Van nekem ez a nem egészen fél PhD-m nyelvészetből, ami már úgy is marad, mert hát erősen máshogy alakult az élet aztán (amit tulajdonképpen nem bánok, mert szeretek fordító lenni, de kicsit meg mégis bánok, mert jó lenne tényleg érteni kedvenc tudományomhoz). Azért így is marha sokat tanultam, nem kérdés, de ez persze csak arra jó, hogy a környezetem nyelvi kérdésekben tudja, hogy hozzám lehet fordulni.
Néha persze ez rohadtul kevés, hogy tudják, hiszen a nyelvhez mindenki ért, és simán nem hisznek el nekem semmit se. Idióta vérmérsekletem miatt sajna bosszantani szokott (pedig nem kéne), és ezt most csak azért mondom, hogy ennek apropóján felvezethessem életem főművét. Kicsit elfeledtem már az évek során, de a minap eszembe jutott, amikor lehülyéztem Grétsy Lászlót, és valaki megkérdezte, hogy milyen alapon, és én szerénytelen módon kénytelen voltam felhívni az illető figyelmét arra, hogy nekem bizony több komoly nyelvészeti publikációm van, mint hivatkozott nyelvművelőnek.
Nekem ugyanis van egy.
Az ELTE The Even Yearbook című, tanszéki oktatók és PhD hallgatók műveinek publikálására megalkotott, kétévente megjelenő kiadványában jutott neki hely (sajna abban az évben nem volt pénz nyomtatásra, úgyhogy csak onlájn), és a differenciált tárgyjelölésről szól többek között olyan egzotikus nyelvekben, mint a csicseva, a pityantyatyara, a malajalam, vagy egy különös kis közép-európai országban használt nyelv, amit beszélői magyarnak neveznek. Ez azt jelenti, hogy ezek a nyelvek hol kirakják a tárgyragot, hol nem, és egy Aissen nevű holland néni dolgait továbbgondolva én megpróbáltam erre valamiféle magyarázatot keresni. Optimalitáselméleti keretben.
Nincsenek ám illúzióim, hogy bárki elolvassa (intelligencs, érdeklődő outsider ezt-azt tán ki tudna hámozni belőle előképzettség nélkül is, ha érdekelné az ilyesmi, de hát a kutyát nem érdekli nyilván), csak most úgy jól esett hirtelen nagy arccal felidézni, hogy ilyet is tudtam egykor.
Néha persze ez rohadtul kevés, hogy tudják, hiszen a nyelvhez mindenki ért, és simán nem hisznek el nekem semmit se. Idióta vérmérsekletem miatt sajna bosszantani szokott (pedig nem kéne), és ezt most csak azért mondom, hogy ennek apropóján felvezethessem életem főművét. Kicsit elfeledtem már az évek során, de a minap eszembe jutott, amikor lehülyéztem Grétsy Lászlót, és valaki megkérdezte, hogy milyen alapon, és én szerénytelen módon kénytelen voltam felhívni az illető figyelmét arra, hogy nekem bizony több komoly nyelvészeti publikációm van, mint hivatkozott nyelvművelőnek.
Nekem ugyanis van egy.
Az ELTE The Even Yearbook című, tanszéki oktatók és PhD hallgatók műveinek publikálására megalkotott, kétévente megjelenő kiadványában jutott neki hely (sajna abban az évben nem volt pénz nyomtatásra, úgyhogy csak onlájn), és a differenciált tárgyjelölésről szól többek között olyan egzotikus nyelvekben, mint a csicseva, a pityantyatyara, a malajalam, vagy egy különös kis közép-európai országban használt nyelv, amit beszélői magyarnak neveznek. Ez azt jelenti, hogy ezek a nyelvek hol kirakják a tárgyragot, hol nem, és egy Aissen nevű holland néni dolgait továbbgondolva én megpróbáltam erre valamiféle magyarázatot keresni. Optimalitáselméleti keretben.
Nincsenek ám illúzióim, hogy bárki elolvassa (intelligencs, érdeklődő outsider ezt-azt tán ki tudna hámozni belőle előképzettség nélkül is, ha érdekelné az ilyesmi, de hát a kutyát nem érdekli nyilván), csak most úgy jól esett hirtelen nagy arccal felidézni, hogy ilyet is tudtam egykor.
Azta!
VálaszTörlésHu meg ha...
Nem semmi.
Mi alapján/segítségével választottad azokat az egzotikus nyelveket? Főleg a magyart honnan szedted?! ;)
(Én is tűnődve merengek, mi mindent tudtam - feltehetően - egykor, most már csak az emlékeimből élek)
Hát az úgy volt, hogy olvastam az Aissen-cikket, mert érdekes volt - és nyilván az ő adatait is felhasználtam. Amit én raktam hozzá, az a csicseva meg a magyar elemzés.
VálaszTörlésÚgy történt, hogy egy teljesen másról szóló könyvben elém kerültek a csicseva példák (és aztán leveleztem is egy kicsit egy csicseva anyanyelvű emberrel), és eszembe jutott, hogy nahát, akkor ezt is meg lehetne nézni, és akkor eszembe jutott, hogy hé, hát a magyarban is van ilyen, és megcsináltam. Ha valaha befejeztem volna a phd-t, valszeg ez nőtte volna ki magát disszertációvá.
Annak idején, amikor pár hete tökéletesen elbeszéltünk egymás mellett Sándor blogkommentjei között, az a néhány hozzászólás adta meg az utolsó lökést a mostani posztomhoz, amelyben a pedagógusokról írok. Igazából csak az zavart, hogy a nyelv eszközeként használt úgynevezett szmájlikat figyelmen kívül hagytátok mindannyian.
VálaszTörlésTovábbra is érdekes és értékes területnek tartom a nyelvészetet, habár ugye én mit sem tudhatok róla, pláne zsenge koromból adódóan.
Ha ez egy műsor lenne és szavazhatnék, akkor a voksomat a phd folytatására tenném.
Hát a jelek szerint erősen máshogy láttuk a korabeli vitát. Én azért nem fogok bejegyzést írni a jó diákról.
VálaszTörlésA PhD-t tényleg jó lett volna befejezni vagy valami, de hát sajnos csak úgy ment volna, ha teljes emberként csinálom, úgy meg megoldhatatlan lett volna már vén fejjel.
Nem azért hoztam fel, hogy jó diákos poszttal reflektálj, viszont hogy rongyosra koptatott közhellyel éljek: jó pap holtig tanul. Kicsit úgy érzem magam, mint egy kínai szerencsesüti, de nem adnám fel. Akkár egyszer élünk, akár nem.
VálaszTörlésNyilván nem is gondoltam, hogy azért hoztad volna fel. A jó pap holtig az viszont nagyon igaz.
VálaszTörlésjajde megörültem ennek, el fogom olvasni az ünnepek alatt
VálaszTörlésszerintem az optimalitáselmélet az egyik legjobb móka a nyelvészetben (a másik meg a HPSG)
Na, HPSG-t sose tanultam, úgyhogy csak nagyon halvány sejtéseim vannak róla. Valszeg érdekelne, de már nem fog úgy alakulni, hogy foglalkozzam is vele sajna.
VálaszTörlésHa meg lesz még egy olvasóm, hát tökre örülni fogok.