A ma délelőttöt történetesen a kaposvári kórház fülorrgégészetén töltöttem két olasz társaságában, merthogy az itt futkosó harmincöt talján vendégdiákból az egyiknek mikor máskor durrant volna be a füle, mint pont most és itt. Merthogy van ugye nekünk ez a cserekapcsolatunk, és most éppen rajtuk volt a sor, hogy itt töltsenek egy hetet.
(Persze a cserekapcsolat huszonegy éve alatt nem először jártak ők már a kórházban, és mi is megfordultunk nyáron a latinai balesetin egyik ifjú titánunk erős pityókás állapotban elszakította a bokaszalagját.)
Szóval reggel beestem a suliba, megírattam egy dolgozatot a 9.a-val, és már ülhettem is be a kocsimba minden olasz tanárnők legjófejebbike, Livia és egy kissé fura fejű fiú társaságában. Kicsit fostam, hogy mennyit kell várni, meg hogy néznek majd ránk az EU-s biztosítási kártyával a regisztrációnál, meg tudunk-e egyáltalán parkolni normálisan a várost körülvevő dzsumbujban, de Livia megnyugtatott, hgoy fel van készülve mindenre, mert feléjük semmilyen kórházat nem lehet megúszni sok óránál rövidebb idő alatt, továbbá mázli, ha fél óra alatt egy kilométernél közelebb le lehet parkolni. Na, ehhez képest a parkolás igen sima ügy volt (mongyuk kellett hozzá némi mázli).
Aztán meg mire odaértünk, a suli egyik igen hatékony alkalmazottja lezsírozta az ügyeletes doktornővel, hogy soron kívül fogadja az olasz srácot, úgyhogy még regisztrálnunk sem kellett, miután pedig leültünk a váróban, öt percen belül megjelent egy doktornő, és igen lelkesen megkérdezte, hol van az a bizonyos olasz diák. Láthatólag igen élvezte, hgoy történt valami érdekes, a vizsgálatra gyorsan lehívott valami friss diplomás kolléganőt is, hogy megmutassa, hogyan kell ellátni egy EU-st (hát mongyuk ugyanúgy leginkább).
A kommunkiáció egyébként a következő módszerrel zajlott: doktornő hozzám magyarul, én Liviához angolul, Livia a diákhoz olaszul, a diák Liviához olaszul, Livia hozzám angolul, én a doktornőhöz magyarul. Buli volt.
Aztán kiderült, hogy fülfelszúrásra van szükség, ahhoz meg muszáj volt regisztrálni, úgyhogy gyorsan elintéztem azt is (végül alaptalannak bizonyult a doktornő félelme, hogy borzasztó macerás lesz a papírmunka, semmi különösre nem volt szükség). Ennek kapcsán kiderült, hogy az olasz személyi két vacak papír egy műanyag tokban, és nincsen benne a tulaj anyja neve, valamint születési helye, ellenben ott van a testmagassága, ami azért a szóban forgó tizenhat éves csávónál nem feltétlen stabil adat. Mindegy, megfelelt.
Megvolt az érzéstelenítés, a fülfölszúrás (rohadtul fájt neki, annyira durva volt a genny, hogy az érzéstelenítő nemigen tudott felszívódni), aztán már mehettünk is a gyógyszertárba fájdalomcsillapítóért (ennek kapcsán Liviának megtanítottam a painkiller szót, amit nem ismert) meg fülcseppért. Mire a többiek (akik közben Szennában voltak) nekiláttak az ebédjüknek, mi is odaértünk).
Szóval azt akartam mondani, hogy szokták szidni az egészségügyet, és egészen biztos, hogy van is miért, de ma totál pozitív tapasztalatot sikerült szereznem, és azt hiszem, ők se rosszhírünket viszik haza.
(Mongyuk amúgy se, rettentő jó fej társaság ez a mi testvériskolánk - az egész hetet élvezték, meg én is a velük töltött időt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése