Időrendi sorrendben haladva.
1. Nősténytenisz
Sose voltam lelkes nézője a női tenisznek, merthogy általában nyilvánvaló dögunalom az egész (és fölfoghatatlan, hogy azért a nézőtaszító szarért, amit jó esetben kétharmad annyi pályán töltött idővel jár egy GS-en, mint a férfiak esetében, ugyanannyi pénzdíjat követelnek maguknak), mert hát őszintén, ahol egy Szafina vagy egy Ivanovics vagy egy Jankovics világelső lehet, azt a sportágat nem lehet komolyan venni. Olyan ez, mintha a mongyuk a Villareal amúgy tiszteletreméltó csapata nyerné a BL-t úgy, hogy nem is lenne nála jobbat látni a pályán. Náluk jobbak max a Williamsek, de hát az az ocsmány brutalitást, amit ők tenisznek hívnak, inkább hagyjuk is (és mellé Serena a világ kábé legellenszenvesebb sportolója is egyben).
És akkor előkerült a süllyesztőből ez a két egyszer már visszavonult (de sosem feledett!) belga csaj. Clijsters ugye már megnyerte a US Opent az ősszel, úgyhogy tudtuk, hogy jó, Heninről meg csak sejtettük, hogy annyira ő se felejthette el, mit kell művelni azzal a húrozott micsodával a kezében.
Na most ez a két belga csaj olyat produkált, amit nőktől teniszpályán meg nem mondom, mikor láttam utoljára. Kisakkozott, zseniális labdamenetek egymás után, küzdelem meg izgalom, és még egy kis könnyed röhögés is belefért a döntő szett közepén.
Meg persze azért ne feledkezzünk meg róla, hogy a legszebb dolog, amit női teniszpályán látni az nem Ivanovics, Sarapova vagy Hantuchova bájos pofikája, hanem Henin fonákja. Már persze ha az embert a játék is énekli, nem csak a nők. Én viszont eménytelenül régimódi és romantikus vagyok, és ha teniszről van szó, inkább egy ilyen harmonikus egykezesre csorgatom a nyálam, mint az idomokra. (Más kérdés, hogy ha egy magazin harmadik oldaláról van szó, akkor valszeg kevésbé csigázna fel Henin aktja, de az most speciel tök mindegy.)
És nem elhanyagolandó, hogy egyiküknek sem jutott eszébe, hogy megpróbálja letolni azt a kibaszott sárga labdát a vonalbíró torkán. Még Clijsters sem tanulta el a kolleganőtől, hogyan kell ezt csinálni (hogy erről miért nincs egy kisípolás nélküli videó?), pedig közelről láthatta New Yorkban.
Elvből (majdnem) mindig az egykezes fonáknak drukkolok, úgyhogy most is Henin volt az én emberem, de őszintén? Egy ilyen meccs után mindegy ki nyer.
Különben mekkora a valószínűsége, hogy egy sportág két messze legnézhetőbb figurája egy Belgium méretű országból jöjjön?
2. Kantenisz
Davigyenkó rulez.
Mindig szerettem, és sose értettem, amikor szürkének meg lúzernek bélyegezték. Szürkének sose volt szürke, hihetetlen okosan képes játszani hátulról, és valami felfoghatatlan szögeket üt néha. A lúzerségből talán annyi igaz, hogy képességei alapján bőven belefér a nagy négy közé (sőt, szerintem Murraynél többet tud, és Gyokovics is erősen határeset), mégse nagyon láttuk Grand Slam döntőjében csápolni.
Ellenben ne felejtsük el, hogy a világbajnokról beszélünk. És a dohai győztesről ugyebár, merthogy egészen meglepő meccsen nyomta le délután Nadalt. Hogy Federert elkapta az elődöntőben, az nem nagy wasistdas, fingom nincs, Rogerünk mit keres a teniszpályán, miközben látványosan a pelenkázóban jár az agya (amit persze amúgy megértek, csak akkor miért nem marad otthon?), de nem hiszem, hogy a seggpiszkáló sűrűn kapott volna ki nullra nyert első szett után - hadd ne nézzek utána. Arról nem is beszélve, hogy kétszer adogatott meccslabdánál a második szett tájbrékben, és brékelőnyben volt a döntőszettben.
Davigyenkó meg nem csinált be a gatyába. Most már egy Grand Slamet én megszavaznék neki szívesen. Inkább, mint a se íze, se bűze Murraynek (pedig olyan szívesen drukkolnék egy igazi skótnak, de ez a csávó csak nem hagyja magát) vagy a nem annyira szimpatikus Gyokovicsnak (meg neki már úgyis van egy).
1. Nősténytenisz
Sose voltam lelkes nézője a női tenisznek, merthogy általában nyilvánvaló dögunalom az egész (és fölfoghatatlan, hogy azért a nézőtaszító szarért, amit jó esetben kétharmad annyi pályán töltött idővel jár egy GS-en, mint a férfiak esetében, ugyanannyi pénzdíjat követelnek maguknak), mert hát őszintén, ahol egy Szafina vagy egy Ivanovics vagy egy Jankovics világelső lehet, azt a sportágat nem lehet komolyan venni. Olyan ez, mintha a mongyuk a Villareal amúgy tiszteletreméltó csapata nyerné a BL-t úgy, hogy nem is lenne nála jobbat látni a pályán. Náluk jobbak max a Williamsek, de hát az az ocsmány brutalitást, amit ők tenisznek hívnak, inkább hagyjuk is (és mellé Serena a világ kábé legellenszenvesebb sportolója is egyben).
És akkor előkerült a süllyesztőből ez a két egyszer már visszavonult (de sosem feledett!) belga csaj. Clijsters ugye már megnyerte a US Opent az ősszel, úgyhogy tudtuk, hogy jó, Heninről meg csak sejtettük, hogy annyira ő se felejthette el, mit kell művelni azzal a húrozott micsodával a kezében.
Na most ez a két belga csaj olyat produkált, amit nőktől teniszpályán meg nem mondom, mikor láttam utoljára. Kisakkozott, zseniális labdamenetek egymás után, küzdelem meg izgalom, és még egy kis könnyed röhögés is belefért a döntő szett közepén.
Meg persze azért ne feledkezzünk meg róla, hogy a legszebb dolog, amit női teniszpályán látni az nem Ivanovics, Sarapova vagy Hantuchova bájos pofikája, hanem Henin fonákja. Már persze ha az embert a játék is énekli, nem csak a nők. Én viszont eménytelenül régimódi és romantikus vagyok, és ha teniszről van szó, inkább egy ilyen harmonikus egykezesre csorgatom a nyálam, mint az idomokra. (Más kérdés, hogy ha egy magazin harmadik oldaláról van szó, akkor valszeg kevésbé csigázna fel Henin aktja, de az most speciel tök mindegy.)
És nem elhanyagolandó, hogy egyiküknek sem jutott eszébe, hogy megpróbálja letolni azt a kibaszott sárga labdát a vonalbíró torkán. Még Clijsters sem tanulta el a kolleganőtől, hogyan kell ezt csinálni (hogy erről miért nincs egy kisípolás nélküli videó?), pedig közelről láthatta New Yorkban.
Elvből (majdnem) mindig az egykezes fonáknak drukkolok, úgyhogy most is Henin volt az én emberem, de őszintén? Egy ilyen meccs után mindegy ki nyer.
Különben mekkora a valószínűsége, hogy egy sportág két messze legnézhetőbb figurája egy Belgium méretű országból jöjjön?
2. Kantenisz
Davigyenkó rulez.
Mindig szerettem, és sose értettem, amikor szürkének meg lúzernek bélyegezték. Szürkének sose volt szürke, hihetetlen okosan képes játszani hátulról, és valami felfoghatatlan szögeket üt néha. A lúzerségből talán annyi igaz, hogy képességei alapján bőven belefér a nagy négy közé (sőt, szerintem Murraynél többet tud, és Gyokovics is erősen határeset), mégse nagyon láttuk Grand Slam döntőjében csápolni.
Ellenben ne felejtsük el, hogy a világbajnokról beszélünk. És a dohai győztesről ugyebár, merthogy egészen meglepő meccsen nyomta le délután Nadalt. Hogy Federert elkapta az elődöntőben, az nem nagy wasistdas, fingom nincs, Rogerünk mit keres a teniszpályán, miközben látványosan a pelenkázóban jár az agya (amit persze amúgy megértek, csak akkor miért nem marad otthon?), de nem hiszem, hogy a seggpiszkáló sűrűn kapott volna ki nullra nyert első szett után - hadd ne nézzek utána. Arról nem is beszélve, hogy kétszer adogatott meccslabdánál a második szett tájbrékben, és brékelőnyben volt a döntőszettben.
Davigyenkó meg nem csinált be a gatyába. Most már egy Grand Slamet én megszavaznék neki szívesen. Inkább, mint a se íze, se bűze Murraynek (pedig olyan szívesen drukkolnék egy igazi skótnak, de ez a csávó csak nem hagyja magát) vagy a nem annyira szimpatikus Gyokovicsnak (meg neki már úgyis van egy).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése