I prefer the left one

You know what I'm not going to write about tonight?

Ex-wives, that's what.

White Wolves vs YNWA

Tegnap elmentem Kaposvár-meccsre. Mert olyanom volt. Nem szokott velem előfordulni ilyesmi, utoljára 1988-ban jártam a stadionban, amikor a mostani edző még jobbszélső volt, egyben a tornatanárom (igen, direkt írtam, a tornatanár az felőlem lehet testnevelő is, de különben tornatanár és punktum). Szar meccs volt, de hát istenem, nem is számítottam jobbra, ellenben remekül összehaverkodtam a mellém került nálam nyilván rutinosabb meccsrejáró öregurakkal.

Szóval aztán gondoltam, megnézem, mit találok a csapatról. Nem sokat, de találtam ezt:



És jópofák a fiúk meg minden, de milyen lehet már ez:



Filózni eszem ágában sincs rajta, egyszerűen más világ, nincs értelme a hasonlítgatásnak. De azért érdekes a kontraszt.

Egy marha húzós munkanap krónikája

Minden idők leglazább éreccségifelügyelése. Egyszál legény az igazgatói irodában az íróasztalnál írogatott valami éreccségidolgozatot, én magam kényelmesen elnyúlva az igazgatói plüsskanapén izgalmas cikket olvasgattam a differenciált esetjelölésről, és a németes kolleganő által jófejésgből behozott kávét kortyolgattam. (A repivodka vajon hol lehetett?)

Utána minden idők egyik legtündéribb kolleganője (nem a kávés, másik - jó nekem, vagy mi?) kikísért a kocsihoz, úgyhogy egy bájos mosoly búcsúztatott el ettől a marha húzós munkanaptól.

If this isn't nice, I don't know what is.

What Plato and me have in common

Well, even though Kopites had some amazing flags like the one above, Liverpool never won the sixth European title in Athens tonight. It is of course somewhat frustrating but it's an extremely comforting thought that the likes of Lampard and Rooney were watching it on the telly if they felt like it at all. As much as it hurts I'll just add the video of the thing:



I am a bit on the nervy side when it comes to watching football with my favourite teams, by the way. That was of course an understatement: I just can't bear to watch matches like this. I tried to watch an episode of House MD instead (in Hungarian, which didn't suck though the dubbing never reached the standard of the original (come to think of it, it's probably impossible to match Hugh Laurie in the saying funny things department)), and sometimes switched channels to check on the score and take a glimpse into the game.

I mean, why do I do that? I really can't explain. When I have a good reason to be tense I'm usually not. When my father was on the brink of death I somehow knew he'd pull through (he did) and was obviously worried but I felt much less anguish walking to and fro in a moderately friendly hospital waiting room than tonight while trying to watch the game. Is it because when it comes to something really important I don't have the time or energy to bother with such things as being tense?

Or is it because Bill Shankly was right in saying: "Some people believe football is a matter of life and death, I am very disappointed with that attitude. I can assure you it is much, much more important than that."

Well, I don't know whether Plato (did the guy invent the plate or what?) was nervy while watching the Reds play but if he was that' s another thing we have in common.

Also, earlier I missed out on the window of opportunity to tell L that she looked gorgeous today. Which she did. Bugger.

Definitely not my day. Time to watch something funny to make up for it.

Egy majdnem anarchista beismerő vallomása

A Political Compass szerint az a piros pötty vagyok én ott lent. Szóval a közepétől kissé balra, ami a gazdasági részét illeti (megnyugtatásképpen közlöm, hogy fogalmam sincs, ez hogy jött ki a válaszaimból, mert a főiskolai kötelező politológia órán történtek a Borsodi sör homályába vesznek), ami meg a társadalmi hozzáállást, hát tiszta anarchiába taszítom lassan a világot.

Mondjuk tudtam magamról eddig is, hogy ez a live and let live-dolog bejön, de hogy ilyen közel állok az anarchizmushoz? De jogos, egyszerűen semmire nincs szívem olyasféle választ adni, amivel azt mondanám, hogy de igenis, baszogassuk embertársainkat ezért vagy azért. Ez van. De jó nekem így.

Not exactly sexy talk

Tegnap beszélgetvén L-lel morbid beszólásokra terelődött a szó, és említettem, hogy az esküvőn mi baromságok törtek föl bennem. Mondta, olyan temetésen is van. Mondtam, tényleg, ott is képes vagyok morbid marhaságokon (vá, mekkora alliteráció!) elmélkedni. Aztán még azt is mondtam, hogy unokatesóm hete úgy alakult, hogy csütörtökön eltemette a nagymamáját, aztán szombaton férjhez ment. Mire L: "Akkor legalább egy tányérral kevesebb kellett."

Úgyhogy egyelőre ő vezet a Legmorbidabb Beszólás Awardért zajló nemes küzdelemben.

Tears of the Dragon

As Bruce Dickinson himself puts it on a live recording, this is a song about being shit scared of change.

For too long now, there were secrets in my mind
For too long now, there were things I should have said
In the darkness...i was stumbling for the door
To find a reason - to find the time, the place, the hour

Waiting for the winter sun, and the cold light of day
The misty ghosts of childhood fears
The pressure is building, and I cant stay away

I throw myself into the sea
Release the wave, let it wash over me
To face the fear I once believed
The tears of the dragon, for you and for me

Where I was, I had wings that couldn't fly
Where I was, I had tears I couldn't cry
My emotions frozen in an icy lake
I couldnt feel them until the ice began to break

I have no power over this, you know Im afraid
The walls I built are crumbling
The water is moving, Im slipping away...

I throw myself into the sea
Release the wave, let it wash over me
To face the fear I once believed
The tears of the dragon, for you and for me

Slowly I awake, slowly I rise
The walls I built are crumbling
The water is moving, I'm slipping away...

I throw (I throw)
Myself (myself)
Into the sea
Release the wave, let it wash over me
To face (to face)
The fear (the fear)
I once believed
The tears of the dragon, for you and for me

Isn't it great, isn't it funny that one of the best metal songs ever was basically written about me? Well, about me a few years ago, but yes, I remember being shit scared, I remember stumbling for the door, I'll never forget the tears I couldn't cry.

I found the door, though, I'm more than glad to announce.

Zavaros esküvői poszt

Voltam esküvőn a minap. Jó sok minden eszembe jutott közben, amit meg akartam írni, de aztán csak most jutottam el odáig, hogy neki is üljek, most meg már cseszhetem, elillant a dolog.

Annyit azért megjegyeznék, hogy az ilyesmi szabadtéren, zöld gyepen tényleg hangulatos, nem csak az amerikai filmekben néz ki jól.

Jótanács: aki szabadtéren házasodik, előtte győződjön meg róla, hogy a környéken tartózkodó pulikutyák békés természetűek, mert még nem született meg az az anyakönyvvezető, aki képes túlkiabálni egy beindult magyarraszta pásztorebet.

Továbbá: sose bírtam a pátoszt, de egyre kevésbé. Még szerencse, hogy gondosan úgy helyezkedtem, hogy ne nagyon üljön körülöttem senki, különben a spontán feltörő morbid poénjaimat nem tartottam volna meg magamnak, és tartok tőle, a kissé távoli és gyerekkorom óta nem látott, rég elfeledett rokonok ölég furán néztek volna rám.

Meg hát eleve hülyén hangzanak egy háromgyerekes, negyvenhez közelítő nő második esküvőjén ugyanazok az idétlen frázisok, amiket elsőre sütnek el. Én legalábbis nehezen vettem komolyan. Igaz, a sajátomon (hol van az már?) is majdnem elröhögtem magam, amikor tíz perc jegyzőkönyvezés után a manus nekifutott a szövegnek, és ilyeneket mondott, hogyaszongya: a házasság "páros összeesküvés az elmúlás ellen". Tervezem, hogy megkeresem, és megkérdezem tőle, hogy a válás akkor micsoda.

Aztán, hogy az össze-vissza írogatás zárásaként ismét szóba hozzam a mákot: helyi nénik rétest sütöttek kemencében... Hát én megmondtam a múltkor, hogy a mákost marhára el lehet baszni.

Korrupció

Töredelmes beismerő vallomással kezdeném: korrupt bitang gazember vagyok.

Az úgy volt, hogy vanszaponötájm akadt egy kollégám, aki volt olyan gátlástalan, hogy sűrűn emlegette diákjainak a "tepsi mákos" kifejezést a tanulmányi előmenetellel kapcsolatban. Persze ő sem gondolta igazán komolyan, és matektanár lévén buktatott is rendesen, ha kellett, de hát szerették, mert jó ember volt irdatlan humorral, úgyhogy kapta a tepsi mákosokat rendesen. Hát aztán rákaptam én is, és mivel mióta másfél éves koromban egy konyhai kalandtúra során elfogyasztottam egy tál darált mákot magában, lelkes rajongója vagyok a szernek, magam is beálltam a sorba. Szerettek engem is, mitagadás, ráadásul nem lévén matektanár, meg se buktattam a fél osztályt, így kaptam én is mákost eleget courtesy of lelkes nagymamák.

Időközben történt egy s más, ma már olyan is ül mellettem egy teljesen másik iskola tanárijában, aki akkoriban a diákom volt (hogy ő hozott-e mákost? - nem emlékszem). Felelevenítettem hát a mákos szöveget, csak hát itt nem volt úgy látszik, olyan hagyománya a nemes korrupciónak, úgyhogy ígérgetésnél messzebb nem jutott senki. (Ez két okból nem olyan nagy baj: 1, igazából nem is vagyok korrupt bitang gazember; 2, a mákosrétest és egyéb mákosságokat igencsak könnyű elbaszni, és száraz, fujtós cucc esetében már a korrupció sem az igazi.)

A bő lére eresztett bevezető után most jön a lényeg. Ballagás előtt odajött hozzám az egyik ifjú (igen jó fejű, de igen link, bár ez most mellékes) versenyző, és a kezembe nyomott egy szál (?) mákot. Éppen úgy el volt készítve, mint a kollégáknak szánt virágok, zölddel meg hasonló szarságokkal, csak nem szirmok voltak a tetején, hanem gubó.

És akkor. Hazajöttem hamar, nem vártam, amíg minden ballagó felszívódik szülőstül, volt dolgom rengeteg. Egyszer csak jó órával később csörög a telefon. G. volt, egy értelmes, kedves lány, aki év végén ötöst kapott tőlem, és jól tudta, hogy ha igazság szerint meg is érdemelte, azért kellett hozzá a jóindulatom. No, mostanra mindenki kitalálta, mi a történet vége: G. nemsokára beállított egy jókora adag mákossal, de annyival, hogy apukám is kellett hozzá társevőnek (de ő cukorbeteg lájt, úgyhogy csak módjával szállt be). És még finom is volt. És most javítottam G éreccségi dolgozatát, és az is jó.

Szóval néha marhára unalmas ez a tanárkodás dolog, de ilyenkor azért szeressük, na.

_________

Bónusz anekdota korrupció témakörben:

Kedvenc főiskolámon mesélte egy tanárom egy másikról, K tanár úrról, aki egyébként egy időben országosan ismert politikus volt (bár lefogadom, hogy azóta elfelejtetted a nevét, drága olvasó). Szóval K tanár úr az n-edik pótvizsgán is meghúzta nagy vidéki család a falu lámpásának babérjaira pályázó, ám meglehetősen tehetségtelen sarját. Nem volt más hátra, csak az n+1-edik pótvizsga főigazgatói engedéllyel vagy mittudomén. Szóval anyuka, apuka megérkezett, felkeresték K tanár urat irodája rejtekén, és egy tízliteres pálinkásbutykost ajánlottak fel neki annak tartalmával egyetemben arra az esetre, ha említett sarj sikerrel veszi az akadályt végre.

K tanár úr válasza a legenda szerint így hangzott. "Nézzék, engem nem lehet megvesztegetni. Úgyhogy akár itt is hagyhatják."

Hajnali (nem is) részegség

Nocturnal animal vagyok, ezt le kell szögezni. Szeretek hajnalban üldögélni, és nézni ki bután a fejemből. Régebben nem így volt, marha kreatív pillanatokat bírtam megélni hajnali egy után, akkor írtam a dolgozataimat, akkor fordítottam a legfergetegesebb mondataimat, ilyesmi. Valahogy megvénültem, most már nem nagyon csinálok értelmeset, csak vagyok. Vagy tán nem is vénültem meg, csak több a stressz, több a szarozás napközben, fáradtabb vagyok, nem tudom. Ideális esetben nem megyek nyolcra tanítani persze, de ha igen, akkor sem tudom egykönnyen ágyba kényszeríteni magam.

Na most a mélyfilozófiai kérdések, amik felmerülnek bennem ezzel kapcsolatban, a következők:

• mér van az, hogy hajnalban kizárólag bluest hallgatok? (Fényes nappal azért mást is szoktam.)
• mér van az, hogy a csehek jobb sört csinálnak a németeknél? (Ha valaki tudja erre a választ, komolyan kíváncsi vagyok, esetleg kisorsolok a beküldők között egyéves Hairdryer Blues előfizetést, vagy valami.)

Szóval elvagyok kicsit melankólikusan a blueszal meg egy sörrel, és ennél egyébként sokkal érdekesebb kérdéseken is töröm a fejem, de azokat megtartom magamnak egyelőre.

YNWA

In 1992 I spent a lovely fortnight near Liverpool. I had a great time there and being a football fan I started supporting the Reds after that. It would be nice not to really care honestly because that would mean that I have a great local (or at least Hungarian) team I can support in Europe. Alas, Hungarian football has hit rock bottom now, so I (and plenty of other football fans here) have to make up for it by supporting foreign teams. And Liverpool is the one for me. Which is great.

Thank God, we've been able to watch the Premiership for some years - and of course European football. Well, I'd rather not turn it into a football blog so I won't comment on last night's game other than: I felt great. These are guys with determination and will you just can't buy for dollars or pounds or rubels. (I wouldn't mind some more attractive football, but well - what the hell...) So I consider myself lucky I spent that fortnight in Liverpool (well, Ormskirk, actually) and not some other place.

I'm looking forward to the final now. I remember watching the last final two years ago at a very, very dear friends place, and I scared the shit out of her by screaming after each of those three goals during that wonderful six-minute spell. I'd rather the Reds didn't have to climb that kind of a mountain again. I am dreaming of a more relaxing victory. We'll see, we'll see.