Make Room! Make Room!

Ez itten a következő meló.

Nem lesz unalmas nyaram, attól tartok. Vagy lehet, hogy unalmas lesz, de azon biztos nem kell aggódnom, hogy nem fogok tudni mit csinálni.

Ebben itten mostan különben az a szép, hogy Harry Harrisonnal két éve az Átjáró fesztiválon volt szerencsém személyesen is találkozni, sőt fölmentem érte a Korda-villába, ahol megszállt, és körbefuvaroztam fél Budapesten. Még sose fordítottam olyan írótól, aki ült a Szuzukim anyósülésén (a szponzor Volvó nem ért rá éppen). Meg söröztünk meg vacsoráztunk, és remek társaság volt az öreg, és pedzegettük is, hogy majd kéne valamit, mert nem jelent meg nálunk tőle túl sok minden, asszem, csak a Rozsdamentes Acélpatkány.

Vett az öreg a környéken kapható mindenféle fűszerpaprikából egy csomót, mert az asszony azt mondta neki, vigyen haza. Amerikai különben, élt kábé a világ összes országában hosszabb-rövidebb ideig, aztán sok évvel ezelőtt végleg megtelepedett Írországban.

Úgyis mint illusztráció egy író plusszal:

Szomszédok

Történt Ukrajnában, hogy három tizenéves úgy gondolta, jó móka lenne eltenni láb alól néhány embert, és meg is öltek 21 tök ismeretlen valakit, kínosan ügyelve, hogy az áldozatok ne tudjanak védekezni. És rémes és borzasztó és iszonyat. Viszont azt hiszem, természetes emberi reakció, hogy miután elolvasunk egy ilyen hírt, lapozunk, és izibe' el is felejtjük. Mert messze van, úgyhogy előkerül a jól ismert "úgyis csak mással történik" érzés.

Aztán persze történt Kaposváron, hogy két srác úgy gondolta, el kéne tenni láb alól az egyik osztálytársukat, mert "eltávolodott tőlük, lekezelően, nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük". És nem lehet lapozni meg izibe' elfelejteni, mert mind a három abba az iskolába jár(t), ahová én is húsz évvel ezelőtt, mert az egyik kolleganőm délelőtt elmesélte, hogy az áldozat általánosban a fia osztálytársa, mi több jóbarátja volt, náluk is aludt sokszor, jól ismeri a szülőket is. Mert ex, aki kollégiumi nevelő ugyebár, nemrég kiállítást rendezett a gyerekek dolgaiból, és bizony az egyik gyilkos készítette (állítólag nagyon szép) tarsolylemezeket is kiállították. És beszélt vele a koliban szerdán a gyilkosság előtt, meg csütörtökön a gyilkosság után. És azt mondja, csendes, szerény, szimpatikus srác - a jó öreg séma, miszerint róla aztán sose gondoltam volna. Szóval igen, emberek, történhetnek ilyenek a szomszédban is. Atyám, velünk is. Azért nem szívesen élnék úgy, hogy fosok elengedni a gyerekemet iskolába vagy ilyesmi, meg nem is fogok egy ilyen eset miatt félni. De most egy darabig szerintem sokunknak ott motoszkál majd a fejében valami kellemetlen érzés.

Eszembe jutott viszont egy-két dolog.

Ezek a srácok állítólag mind baromi rendes, aranyos gyerekek voltak. Azért az is hamar kiderült, hogy Martens-bakancs, árpádsáv, minden megvolt otthon a repertoárban, és hát nem épp angolkisasszonyok közé jártak. Hadd sejtsem hát azt (de hát tényleg csak sejtés, nem ismertem őket nyilván), hogy a magukba sulykolt elvakult gyűlölet fordult most saját társuk ellen. Az az érzés, amit mindenféle primitív militáns társaságok sugallnak: minden bajodnak mások az okai; aki nem olyan, mint te, az borzalmas, azt el kell zavarni, azt el kell pusztítani. Hát ők most megtették.

Aztán. Olvasgattam internetes fórumokat ez ügyben. A spontán reakció számtalan embertől, hogy most kéne a halálbüntetés, azonnal kivégezni az ilyet. És nem veszik észre, hogy éppen ezzel kerülnek az ő szintjükre. Soha sehol nem szült jót, ha erőszakra erőszak volt a válasz. Nekik sem volt joguk embert ölni, de a társadalomnak sincs. Rács mögé őket sokáig (aszongyák, max. 15 év mert kiskorúak - akkor annyi, másokkal ellentétben én nem szívesen ítélném meg csípőből, hogy jól van-e így vagy nem).

Aztán. Milyen már annak az embernek a lelkivilága, akinek erről is az jut az eszébe, hogy bezzeg a cigányok sokkal rosszabbak? Márpedig meglepve (még ha azt is hittem, hogy már semmin) tapasztaltam, hogy van ilyen, nem is kevés. És nem veszik észre, hogy éppen ez a zsigeri, primitív gyűlölet az, ami aztán némelyeknél lecsapódik valahol. Ha nem cigányon, hát osztálytárson.

Aztán. Volt kolléga, aki rögtön azt mondta, hogy nyilván valami drog volt bennük. Marhaság. Az a drog, ami igazán képest agresszivitást kiváltani, persze az alkohol, de hát aki részegen ilyesmit csinál, az nem sétál vissza másnap az iskolába meg a kollégiumba, mintha mi se történt volna. Szegény drogokat meglehetősen józan életű pasas lévén igazán nem akarom védeni, de sokaknak azért kurva könnyű mindent rájuk fogni.

Borzalmas lehet most az áldozat szüleinek lenni. De a tettesekéinek, ha lehet, még borzalmasabb.

Húsz

Voltam szombaton huszadik éreccségi találkozón (simán azt hittem a jövő héten lesz, úgy telefonáltak utánam, hogy hol vagyok már).

Rájöttem, hogy azok közé tartozom, akiken messze nem látszik az a 38 év, mert sokakon meg igen. És ez jó. Rájöttem, hogy van, akinek jobban alakult ezmegaz az életében, de arra is, hogy van, akinek meg szarabbul. És arra is rájöttem, hogy ettől teljesen független, ki mennyit nyafog, hogy hű de milyen nehéz az élet. Nemtom, nekem valahogy fura, ha valaki arra hegyezi ki a maga kis mondanivalóját a mi történt velem az elmúlt években témakörben, hogy mennyire szar neki. Illetve hát ítélkezni biztos nem akarok, meg biztos tényleg nehéz, meg nem is baj, hogy mondja, de rossz lehet annak, aki főleg ezt szeretné közölni magáról.

Nekem nem rossz, és ilyenkor ezt jó a helyére tenni. Jól érzem magam tulajdonképpen a bőrömben, a sulit se utálom picit se, kis könyveimet meg szeretem kimondottan, jó rájuk nézni a polcon. Arról nem is beszélve, hogy van egy frenetikus gyerekem. Szóval I feel good. Még akkor is, ha csóró vagyok és nincs csajom a 14. század második fele óta.

Különben meg 39 embernek csak 63 gyereke született (and counting, bár hát így 40 felé araszolva már nem hiszem, hogy sok utód lesz), szóval a magyarság fogyásához keményen hozzájárulunk mi is. Viszont hatan szeparálódtunk házastársunktól, öten meg nem is házasodtak soha. És négyen főállású anyák. Hogy mik vannak.

És van egy halottunk. Hiányoztál, Ági.

Döglött vonal

Gyűlölöm a közelítő határidőket. Amikor számolnom kell, naponta hány oldal kell még minimum, hogy végezzek. Most éppen sok. Tücsök rúgja meg.

Megyek dolgozni.

Botanikailag kommunikálható

Az történt, hogy volt hétfőn magyaréreccségi. Írásbeli mármint. Na most ugye amióta a kétszintű éreccségit toljuk, a magyar írásbeli két részből áll, amiből az első a szövegértés. És ehhez a szövegértési feladathoz idén egy Nádasdy Ádám-interjút használtak fel. Először is hadd szögezzem le, hogy ez egy csodásan progresszív lépés. Tudván, hogy azért a magyar nyelvtan mint tantárgy tananyaga agyament nyelvművelő (a szó lehető legrosszabb értelmében) szempontok alapján lett összeállítva, és tudván, hogy mi Nádasdy véleménye erről a nyelvművelésről, nemigen számíthattunk ilyesmire.

A feladatsor egyébként alapvetően korrekt, a dolog természeténél fogva a szöveg értelmezésére megy rá, nem kell sem a diáknak, sem javítás közben a tanárnak állást foglalnia semmiben. A kérdések a beszélő (mármint Nádasdy) mondanivalójára, az ő véleményére vonatkoznak. Zokoghat tulajdonképpen a magyartanár, hogy ő ezekkel nem ért egyet, és a nyelv akkor is szörnyen romlik, mert ő jobban ért hozzá, mint a tudós, aki ezzel foglalkozik, a válaszok akkor is egyértelműek.

Más kérdés, hogy mondjuk egy ilyenre: A 20. század második felében jelentősebb nyelvi változások történtek, mint a 15. században, meri-e rávágni vödörnyi év iskolai agymosás után egy kevésbé gyors felfogású csávó, azt, amit rá kell vágni, miszerint hamis. Mondjuk két dologban reménykedhetünk. Egyrészt sok magyartanár alig tart nyelvtanórát, úgyhogy a hülyeségeket se nagyon terjeszti, másrészt ha mégis, a kevésbé gyors felfogású csávók tudatáig talán az agymosás se jutott el.

A vicc mindazonáltal a következő. Idézem a megoldókulcsból:

3. Keressen két példát a beszélgetés szövegéből a következő, említett nyelvi változásra!

„(Rengeteg az) idegen szó, amit magyarítunk, és magyarként ragozunk tovább.”

Lehetséges példák:
• botanikailag
• tippelném
• aposztrofálod
• dresszúrával

2 jó példa: 2 pont
1 jó példa: 1 pont
0 jó példa: 0 pont

Csak ragozott szó fogadható el jó példaként.
(Például a kommunikálható szó nem fogadható el.)

Na most megnézném azokat az érveket, amik szerint a botanikailag-ból a -lag rag. Melléknévből határozószót csinál, ha pedig szófajt vált, azt ugye még ők is képzőnek szokták vennik. Szóval ha már ennyire genyák, hogy nem egyszerűen toldalékokra kérdeznek, ezt nemigen kéne elfogadhatónak tekinteni. (UPDATE: közben persze rájöttem, hogy ez szerintük határozórag. És miért rag? Hát mert szóalakzáró. Szóval a saját kissé izzadtságszagú elméleti keretükben igazuk volt legalább. Ettől még tökéletesen komolytalannak gondolom, hogy a szóalakzárás kritérium legyen. De ez nagyon messzire vinne most. Hasonló témában mindenesetre lásd a következő bekezdés linkjeit.)

Aztán ugyebár a kommukiálható nem fogadható el szerintük, merthogy az -ó képző. Igen, ha a melléknévi igenevet külön szófajnak vesszük. Igaz, hogy a mai iskolai nyelvtan így tesz, de hát ez ellen elég komoly érvek szólnak azért. Ha pedig a melléknévi igenév nem külön szófaj, hanem az igei paradigma része, akkor az -ó miért is ne lenne rag? Mint ahogy az előtte álló -hat is sokkal inkább rag, mint képző, ha komolyan el akarunk gondolkodni ezekről a kategóriákról.

Na mindegy, különben. Nádasdy volt a magyaréreccségin, legalább a diákok meg azok a magyartanárok, akiknek eddig fogalmuk se volt róla, hogy a nyelvi változásnak nincs köze a szókincshez, és hogy a változások alapvetően nem förtelmesek, is olvastak valami értelmeset. Királyság. Legyen mondjuk az első lépés a normáis nyelvtantanítás felé.

Az iparos és a színész

Iparos vagyok. Szövegipari alkalmazott. Nem hiszem, hogy regényt akarnék valaha írni, de szeretem fordítani őket. Nekem való meló. Ugyanígy sosem tudnék kiállni a színpadra és produkálni magam, de meglepő lazasággal olvadtam bele most már másodszor a tolmács szerepébe odafönt a reflektorfény bal oldalán. És ez nekem így jó.

Nem hiányzik, hogy velem akarjanak fényképezkedni a népek, és az én autogramomért perkáljanak le mindenféle pénzeket, de jó móka ott ülni egy ember mellett, akitől éppen ezt várják, és segíteni neki. Benne lenni kicsit ebben a világban, de kívülállóként.

Marha izgalmas megismerni valakit, az emberi oldalát, aztán megnézni este a tévében (ma éppen Julian Glovert az Indiana Jones and the Last Crusade-ben). És persze sokkal érdekesebb ő is hús-vér emberként, mint valami elvont rajongás tárgyaként, akihez odajárulnak autogramért. Sokkal jobb, hogy a színpadi hóbelevanc előtt egy kávénál elmondja nekem azt a történetet, ami neki igazán fontos, és nem csak azt hallom, amit öt percenként megkérdeznek tőle úgyis, akármerre jár, és mindenki más is hallhatja. Azt nem tudom, az RTL Klub riportere mit kérdezhetett (majd megnézem a Fókuszban vagy hol), de utána Glover röhögve súgta oda nekem, hogy 'Ask a damn silly question, you'll get a damn silly answer'. Vicces hallgatni, ahogy kiborul, amikor telefonon ebéd közben megtudja a feleségétől, hogy Boris Johnson lett London polgármestere, aztán megkérdezi, ismerem-e azt a szót, hogy buffoon - és jó érzés jó iparosként ismerni a szót (miszerint pojáca). És egészen vicces elröhögni vele azon, hogy ott jön ki Darth Vader a vécéből. ('He must have a plastic dick' - vetette fel Glover.)

Julian Glover remek figura. Barátságos, kíváncsi arra, akivel beszélget, kérdez, úgyhogy legalább annyit megtudott rólam másfél nap alatt, mint én róla. Szívesen válaszol, néha látszik, hogy fárasztják a kissé ütődött (a szó lehető legpozitívabb értelmében) rajongók, de tisztában vele, hogy ezek miatt az emberek miatt is az, aki, úgyhogy tiszteli őket, és nem fáj neki lefényképezkedni velük. Főleg a csajokkal nem ('Girls get kisses' mondogatta). Meg a gyerekekkel. Nem esik szét a lazaságtól, de így csak annál nagyobbat üt, amikor egy-egy fucking elhagyja a száját. És még kicsit össze is öltöztünk.

Exes

J Glover: My first wife is a great friend now.
g: Same with me. My relationship with my ex wife is quite good.
J Glover: Yes, it's so much easier with all that fucking out of the way, isn't it?