Amikor Lóci elsős volt, a tanítónéni elvitte őket sétálni környezetórán, aztán mindenkinek rajzolni kellett valamit a városról. A többiek előálltak az obligát piros tetős házakkal meg a zöld lombos fákkal meg ilyenekkel. Lóci felülnézetből gondolta ábrázolni a várost, a képen volt aknafedél és galambszar is. Kettest kapott rá, mert "túl sötétek voltak a színek". Nem kommentálnám, öreg vaskalapos és a tanítást a ridegmarhatartással összekeverő idióták sajna vannak, mi meg pont kifogtunk egy ilyet (amióta külön tanárnéni van a rajzhoz, Lóci négyeseket meg ötösöket kap, pedig technikailag tényleg nem egy őstehetség - csak hát van olyan pedagógus is, akinek nem az a fő célja, hogy minden egyéniséget kiirtson).
No, akárhogy is, legkedvesebb tanítónénink simán lepattant Lóciról, fiam két év elteltével harmadikban visszatért az excrementum témaköréhez. Íme:
Azt mondja, a National Geographicon látta.
(De a dolgozatban, amikor ugyanez volt a kérdés, azért már nem írta bele).
Hm. Nálunk egy olyasmi kérdés volt, hogy "Mit adjuk enni télen a madaraknak?" Magokat, diót, kenyeret, SZALONNABORT...
VálaszTörlésÉn ezen máig röhögök, ha eszembe jut...
Hát én is ezredszer lapozok bele a környezetkönybe, és még mindig muszáj röhögnöm az elefántürüléken.
VálaszTörlésVajh, nekünk is voltak-e ilyenjeink, amik aztán a feledés homályába?
Szerintem igen, és elnyelte a feledés homálya. Ezért jó, hogy van blog, meg mindenféle webkettes cucc... kis szerencsével az ükunokáid is olvashatják az élményeidet. :)
VálaszTörlésVolt is erről egy postom anno:
http://merras.sfblogs.net/2007/betekintes-a-kristalygombbe-merras-jr-reszere-sok-szeretettel-avagy-a-blogolas-jovoje.scifi