Expo csülkös cipóval

Tumultuózus egy hétvégém volt. Szombaton és vasárnap például kiállítottam. Úgy volt, hogy a Földmüvelésügyi Minisztérium kizavarta a mezőgazdasági iskolákat az Utazás 2009 kiállításra. Mi meg mentünk, mert mit tehettünk volna. A pénteki és a szombati napot elvállaltam, vigyorogtam a standon meg ami kellett.



Hogy mi a fene értelme volt, hogy ott voltunk, nem tudom, de tetszettünk a népeknek, fotózkodtak rendesen a hintóval, meg nézegették az agancsokat és a kitömött állatokat, kóstolták a mézet, és a gyerekek lelkesen tologatták a traktormodelleket. Én mindeközben nyilván legfőképpen unatkoztam.

Mongyuk körüljártam az egész kiállítást vagy háromszor, és voltak még érdekes dolgok is, de hát marha nehezen viselem az irdatlan tömegeket, úgyhogy néha visítani támadt kedvem. Persze mifelénk jártak a legkevesebben, ami jó. Meg tulajdonképpen az is jó volt, hogy egy csomó másik hasonló suli embereivel találkoztunk (főleg a szekszárdi kolleganővel telt kellemesen az idő). Meg hajtogattam kutyás lufit Lócinak, találkoztam egy emberrel, aki apám ikerhúgainak osztálytársa volt (small is the world), és még a földművlési miniszterrel is lekezeltem.

Azt szégyenszemre nem jegyeztem meg, kik készítették azt a frenetikus csülökkel töltött cipót, de kétségkívül az expo egyik csúcspontja volt - gasztronómiai szempontból persze izgalmasabb dolgok is történtek a hétvégén, de arról külön posztban.

Csak Asterix ne jöjjön

Megtaláltuk az egyetlen olyan dolgot, ami jobb volt a régi suliban, mint az újban. Ez pedig a farsang volna.

Ott összegyűltek az osztályban, mindenki beöltözött, vittek kaját, játszottak, buliztak, ahogyan azt alsóban kell. Jól érezték magukat.

Itt meg összeömlesztették az egész iskolát a sportcsarnokban, először másfél óra alatt végig kellett nézni 19 műsorszámot, amiből kábé 16 tánc volt (ebből 14 teljesen értelmetlen), a többi meg csak simán unalmas. A táncoláshoz a zenék persze rettenetesek, még a 4 (!) ABBA volt a legelviselhetőbb, ami azért sokat elárul a színvonalról. "Az én kifinomult fülem nem bírja ezt a hangzavart" - nyilatkozott gyermekem például.

Aztán kettesével végigmentek a jelmezesek a küzdőtéren, és annyi.

Lóci a dzsumbujban alig talált ismerőst, akinek mutogathatta volna magát, pedig iszonyú büszke volt a jelmezére - és joggal. (Az oldalt látható római légionárius outfit anyukám keze munkáját dicséri amúgy.) Sütit meg kaját meg piát mindenki vitt, aztán büfét csináltak belőle, ahol amolyan kedélyes árakért lehetett cuccokat venni (a pénzt persze az osztályok között osztották szét a végén), de annak is feneette tolongás lett a vége csak.

Szóval szar volt. De mindegy nyilván. A jelmezért megérte. Asszem, a főnöknek is.

Mr. MR

Szóval aszonta a doki decemberben, hogy majd januárban hívjam föl jól, és akkor ő kér időpontot nekem MR-re. Mondtam jó. Januárban anyukám (úgyis mint telefonfóbiás enmagam titkárnője) felhívta hát, mire a doki értetlenkedve közölte, hogy nem kell ehhez ő, sétáljak be az MR-re (kábé 20 méterre van a sulitól, egy szünetben el tudnám intézni), és kérjek időpontot én. Jó. Átkocogtam hát, de nagyon bután néztek rám, és elárulták, hogy ők nem is tudnak időpontot adni, mert szívet MR-ezni a pécsiek jönnek Kaposvárra, úgyhogy oda kell telefonálni. Én meg eleve kevés vagyok ehhez, csak az orvos intézheti (de vajon akkor miért küldött engem személyesen, ráadásul rossz helyre?). Szerencsére kardiológiára a család már rutinból jár, apámnak amúgy is jelenése volt, kéretett időpontot nekem a saját orvosával (akit egy koincidencia folytán tanítottam itthon régen, amikor még csináltam ilyesmit).

És hétfőn telefonáltak, hogy akkor ma egy órakor befekhetek a masinába. Ez persze éppen egybeesett a szalagavató időpontjával, de a gyerekek annyira megilletődtek tőle, hogy a szívemet fogják vizsgálni, hogy el is felejtettek reklamálni, amiért nem leszek ott. (Én meg nem bántam, mert a csütörtöki próba alapján nagyon bénának tűnt az egész.)

Akárhogy is, háromnegyed egykor lefotózkodtam kedvenc negyedikeseimmel (a csajos képet majd mellékelem, ha megszerzem a fotóstól), és átballagtam az MR-hez (20 méter ugye). Egyre kitöltöttem a papírt, hogy nem én vagyok a terminátor, és nincs a testemben mágnesezhető fém, meg AIDS-es sem vagyok, és vártam, hogy szólítsanak. Negyed háromkor megkérdeztem, hogy akkor sor kerül-e rám a közeljövőben, mert elmennék egy félórára. Mondták, hogy még van előttem valaki, ha az nem klausztrofóbiás, és nem fogja menekülőre, ráérek.

Aztán fél óra múlva visszamentem, és utána már csak nem egészen egy órát kellett várnom, hogy valamikor fél négy fele bejussak. Egy helyett ugye. A csúnya az, hogy egy házaspár kisgyerekkel fél tizenkettő óta várt, és még mindig nem kerültek sorra.

Szóval úgy kezdődik, hogy egy csuda aranyos nővérke (ez valszeg extra, van, akinek banya jár) betol az ember könyökhajlatába egy kanült, aztán betolja az embert a csőbe. Annyira nem találtam klausztrofóbiásnak a dolgot, bár kétségkívül szűken voltam odabent, a plafon vagy tíz centire az orromtól, a karjaimat alig tudtam mozdítani. És nyilván rögtön elkezd viszketni minden létező és kitalált testrész, amint vakarhatatlan állapotba kerül.

Bánom, hogy nem néztem órát előtte meg utána, az ember teljesen elveszti az időérzékét, csak fekszik, engedelmeskedik az utasításoknak. (Beszívja a levegőt. Kifújja. Nem lélegzik. Lélegezhet.) Utóbbi két ukáz között aztán pár másodperces hangorgiák jönnek, hol kattogás, hol visítás, hol szaggatott szirénázás. A kanülből kilógó cső meg berezonál, és marhára csikálja az ember oldalát.

Akárhogy is, vagy fél órát lehettem odabent, mire a csuda aranyos nővérke kihúzott, és némi további gyöngyhalászos tréfálkozás után utamra engedett. Az eredményeket postán küldik majd eccer. A kisgyerekes pár pedig még mindig ott várt, amikor eljöttem.

És már eleget pofáztam, úgyse olvassa végig senki, úgyhogy megyek dolgozni. City of Bones.

National Geographic különkiadás

A sok fordítás között nem is mondtam, hogy a főnök rákapott a korcsolyázásra. Az ilyesféle mozgásokban mindig is ügyes volt, meg görkorcsolyázni már úgyis tudott, úgyhogy nemigen lepődtem meg, amikor három perccel azután, hogy életében először a lábára húzott egy ilyen izét, már száguldott, mint a huzat. (Biciklizni úgy tanult meg négyévesen, hogy mire kerestem volna egy adekvát segédseprűnyelet, már nem értem utol.)

Az ominózus első kísérlet egy rémesen szürke balatoni szombaton volt. De akármilyen rémes is volt az a szombat, olyat láttunk, hogy csuda.

Először csak a szárnysuhogtatva repülő hattyúk jelentek meg, aztán a távolban észrevettünk egy érdekes gyülekezetet. Odaballagtunk hát, és jól megnéztük magunknak. A jég közepén egy darabon kilátszott a tiszta víz, és hattyúk, kacsák, szárcsák elképesztő sereglete talált itt menedéket (ezt nagyon szépen mondtam).

A hattyúk ráadásul nem is félnek az embertől, ugyanúgy jönnek kajáért, mint nyáron, simán elközlekedtünk közöttük, Lóci még meg is simogatta az egyiket.

Hihetetlen volt, komolyan.



If this isn't nice I don't know what is.

Huszonegy +

Összeszámoltam:

Angolról magyarra 21 regény. Meg a többi még. Idekopírozom a CV-m vonatkozó részét:

2008- Metropolis Media Group Ltd., Budapest, Hungary

Harrison, Harry: Make Room! Make Room!

2008- Könyvmolyképző Publishing House, Szeged, Hungary

Matheson, Richard: I Am Legend

Moss, Tara: Fetish

Duncan, Lois: Hotel for Dogs

2008- Tuan Publishing House, Budapest, Hungary

LaHaye, Tim: Babylon Rising

2003-2004 Átjáró Magazin, Budapest, Hungary

Fourteen short stories (science-fiction or fantasy)

2002-2005 Kalandor Publishing House, Budapest, Hungary

Hagman, Larry: Hello, Darling

Membery, York: Pierce Brosnan

O’Brien, Kevin: Make Them Cry

Santlofer, Jonathan: The Death Artist

Knight, Bernard: Sanctuary Seeker

Knight, Bernard: The Poisoned Chalice

Knight, Bernard: Crowner’s Quest

Knight, Bernard: The Awful Secret

Knight, Bernard: The Tinner’s Corpse

Knight, Bernard: The Grim Reaper

Knight, Bernard: Fear in the Forest

Barker, Raffaella: Hens Dancing

1995-1998 Szukits Publishing House, Szeged, Hungary

Adair, Paul: Hitler’s Greatest Defeat

Harris, Nicholas: The Illustrated Picture Atlas of The World

Heller, David & Heller, Elizabeth: Angels Must Get Their Wings by Helping Little Angels Like Me: Children's Ideas of God, Heaven, and the Angels

Knight, Robert: Abduction

2005-2008 360 Art Ltd., Budapest, Hungary

D. Varga, Tamás: Hungary 360 – A Panoramic Round Trip

Varga, Zsolt: Hungary Spa 360 – Panorama Images

Varga, Zsolt: Vienna 360 – Panorama Images

Szélesi, Sándor: Something Living (Angelwing Media Agency, Budapest, Hungary, 2007) – Based on the short stories included in this volume, the author was named ‘Best Author’ at Eurocon 2007 in Copenhagen, Denmark by the European Science-Fiction Society.

1994-

A number of writings in the field of Fine Art, including essays and catalogues for exhibitions of various art galleries.