A cápaveszély elmúlt - megettük a bitangot

Megint voltunk Sándorral vacsorázni. Trinidad és Tobagót próbáltuk ezúttal megenni, és asszem sikerült is, bár néha azért lángolt a fejünk rendesen. Gyorsan reklámoznám itt a helyszínt, ami tulajdonképpen két helyszín egyszerre, mert az egymással szomszédos Maharaja indiai éttermet meg a Himalaya nepáli éttermet is rendesen megtöltöttük.

A Trinidad és Tobagó-i kajáról tudni kell, hogy indiai alapokon nyugszik erős afrikai beütésekkel, merthogy a sziget lakóinak többsége ezen két helyről keveredett ide. Szóval pont úgy néznek ki a dolgok, mint az ismert indiai ételek, csak sokszor mások a hozzávalók, mások a fűszerek. Az étterem tulajdonosa, az indiai-osztrák Jham Kulvinder Singh - azaz felhasználóbarát nevén Kuki - aszonta, a nyitóétel, a dosti roti (a számtalan kenyérféle egyike) pldául olyan cucc, hogy gyerekkorában még ették otthon Indiában (lekvárral összetapasztva két szeletet!), de aztán valahogy elfelejtették, és ott már nem eszik. Trinidad és Tobago eszerint tartja a dosti roti frontot.

Viszont lekvárról persze szó sem volt, három szószba mártogattuk a kenyereket: egy kellemes fokhagymás-joghurtosba, egy zseniális mangó chutneyba meg egy gyilkos pimento paprikásba. Utóbbiból egészen minimális mennyiség kellett hozzá, hogy az este folyamán először leizzadjunk és kétségbeesetten, de reménytelenül igyekezzük hűteni a szánkat. A mangó chutney receptjét elvileg Kuki küldi mélben. A legenda szerint harmincötödik nekifutásra sikerült úgy elkészíteni, ahogy Túróczi Gábor, a Lucullus BT elnökségi tagja Trinidad és Tobagón kóstolta.


Folytatásnak először a krumplicurry jött csicseriborsóval (ami nyilván az egyszerű nép eledele), aztán az okra, ami egy legtöbbünk számára eddig teljesen ismeretlen zőccség volt. De jó ám, tényleg - bár engem könnyű ilyesmivel táncba vinni, mindig szerettem a zöldséges curryket meg ilyenes cuccokat. Persze bivegetáriánus vagyok (szóval imádom a zöldséget, de azért húst is eszem; naná) , úgyhogy nem bántam, hogy közben megjött a legkülönlegesebb étel is: a cápa. A Maracas-öbölből származó bébicápákat szintén curryként tették elénk. Azt mondták, jobban hasonlít az íze a csirkére, mint halra, de szerintem nem. Halíze volt - ha egyedi is -, az állaga meg tényleg teljesen olyan volt, mint a tengeri halé. A zöldségeken kívül ettünk hozzá pelau rizst, ami fűszeres és édes (fahéj van benne például).


Időközben Kuki megjelent mindenféle paprikákkal, hát abból is vagdostunk a kajába pici darabkákat. Újdonsült indiai barátunk szólt, hogy ne nagyon nyúljunk az anyaghoz kézzel, se mert brutális. Az. Újabb kemény leizzadás. A paprika különben Kenyából származik, és a csípősségen kívül nagyon kellemes aromája is van. Haza is hoztam egyet gyorsan, hátha elnövöget a kertben is.


El ne felejtsem a legfinomabbat: chicken á lá king, ahogy a tobagóiak szeretik. Kuki szerint háromféle recept kombinációja, ami elkészült, és ez is a fűszerekben különbözik indiai eredetijétől. Mindenesetre fenséges volt, ahogy a faszén karaktere kiegészítette a még az indiai ízeket kedvelő európaiak számára is szokatlan ízvilágot.


A desszertet meg úgy hívták, hgoy maharáni rózsája, és volt benne fehér rum, sült banán meg fagyi. Amitől nem bírt nem eszembe jutni egy régi indiai étteremlátogatás pincérje, aki miután a szomszéd asztalnál egy hölgy fagylaltot meg valami forró desszertet akart rendelni, elkerekedett szemmel meredt rá, és aszonta: "Engem a konyhában hülyének fognak nézni." Ezek szerint Trinidad és Tobagón nem nézték volna hülyének. Különben megettem a desszerthez mellékelt rózsaszirom felét is. Nem én vagyok ennyire hülye (vagy igen), elvileg ehetőre készítették. De azért dísznek való igazából.

Mindeközben belekóstotunk Trinidai és Tobagó-i fűszerekbe (ott volt teszem azt a titokzatos Chadon Beny), megnézünk magunknak egy Trinidad és Tobagó-i lottószelvényt meg egy helyi ötdollárost, és ami a legfontosabb: átlapoztuk a Naparima Lányközépiskola szakácskönyvét. Ki is fényképeztünk belőle Sándorral egy csomó mindent, úgyhogy a Kuki által küldendő receptekkel együtt lesz mit itthon is megpróbálni előállítani Trinidad és Tobago ízeiből. Hát kíváncsi leszek, hogy sikerül.

Mongyuk biztosan nem fog olyan jól menni, mint Kukinak, aki ragaszkodott hozzá, hogy angolul beszélgessen velünk, de kábé öt másodperc alatt derült ki róla, hogy magyarul is legalább olyan jól beszél. Különben az anyanyelve pundzsábi, de megy a hindi, mivel osztrák állampolgár, a német is, és azt mondja, pastuul meg urduul sem lehet eladni. Őszintén szólva irigylem, viszont ezúton is üzenem neki, hogy várom az ígért recepteket.

Asszem, kicsit túlzsúfoltam képpel a bejegyzést, de nem volt szívem diavetítést csínálni. Plusz még ezt se szívesen hagynám ki. Úgyhogy búcsúzóul asztaltársaságunk egy szelete meg a fűszerek.