Morzsi kupa, hegyezd füled (3, de azérse kőr)

A tisztesség úgy kívánja, hogy a kevésbé sikeres harmadik Morzsi kupát se hallgassam el. De a csúnya bad beatemen nem fogok annyit kéjelegni, mint a múltkor a royal flushömön, úgyhogy kurtább leszek.

Na szóval. Elvagyunk szépen, játszom, tán kevésbé feszesen, mint szoktam, egyre jobban ráérzek az ízére, milyen néha kicsit agresszívabbnak lenni, mint amit a lelkem automatikusan diktál. Potyognak ki sorban a népek, ki két A-val (feljött az AQ-nak még két Q (én meg ugyanabban a leosztásban AJ-t dobtam)), ki vackabb lapokkal, ki pechhel, ki hibával. Mondjuk volt egy srác tőlem jobbra, akinek valami egészen felfoghatatlan megadásai voltak - és számtalanszor bejött neki (az említett Q drill is az övé volt). Mák nélkül öt perc alatt esett volna ki, ehhez képest a végén a legtöbb zsetonnal ment a döntőasztalra.

No mindegy, egyszer csak hárman voltunk, én nem olyan sok zsetonnal már, de a szemben ülő srác még kevesebbel. Kisvakban kaptam AQs-t (pikk), osztó előtte már dobta, harmadik srác nagyvakból megadta. Mutatott Q9o-t. Flopban A, remek, jó vagyok. Turnre valami kőr jött, és akkor elkezdtem izgulni, mert a srác Q-ja kőr volt, és a flopban is akadt kettő. Riverre meg muszáj volt persze feljönnie a kőr hármasnak, hogy a jó büdös nénikéjét neki.

Maradt még zsetonom, de már nagyon harmadik voltam, úgyhogy a következő körben kapott A10-re izibe all int mondtam. A főmákos srác megadta K7-tel, flopban előbb jött egy 10, majd rögvest egy K. Isten veled, harmadik Morzsi kupa.

Majd a negyediken talán megint összejön.

Far from the Christmas Tree

It's supposed to be Christmas Eve and I've been sitting at my computer and working all day. If it wasn't for a number of phone calls and mails from friends (so I have some after all, which is nice to know) I wouldn't even have realized what day it was - especially as I can't see the tree from the inner sanctum where I am sitting right now.

Don't get me wrong, I'm not complaining at all. I had my own Christmas Eve yesterday. My son came and he had his fun with the truckload of presents he got (parents - separately, as they are... well, separated, grandparents, great-grandfather). And he was happy hanging stuff on the Christmas tree, lighting the candles and all. And that's good. Good enough for me on the 23rd as well, as being a devout atheist I don't give a flying fuck about the birth of Christ or whatever.

So what I wanted to say is this: I don't much care for Christmas, I'm bored with the mandatory niceties, the decorations, the never changing wishes and all that. I guess I am far too cynical.

Still, if you have a kid, it makes the holiday not just okay, but much more than that even if Christmas Eve comes one day early.

That doesn't actually mean that I don't miss him right now. I bloody do. Especially that it's been the nicest, whitest Christmas here for many years he would simply adore. And I would simply adore him adoring it.

Egy másik kis dombra lecsücsülünk

Aszongya a minap B, a biológia szakos kolleganő: ültesd már el egymás mellől R-t és A-t, mert állandóan jár a szájuk, nem lehet tőlük normális órát taltani. (Merugyanis én vagyok az osztályfőnök arrafelé.) Mondom, ülteti őket a nyavalya, én gyakorlatilag nem is tartok órát az osztályteremben (mind a két gyerek németes ráadásul, csak osztályfőnökin látom őket), ültesd őket el te, ahová akarod, semmi kifogásom ellene. Hamarost kiderült, és más kollégák is segítettek megmagyarázni, hogy az egész iskolarendszer működésének alapja, és mindennek a lényege, hogy mindenki minden órán a számára kijelölt helyen üljön, az ülésrend pedig ki legyen rakva a tanári asztalra miheztartás végett. Mert csak így van fegyelem. (Különben meg az agyamra megy lassan, hogy az emberiség jelentős része képtelen kérdés-válasz formátumban kommunikálni. Szóval ha én kérdezek valamit, utálom, ha hosszas barokk körmondatokban elkezdenek másról beszélni, márpedig t. kollégák éppen ezt tették: "De miért kell nekem rendet tartani más óráján?" "Figyelj, ezek a gyerekek olyanok, hogy..." Ne má.)

Hát én meg nem, nem és nem értettem, mi a fenére jó ez, miért ne ülhetnének minden órán akár máshol, feltéve, hogy odafigyelnek, és csinálják a dolgukat. Ha meg basznak odfigyelni, ha két ember folyton hergeli egymást, hát ültesse szét őket, aki éppen ott van. Nem fogom, miért nekem kéne rendet tartanom akármilyen órán a sajátomon kívül. Soha elő nem fordult, hogy az osztályfőnökhöz rohantam volna bárki miatt, ha egy gyerekkel bajom van, hát elintézem vele.

Már megint én lógok ki a sorból, baze.

(Mindegy, de aztán fölmentem az osztályba, és mondtam, hogy a következő biológiaórán üljenek, ahová akarnak, csak ne egymás mellé, mire mondták, hogy jó, de aztán B azt mondta legközelebb, hogy nem ültek szét mégse, viszont viselkedtek, és úgyis jó, és azért végülis nem vesztünk össze meg semmi, csak azért megint rájöttem, hogy nem való nekem ez a tanárosdi a mai magyar iskolában, pedig ez még egy elég normális hely mindent egybevéve.)

Morzsi kupa, hegyezd füled

Nu, akartam én már rég írni a II. Morzsi kupáról, aztán valahogy sose volt időm vagy épp kedvem, úgyhogy sebtiben pótolom most, ha el is telt azóta két hét. A lényeg, hogy kettőből másodszor jutottam el a heads upig, és bár mind a kétszer második lettem, ha létezne összesített Morzsi kupa-ranglista, egyértelműen én vezetném. Remek.

Kevesebben voltunk, mint először, csak 15-en, de így is jó volt. Három ötös asztalon kezdtük, és különösebb zökkenő nélkül, izgalommentesen voltam a két továbbjutó egyike. Azért volt egy-két izgi hand, egy short stack A-s flop utáni all int megadtam AJo-v(?)al (meg nem mondom már, neki mije volt, színt várt, nem jött), és ki is ejtettem a srácot, aztán volt egy tisztes pot, amit JJ-vel megnyertem AKs ellen. (Hát istenem, följött a harmadik J a flopban).

A döntőasztal marha lassan indult, a legkevesebb zsetonnal odakerült ember is kitartott vagy másfél óráig. Valahogy nem alakultak ki nagy meccsek, nem jöttek úgy a lapok, óvatos volt mindenki, nem tudom. Én mindenesetre igyekeztem feszesen játszani, és tartani a pozíciót, nem nagyon ugráltam, és be is jött, mert szépen lassan kihullott körülöttem mindenki, és jött a heads up.

A másik srác eleve irdatlan zsetonheggyel ült be a final table-re, úgyhogy elég nagy csoda kellett volna a fordításhoz, de azért elvoltunk vagy másfél-két órát kettesben, azalatt még följebb is jöttem valamelyest, de óvatos volt az ellen nagyon, én meg valamikor hajnali fél hatkor megadtam egy all int, amit tudtam jól, hogy el fogok veszteni, de már nagyon vágytam a pihepuhába, és simán ott ülnénk most is, ha tovább húzom.

Node. A pillanat, amit nem cseréltem volna el asszem a győzelemért: már a heads upban jártunk, és kaptam a kezembe AK-t kőrből. Oké, eddig jó. Kisvakban jártam, ráhívtam akkorát, hogy megadja mindenképp (előtte mind a ketten eldobtuk ezerszer a másik hívására, ritkán volt egyszerre jó lapunk), és meg is adta. Flop. És jöttek szépen egymás után a lapok:

Kőr J.

Kőr Q.

Ubazmeg, már csak egy kőr 10 kéne, gondoltam magamban. És hirtelen valahogy végigfutott rajtam a hűvös bizonyosság. Tudtam, mint Mel Gibson a Maverickben. Aztán az osztó letette a flop harmadik lapját.

Kőr 10.

Utólag nagyon bánom, hogy nem élveztem tovább a pillanatot, de mivel az előzmények ismeretében szinte biztos voltam benne, hgoy blöffre fog tenni, bemondtam az all int, és nem is volt rossz ötlet, mert megadta (mondjuk megkönnyítette a döntését, hogy Q-ja volt, top pár).

Letettem mellé szépen a királyomat meg az ászomat, és miután az ellen meg az osztó is magához tért, hárman néztük áhítattal. Hát ilyen szépet ritkán lát az ember az életben. A helyzet sajna az, hogy persze így se kerültem sokkal közelebb a győzelemhez, még ezután is vagy háromszor annyi zsetonja volt, mint nekem. Üsse kő.

Emberek, hát royal flushöm volt. Flopból. (Pedig M elfelejtett szerencsehozó sms-t küldeni, de megnéztem a régit, talán az segített.)

(A kép persze legeslegőszintébb sajnálatomra csak illusztráció, itthon készült a konyhában. Az osztó összekapta a lapokat, mire elővettem a telefont.)

Látok

Na, ő itten már csak két szemmel áll jobban nálam. Végre látok mindenféle bötűket akkor is, ha becsukom a jobb szememet. Reveláció, már el is felejtettem, milyen érzés nem fél szemmel nézni a monitort.

(És említsük meg itten Gary Larson múlhatatlan érdemeit a vicces rajzok készítése terén.)

Ketten a családból

Nagypapám ma 89 éves, apám (aki a veje, nem a fia) tegnapelőtt volt 70. Nagyapám, aki a maga korával simán a legegészségesebb a családban, erőlködés nélkül letagadhatna egy vödörnyi évet abból a majd' kilenc évtizedből - marha szívesen leszek én is ennyi idős, ha bír bennem ennyi testi meg lelkierő maradni. Apám meg él, és egyáltalán nem is néz ki rosszul - a januári riadalmak után pedig ez nagyon nagy szó.

Jó, hogy vannak. Kellenek nagyon.

Alulmúlni Grétsyt

Aki sírni vagy röhögni akar, esetleg vágyik az érzésre, hogy ne tudja eldönteni, melyik is lenne a helyénvaló a kettő közül, nézze meg a magyar televíziózás eme csimborasszóját.

Az utóbbi időben vagy örvendetesen hiányoztak az Álljunk meg egy szóra meg a Hej, hej, hejesírás féle ökörségek a tévéből, erre puff, sikerült mindent alulmúlni. Még én erről írok, most dolgoznom kell, a tücsök rúgja meg.

Tök értelmetlen poszt asszem

Na hát ha már az alvásról értekeztem itten. Vicces, de hétvégén az volt a helyzet, hogy szombaton jó negyedórával később feküdtem le, mint ahogy vasárnap felkeltem. Merthogy szombaton a II. Morzsi kupa után (amiről tényleg fogok írni, és akkor majd napnál is világosabb lesz, hogy az egy kihagyhatatlan poszt) negyed hétkor ugrottam fejest a pihe-puhába, vasárnap meg hatkor keltem, hogy elcsípjem a Somogy expresszt, és induljak feneette fővárosunkba fordítani valót szerezni (ami jelen állás szerint sikerült). Na, ez ma meg is látszott rajtam.

Az örökké kialvatlanok balladája

Nyilván marha okos orvosok azt mondják, 7-8 óra alvás az ideális, különben irdatlanul nő a kardiovaszkuláris kipurcanás kockázata (kolosszális alliteráció). Halott vagyok.

Puszta kíváncsiságból jegyzetelnem kéne egyszer egy-két hétig, hogy mennyit alszom éjszakánként, de annyit jegyzetek nélkül is tudok, hogy keveset. Mondjuk egy átlagos hétköznap összejön öt óra, hétvégén sokszor megvan a nyolc talán - bár korántsem mindig -, akkor behozok valamennyit. (Az a nyolc ma hét volt, hattól délután egyig, beszámoló a II. Morzsi kupáról hamarosan érkezik.)

Szóval azt akartam mondani, hogy utálok aludni. Időpocsékolás. Az egyszerűség kedvéért számoljunk napi nyolc órás átlaggal, azt szokták sztandardnak venni, és végül is a mostani kevesebbet kiskölökkoromban azért valamelyest én is kompenzáltam tán. Na most nyolc óra az a huszonnégy órának a harmada, ami azt jelenti, hogy átlagos ember élete harmadát átalussza. Szánalmas. Röhej.

Mivel ugyebár 37 múltam, ez én esetemben több mint 12 évet jelent. Tizenkét évet! Mennyi értelmes meg értelmetlen, de jóleső dolgot lehetett volna csinálni ennyi idő alatt, te jó ég. Ha valaki feltalálná az alvást pótló tablettát, ezúton jelentkezem kísérleti nyúlnak a teszteléshez.


PS. Mindazonáltal a sok-sok bjútiszlípre esküsző embertársaim figyelmét felhívnám, hogy hivatkozott cikk szerint a több ugyanolyan rossz, mint a kevesebb.