Tapasok háborúja 2: Az Artesano visszavág

Ugye, éhen maradtunk mi már egyszer az Artesano (marha idegesítő weboldal, percekig tartott, mire rájöttem, mi merre) nevű spanyol étteremben, midőn a molekuláris gasztronómia egyébként elsőrangú, de igen szűken mért finomságait fogyasztottuk.

Most azért mentünk el ugyanoda, hogy a rusztikus andalúz ételeket is megkóstoljuk. A helyszín tehát ugyanaz volt - még az "r" betűt is visszaragasztották, amit legutóbb jól levertem a galériáról -, viszont a két kaját nyilvánvalóan nem lehet összehasonlítani egymással.

Most tényleg kissé falusias hangulatú dolgokat ettünk, az a sejtésem, ilyesmit süthet otthon Sanchez nagyi az unokájának, Miguelnek.

Miután Sándorral rendeltünk egy üveggel a marha drága (haha, a legolcsóbb bor az Artesanóban), de kitűnő bikavérből (Torres Sangre de Toro), ismerősök meg egy csomó ismeretlen társaságában nekiláttunk az első tálnak. Merthogy az előzetessel ellentétben gaspacho végül nem volt - de lehet, hogy el is voltam nélküle, a kenyér folyadékban típusú dolgok nekem ritkán jönnek be.

Ez a bizonyos első tál amolyan előételszerűség volt, rajta tonhalas táskával, uruguayi chorizzo kolbásszal és egy rózsaszínes, fűszeres szósszal megkent kenyérrel. Azt mondjuk díjaztam volna, ha a kenyér nem valami hétköznapi izé, hanem virít róla, hogy helyben készült. A kolbász kellemesen fokhagymás volt, olyan nagyon nem különbözött azoktól, amiket az ember itthon szokott a grillre dobni vagy ilyesmi, de igen finomnak találtuk, nem is maradt belőle egy falat se, pedig raktak a tálakra bőségesen. A helyzet az, hogy már ezután többet ettünk, mint legutóbb összesen.

És akkor jött a második tál, aminek amúgy szintén előétel hangulata volt. Az nem baj ám, hiszen tudjuk, hogy mindig az előétel a legjobb. Nos, ez a második tál Empanadas húsos táskát, Tortilla de Espanola lepényt és spanyol malacsültet tartalmazott, nem is szólva az Albondigas húsgolyókról. A táskában darált hús volt, a tortillában nem is vagyok biztos, hogy az volt-e, de szeretem az ilyesmit, úgyhogy jól esett, a malacsült malacsült volt, méghozzá rozmaringgal fűszerezve (és Sándor szerint borsikafűvel, de ebben én nem vagyok biztos). Ez utóbbival sikerült annyira spórolni, hogy nekem kábé egy fél villányival jutott belőle, de jócskán kárpótoltak az Albondigas gombócokkal, amiket pikáns, paradicsomos szósszal öntöztünk le.

Ezzel jól el is jutottunk a főételig, ami persze egy andalúz vacsorán nemigen lehetett más, mint a paella. Annak is a valenciai verziója, polippal, kagylóval, tonhallal, csirkével. Sáfránnyal persze. Sajnos egy tányér után már jóllaktam teljesen, így csak utólag bántam meg, hogy nem ettem még egy adagot az íze kedvéért. Ha egyszer arra járok, mindenesetre szívesen próbálom majd ki a környéken létező összes többi variációt is.

A desszertek közül a vörösborban sült körtéről azt hittem, nem fog ízleni, mert nem szoktam szeretni az ilyesmit, de végül teljesen bejött. Remekül harmonizált egymással a gyümölcs meg a bor íze, és a körte éppen annyira maradt kemény, amennyire azt kell.

A másik édesség a flan volt, ami nekem eddig kimaradt, de most annyira ízlett, hogy izibe' kerestem is egy receptet hozzá. És ki másét találtam, mint Kláriét (ezt nem úgy hívják, de ugyanaz) Sándor posztjának kommentjében. Tulajdonképpen egyszerű, pudingszerű valami, de az ízek összhatása igen különlegessé tette. Úgyis itt az őszi szünet, desszertet meg még életemben nem csináltam, hát szerintem megpróbálkozom vele egy óvatlan pillanatban. Persze el fogom baltázni, de hát üsse kő.

Szóval ha rangsorolnom kell - mert mongyuk az életem múlik rajta - a két Artesanós kaját, hát a fene tudja. Az elsőnél különlegesebb ételeket ettünk, különlegesebb ízeket éreztünk, ez kétségtelen. A második lényegesen kevesebb meglepetést tartogatott, de sokkal életszerűbb volt, és az ember mégiscsak azt érezte, hogy jó ételeket vacsorázik, nem pedig azt, hogy műkedvel. Ha az egyik ételsort még egyszer végigehetném, azt hiszem én mégis a molekuláris gasztronómiát választanám - persze kizárólag, ha utána elmehetek vacsorázni. Például valenciai pallát.