Szomszédok

Történt Ukrajnában, hogy három tizenéves úgy gondolta, jó móka lenne eltenni láb alól néhány embert, és meg is öltek 21 tök ismeretlen valakit, kínosan ügyelve, hogy az áldozatok ne tudjanak védekezni. És rémes és borzasztó és iszonyat. Viszont azt hiszem, természetes emberi reakció, hogy miután elolvasunk egy ilyen hírt, lapozunk, és izibe' el is felejtjük. Mert messze van, úgyhogy előkerül a jól ismert "úgyis csak mással történik" érzés.

Aztán persze történt Kaposváron, hogy két srác úgy gondolta, el kéne tenni láb alól az egyik osztálytársukat, mert "eltávolodott tőlük, lekezelően, nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük". És nem lehet lapozni meg izibe' elfelejteni, mert mind a három abba az iskolába jár(t), ahová én is húsz évvel ezelőtt, mert az egyik kolleganőm délelőtt elmesélte, hogy az áldozat általánosban a fia osztálytársa, mi több jóbarátja volt, náluk is aludt sokszor, jól ismeri a szülőket is. Mert ex, aki kollégiumi nevelő ugyebár, nemrég kiállítást rendezett a gyerekek dolgaiból, és bizony az egyik gyilkos készítette (állítólag nagyon szép) tarsolylemezeket is kiállították. És beszélt vele a koliban szerdán a gyilkosság előtt, meg csütörtökön a gyilkosság után. És azt mondja, csendes, szerény, szimpatikus srác - a jó öreg séma, miszerint róla aztán sose gondoltam volna. Szóval igen, emberek, történhetnek ilyenek a szomszédban is. Atyám, velünk is. Azért nem szívesen élnék úgy, hogy fosok elengedni a gyerekemet iskolába vagy ilyesmi, meg nem is fogok egy ilyen eset miatt félni. De most egy darabig szerintem sokunknak ott motoszkál majd a fejében valami kellemetlen érzés.

Eszembe jutott viszont egy-két dolog.

Ezek a srácok állítólag mind baromi rendes, aranyos gyerekek voltak. Azért az is hamar kiderült, hogy Martens-bakancs, árpádsáv, minden megvolt otthon a repertoárban, és hát nem épp angolkisasszonyok közé jártak. Hadd sejtsem hát azt (de hát tényleg csak sejtés, nem ismertem őket nyilván), hogy a magukba sulykolt elvakult gyűlölet fordult most saját társuk ellen. Az az érzés, amit mindenféle primitív militáns társaságok sugallnak: minden bajodnak mások az okai; aki nem olyan, mint te, az borzalmas, azt el kell zavarni, azt el kell pusztítani. Hát ők most megtették.

Aztán. Olvasgattam internetes fórumokat ez ügyben. A spontán reakció számtalan embertől, hogy most kéne a halálbüntetés, azonnal kivégezni az ilyet. És nem veszik észre, hogy éppen ezzel kerülnek az ő szintjükre. Soha sehol nem szült jót, ha erőszakra erőszak volt a válasz. Nekik sem volt joguk embert ölni, de a társadalomnak sincs. Rács mögé őket sokáig (aszongyák, max. 15 év mert kiskorúak - akkor annyi, másokkal ellentétben én nem szívesen ítélném meg csípőből, hogy jól van-e így vagy nem).

Aztán. Milyen már annak az embernek a lelkivilága, akinek erről is az jut az eszébe, hogy bezzeg a cigányok sokkal rosszabbak? Márpedig meglepve (még ha azt is hittem, hogy már semmin) tapasztaltam, hogy van ilyen, nem is kevés. És nem veszik észre, hogy éppen ez a zsigeri, primitív gyűlölet az, ami aztán némelyeknél lecsapódik valahol. Ha nem cigányon, hát osztálytárson.

Aztán. Volt kolléga, aki rögtön azt mondta, hogy nyilván valami drog volt bennük. Marhaság. Az a drog, ami igazán képest agresszivitást kiváltani, persze az alkohol, de hát aki részegen ilyesmit csinál, az nem sétál vissza másnap az iskolába meg a kollégiumba, mintha mi se történt volna. Szegény drogokat meglehetősen józan életű pasas lévén igazán nem akarom védeni, de sokaknak azért kurva könnyű mindent rájuk fogni.

Borzalmas lehet most az áldozat szüleinek lenni. De a tettesekéinek, ha lehet, még borzalmasabb.