Már megint ott tartok sajna, hogy ha én még itt posztolgatok is, garantáltan nem lesz meg a napi oldaladagom, úgyhogy az utóbbi időben nem vittem túlzásba, pedig történtek ám mindenféle dolgok.
Kedden voltam tanúskodni a rendőrségen például. Kilencedikben járt az osztályomba A (aztán elment máshová), aki akkor, két évvel ezelőtt jól teherbe esett 15 évesen, de némi kálvária után elment abortuszra, és elvetette a gyereket.
Aztán pár hete csörög a telefonom, és egy igen kellemes női hang közli, hogy a n-i rendőrségről telefonál, és ugye én voltam A osztályfőnöke kilencedikben. Jézus. Kiderült, hogy a lány feljelentette az egykori apukát, és most nyomoznak a férfi ellen testi sértés, személyes szabadság korlátozása meg garázdaság miatt.
Mondta, hogy majd be kéne mennem az itteni rendőrségre tanúvallomást tenni, múlt héten fel is hívtak, kedden be is mentem, és tanúskodtam egy jót egy srácnak, akivel háromszor voltam még az előző suliban osztálykiránduláson (de nem tanítottam, mert németes volt).
Az mongyuk nagyon nem világos, hogy a pasi most is megvan-e még, és most kezdte-e el verni, A-t, vagy még a régi eseményekről van-e szó (de akkor miért most került elő az ügy?). Korabeli jóbarátnője, F szerint a pasi már akkor is verte A-t, nekem mindenesetre nem beszélt róla, és se testileg, se lelkileg nem láttam nyomát rajta, hogy ilyesmi történt volna, pedig elég sokat beszélgettünk akkortájt - én például előbb tudtam a terhességről, mint a szülők.
Annyi biztos, hogy A iszonyatosan naiv volt, ez a pasi volt neki az első, és ezt gondolta szerelemnek. A rákos édesanyja nem tudott igazi támasz lenni, és szegény ezt találta magának helyette. Az volt a benyomásom, hogy anyuka igazából nem is bánta, hogy A talált valakit, és ostobán azt remélte, hogy egy férfi mellett megtalálhatja azt a biztonságot, aminek a megadására ő maga sem érezte képesnek magát.
Nem tudom, mi lesz az ügyből, és mi lesz A-val, de őszintén sajnálom. Tán nem egy észkombájn, de kedves, jó lelkű lány, aki sokkal, de sokkal jobb sorsot érdemelne.
Kedden voltam tanúskodni a rendőrségen például. Kilencedikben járt az osztályomba A (aztán elment máshová), aki akkor, két évvel ezelőtt jól teherbe esett 15 évesen, de némi kálvária után elment abortuszra, és elvetette a gyereket.
Aztán pár hete csörög a telefonom, és egy igen kellemes női hang közli, hogy a n-i rendőrségről telefonál, és ugye én voltam A osztályfőnöke kilencedikben. Jézus. Kiderült, hogy a lány feljelentette az egykori apukát, és most nyomoznak a férfi ellen testi sértés, személyes szabadság korlátozása meg garázdaság miatt.
Mondta, hogy majd be kéne mennem az itteni rendőrségre tanúvallomást tenni, múlt héten fel is hívtak, kedden be is mentem, és tanúskodtam egy jót egy srácnak, akivel háromszor voltam még az előző suliban osztálykiránduláson (de nem tanítottam, mert németes volt).
Az mongyuk nagyon nem világos, hogy a pasi most is megvan-e még, és most kezdte-e el verni, A-t, vagy még a régi eseményekről van-e szó (de akkor miért most került elő az ügy?). Korabeli jóbarátnője, F szerint a pasi már akkor is verte A-t, nekem mindenesetre nem beszélt róla, és se testileg, se lelkileg nem láttam nyomát rajta, hogy ilyesmi történt volna, pedig elég sokat beszélgettünk akkortájt - én például előbb tudtam a terhességről, mint a szülők.
Annyi biztos, hogy A iszonyatosan naiv volt, ez a pasi volt neki az első, és ezt gondolta szerelemnek. A rákos édesanyja nem tudott igazi támasz lenni, és szegény ezt találta magának helyette. Az volt a benyomásom, hogy anyuka igazából nem is bánta, hogy A talált valakit, és ostobán azt remélte, hogy egy férfi mellett megtalálhatja azt a biztonságot, aminek a megadására ő maga sem érezte képesnek magát.
Nem tudom, mi lesz az ügyből, és mi lesz A-val, de őszintén sajnálom. Tán nem egy észkombájn, de kedves, jó lelkű lány, aki sokkal, de sokkal jobb sorsot érdemelne.
Komolyan, a szívem megszakad ezer okból is. A legfélőbb azonban az, hogy ez a korai tapasztalat olyan mintát nyom a lelkébe, hogy legközelebb is ilyen pasas mellett köt majd ki, kb. ugyanaz után vágyakozva.
VálaszTörlésAz, hogy a (testi vagy lelki) bántalmazásnak nincs nyoma, nem sokat jelent, és sokszor az áldozat igyekszik a legjobban eltitkolni, hogy az.
elolvastam ám a régit is, én abszolút pro-life vagyok (protestáns háttérrel), de soha eszembe nem jutott volna egyetlen barátnőmet/ismerősömet elítélni azért, mert egy ilyen döntést hozott.
VálaszTörlésEz sose könnyű döntés, akinek meg az, annak úgysem lehet mit mondani, és jobbára nem is kéri.
Azt mondanom sem kell, hogy csak egy 'kicsit' izgulok, elég tudatos lett-e a lányom ebből a szempontból, és sikerült-e olyan anyának lennem, aki helyett nem kell valakit keresnie szeretetért és elfogadásért.
én asszem, alapból mindenki pro-life, én is a magam hithű ateista hátterével, de hát bizony vannak helyzetek, amikor nincs választás
VálaszTörlésvalamiért amúgy nekem az a benyomásom, hogy neked nem kell amiatt aggódnod, hogy a lányod másnál keresi a szeretet
(A anyukája különben lehetett akármilyen szerető is, nála inkább az játszott, hogy nem tudta, mennyi ideje van még a rák miatt, és szerintem azt nem bánta, hogy van kire "hagynia" a lányát. De lehet, hgoy ez csak az én hülye pszichologizálásom, és amúgy baromság.)
nyilván - ez egy különösen nehezített pálya A-nak, meg az édesanyának is. (Apjáról nem volt szó).
VálaszTörlésAmúgy így vén fejjel, három gyerekkel bele is gondoltam, hogy az első nagy szerelmem idején, 16 évesen, milyen kis naív voltam, hogy "hú, de szeretnék gyereket ettől a sráctól" - még jó, hogy nem történt meg. Te jó ég! Amúgy az is egy agresszív, alázós típusú emberke volt, mondjuk idejében rájöttem, de ezek nagyon szépen el tudják zárni az igazi énjüket, aztán szépen, lassan elkezdik adagolni kiskanalanként a mérget.
Aztán évekkel később az volt a nagy sokkhatás, amikor ezt a srácot az (immár fél-) exszel figyeltem, ahogy beszélgetnek (ismerték egymást futólag, még korábbról), és rádöbbentem, h szinte ugyanolyat választottam másodjára is.
Az ember rettenet vak tud lenni, ha akarja.
Az apjáról igazság szerint semmit nem tudok. Az biztos, hogy nem élnek együtt a szülei, de fogalmam sincs A-nak milyen vele a kapcsoalta, vagy van-e egyáltalán.
VálaszTörlésVigyázz te ezekkel a pasikkal, hallod. Most inkább keress valami szelíd lelkű példányt. Különben az ördög tudja, tényleg nehéz előre látni, mi lesz pár év múlva, hogy a tücsök rúgja meg.
Előre kérlek, hogy ne haragudj, nem kötekedni akarok, de lenne egy kérdésem. Olvastam a régebbi bejegyzéseidet is és feltűnt, hogy nagyon sok részletet megosztasz olyan emberekről, akik nem biztos, hogy örülnének annak, ha tudnák, hogy mik jelennek meg itt róluk. Ez a történet is elég neccesnek tűnik ebből a szempontból. Nem tartasz attól, hogy ezeket ők is megtalálják valahogy? Írtad pl. 18 éves lánykákról, hogy milyen édesek, biztos nem örülnél annak, ha az egyik lány édesapja mondjuk megtudná ezt. Ez fenyegetésnek hangzik, pedig nem az:-) Szóval kérlek, tényleg ne szívd mellre, őszintén érdekel, hogy esetleg előre egyeztetsz ezekkel az emberekkel vagy csak biztos vagy benne, hogy nem bukkannak rá egyszer erre a blogra.
VálaszTörlésEgyrészt a kényes történetek, mint ez. Nem véletlen nem írok neveket. Persze ha valaki mindenáron ki akarná deríteni, kiről van szó, biztosan sikerülne valahogy (csak egy ügyes magánnyomozó kéne hozzá végül is), de nem tudom, miért lenne ez bárkinek fontos. Egyáltalán nem a személyek fontosak, hanem ami történt velük.
VálaszTörlésMásrészt a 18 éves lányok. Nem hiszem, hogy bárkiről olyasmit írtam (nem mellékesen: gondoltam) volna, amit az illető apukája zokon vehetne. Abban, hogy "édes" meg ilyesmi, szerintem semmi olyan nincsen, amit egy magamfajta vén fing ne gondolhatna a tanítványairól a józan ész és a jóízlés keretei között. (Egyébként pont az az egy olvasta, akiről annak idején azt írtam, hogy édes - másfél év késéssel a múlt héten.)
Köszönöm, hogy válaszoltál. Így jobban értem. Tényleg logikus, hogy nem az emberek számítanak, hanem a történetek. Meg aztán úgy vettem észre, hogy kedvelnek Téged a tanítványaid és nem sértődnének meg.
VálaszTörlés