A harmadik Tennis Classicsot rendezték idén a Papp László Sportarénában, ami azt jelentette, hogy harmadszor mentem teniszezőket nézni.
Tavalyelőtt négynapos volt a cucc, tavaly kétnapos, idénre meg maradt mindebből egyetlen délután. Kicsit tartok tőle, mi lesz ebből így jövőre, mindenesetre szombaton az az egy nap nem volt rossz. Tavaly ugye aránytalanul sok volt a bohóckodás, ehhez képest az idei kevesebb teniszező komolyabban vette a dolgát.
Kezdtünk azért egy nem túl komoly párossal, ahol Szávay Fucsoviccsal, Temesvári Andrea meg az örök teniszbohóc Mansour Bahramival állt egy oldalon. Bahrami ezúttal csak félig marháskodta el a dolgot, ami viszont nem jelenti azt, hogy itt valódi teniszmeccs zajlott volna. Persze talán nem is illett volna annyira ide, de azért én egyszer már megnézném Fucsovicsot a valódi tudását is nyújtani. Aki lemaradt volna róla, az ifjú nyíregyházi titán idén olyat csinált, amit magyar fiúk nemigen szoktak: megnyerte a junior egyest Wimbledonban. Valamikor a kilencvenes évek elején például volt egy hasonló gála, ahol az akkor feltörekvő Noszály Akkormégnemolyannagyő Sándor játszott az éppen visszatéréssel próbálkozó Björn Borggal. Egy ilyesféle meccs sokkal érdekesebb lenne, mint egy bohócpáros.
Ugyanazon a korabeli gálán persze volt alkalmam látni egy Ivanisevics-Lendl meccset is, úgyhogy Iván barátunkkal nem most találkoztam először (és két éve Ivanisevicset is láttam még egyszer).
A két igazi meccs semmiféle kívánnivalót nem hagyott maga után. Nem tudom, mennyire volt tudatos, hogy két svéd-cseh bulit hoztak össze, de mindegyik jó ötlet volt. Wilandert és Lendlt persze saját ifjúkorom miatt néztem szívesen, hiszen kicsit rajtuk serdültem teniszbolonddá. Lendlt mondjuk határozottan rühelltem, miután a 84-es Roland Garros-döntőben megverte örök kedvencemet, McEnroe-t. (Mongyuk így visszagondolva, nem tudom, miért volt már akkor is az örök kedvencem, hiszen ez volt az első meccs, amit láttam - 14 évesen, egy apró Junoszty-tévén a Balatonon.) Meg amúgy is olyan rakkolós, izzadságszagú stílusa volt. Persze ez ma már mit sem számított.
Persze Wilander is amolyan visszalapátolós, hihetetlenül labdabiztos, de nem épp kezdeményező teniszező volt, szóval nem a legizgalmasabb stílust találta ki magában, de már akkor iszonyatos szimpatikus fazonnak látszott, amire csak rátette a Europortos kommentátorkodással.
Na, ez a két fickó most láthatólag élvezi a teniszt - aminek a 14 évig ütőt sem fogó Lendl esetében különösen lehet örülni -, és ezzal csak jól jártunk. Érződött a különbség, hogy Wilander végig játékban volt, valószínűleg a kondija is jobb, szóval végül is simán győzött. Szerintem a második szettet is csak azért veszítette el, hogy kicsit többet láthasson a közönség - bár ha így volt, akkor is jól csinálta, mert azt nem lehet mondani, hogy látványosan hagyta volna magát.
Aztán a svéd-cseh Söderling-Berdichhel folytatódott. A maiaknál persze mindig bízom benne, hogy komolyan tolják, és bizony így történt most is. Szóval nem csak azért volt jó ott lenni, mert láttam a világranglista ötödikjét meg hatodikját, az idei Roland Garros- meg wimbledoni döntőst, hanem mert asszem, gyorsabb labdákat láttam, mint valaha korábban. Főleg, hogy azért ez a szőnyeg igen sebes, dörögtek az ászok, némelyiknél a labdát is nehéz volt követni szemmel. Ehhez képest Berdych félelmetesen jól fogadott, szerintem alapvetően ezzel nyerte meg a végén.
A bohócpárosra nem vesztegetnék több szót - Bahrami negyedszerre már nem olyan vicces, ráadásul a mostani társaság nem vette annyira a lapot, mint tavaly meg tavalyelőtt Noah vagy Pat Cash.
A szokásos nyavalygás rovatban meg kell említenem, hogy Gundel Takács Gábor még mindig alpári vásári kikiáltó stílusban ordít a mikrfonba, és az interjúknál továbbra sem kérdez semmi értelmeset, és továbbra sem beszél úgy angolul, ahogy azért egy ilyen szituban illene. Szóval azért nála alkalmasabb ember is akadna a feladatra. Nem is kevés.
Aztán meg olyan helyre szólt a jegyem, ahonnan a VIP-páholyok meg a tévések hosszú darun szállingózó kamerája majdnem teljesen kitakarták az egyik térfelet. Azért persze volt annyi eszem, hogy izibe odébbálltam, és bár elég csordultig volt az Aréna, találtam magamnak faszagányos helyet, ahonnan tökéletes volt minden - kivéve, hogy továbbra is kurva kényelmetlenek a székek.
Nemtom, jövőre hogy lesz, én bírnék megint egy nyolcemberes valódi tornát, eddig bőven az első év sikerült a legjobban, amikor ez volt a felállás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése