Voltam esküvőn a minap. Jó sok minden eszembe jutott közben, amit meg akartam írni, de aztán csak most jutottam el odáig, hogy neki is üljek, most meg már cseszhetem, elillant a dolog.
Annyit azért megjegyeznék, hogy az ilyesmi szabadtéren, zöld gyepen tényleg hangulatos, nem csak az amerikai filmekben néz ki jól.
Jótanács: aki szabadtéren házasodik, előtte győződjön meg róla, hogy a környéken tartózkodó pulikutyák békés természetűek, mert még nem született meg az az anyakönyvvezető, aki képes túlkiabálni egy beindult magyarraszta pásztorebet.
Továbbá: sose bírtam a pátoszt, de egyre kevésbé. Még szerencse, hogy gondosan úgy helyezkedtem, hogy ne nagyon üljön körülöttem senki, különben a spontán feltörő morbid poénjaimat nem tartottam volna meg magamnak, és tartok tőle, a kissé távoli és gyerekkorom óta nem látott, rég elfeledett rokonok ölég furán néztek volna rám.
Meg hát eleve hülyén hangzanak egy háromgyerekes, negyvenhez közelítő nő második esküvőjén ugyanazok az idétlen frázisok, amiket elsőre sütnek el. Én legalábbis nehezen vettem komolyan. Igaz, a sajátomon (hol van az már?) is majdnem elröhögtem magam, amikor tíz perc jegyzőkönyvezés után a manus nekifutott a szövegnek, és ilyeneket mondott, hogyaszongya: a házasság "páros összeesküvés az elmúlás ellen". Tervezem, hogy megkeresem, és megkérdezem tőle, hogy a válás akkor micsoda.
Aztán, hogy az össze-vissza írogatás zárásaként ismét szóba hozzam a mákot: helyi nénik rétest sütöttek kemencében... Hát én megmondtam a múltkor, hogy a mákost marhára el lehet baszni.
2007. május 15., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése