérdekű versenyeken a második fordulóig. Annál tovább sose, de hát istenem. Emlékszem ezen kívül egy nagyszerű párosgyőzelemre a városi csapatbajnokság egy mérkőzésén, az remek volt. Amiben komoly szerepett játszott az a tény, hogy említett meccset szőnyegen játszottuk.

Nagyon nem erről álltam neki írni, de ha már a tenisznél tartok, megjegyzem, hogy a magam szintjén ugyanazzal a problémával küszködtem, mint Sampras (és ezt komolyan gondolom!). Egyszerűen nem találtam sose a ritmust salakon, valami gyorsabb pálya mindig is jobban feküdt volna nekem, szőnyegen talán a harmadik forduló sem maradhatott volna elérhetetlen álom a helyiérdekű amatőr versenyeken. Samprasszal ellentétben azonban nekem eleddig nem adatott meg, hogy kipróbáljam, milyen füvön teniszezni. (És mit meg nem adnék érte még ma is!) Sose értettem ezt a kelet- és dél-európai vonzódást ehhez a vörös borzalomhoz.

No de Sampras szépen át is vezet ahhoz, ami eszembe jutott az imént. Néztem a Roland Garros mai összefoglalóját, és egyszer csak egy interjú erejéig megjelent Jonas Björkman, akit imádok a meseszép szerva-röpte játéka miatt. (Előbb Daniella Hantuchova jelent meg, de róla meg megint egészen más jut eszembe, és az nagyon beside the point most.) És akkor eszembe jutott, hogy de jó, hogy az öreg még van, még játszik, ráadásul most is a harmadik fordulóban van már, méghozzá két 0-2-ről megfordított meccsel (a párosról nem is beszélve, ott még mindig 2. kiemelt Mirnyijjel). Ez pedig az ő korában...

Kinek a korában? Gyanús lett, hogy... Utánanéztem, és hát persze, két évvel fiatalabb nálam. A rég visszavonult fent emlegetett Sampras eggyel. Անդրե Աղասի volt az én emberem, aki három+ hónappal idősebb, mint én. Amíg ő játszott, azt mondogattam magamnak, hogy a mi korunkban még lehet az embernek esélye Wimbledont nyerni. Aztán visszavonult, és kénytelen voltam lemondani róla, hogy valaha Grand Slamet nyerek.

És hát szóval ez van. Az ember gyerekkorában, még ha nem is feltétlen gondolta komolyan, valahogy mindig úgy nézett a sportolókra, hogy hú, majd én is ilyen szuper leszek, ha felnövök. És nem tudom, más hogy van vele, de ebből a gyermeki lélekből megmaradt valami. Amikor teniszt nézek, még mindig azt hiszem, hogy majd ha nagy leszek, én is akkora isten leszek, mint az amúgy 11 évvel és 5 nappal fiatalabb Federer (na, őróla majd egyszer még posztolok egyet).

De hát a gyermeki lélekből hiába maradt meg valami, ha a gyermeki izmokkal és izületekkel kissé más a helyzet. És ez valahogy különösen aktuális a mai foci után, mert momentán a budiig elsántikálni is nehezemre esik.

Szóval csodálom Agassit, Bjorkmant meg a többieket, akik bírták/bírják az eszetlen fizikai terhelést vénségünkre.

No, búcsúzóul itt egy háló melletti az öregtől, érdemes megvárni az utolsó lassítást, azon látszik a legszebben: