Kilenc

Gondolkozom a gyerekemen. Kívülről úgy fest, lelkesen hisz a húsvéti nyúlban meg a télapóban meg ilyesmiben, pedig már kilenc éves. Csak közben egy irtózatosan jó eszű kiccsávó kilencéveshez képest elképesztő műveltséggel, tudással, akármi (jó, apuka elfogult persze, de kívülállóknak is feltűnt már nem egyszer, úgyhogy lehet benne valami). Szóval néha nem értem, hogy aki kilencévesen ennyire tisztában van az őt körülvevő világgal, hogy a csudába hihet el egy ekkora baromságot, mint a húsvéti nyúl. Ja, tojásokat tojik, bazmeg, biztos. Nem igaz, hogy nem tűnt fel neki a sok kamu meg köntörfalazás, ráadásul most már ő is készít és ad ajándékokat (hogy mecsoda jegesmedvét varrt az anyjának karácsonyra!).

És mindig rájövök, hogy azért hiszi el, mert el akarja hinni. Mikulás előtt meglátott nálam valamit, amiről jól tudhatta, hogy az ajándéka lesz, rákérdezett, mi az, mire én előálltam valami agyament idióta válaszszerűséggel, ő meg nem kiröhögött, hanem megkönnyebbülten hitt nekem. Fontosak neki a maga kis legendái.

Végtére is még csak kilenc éves. Jó neki.

Kiütve

Annyira utálok beteg lenni, el se tudom mondani. Tegnap egész nap lázasan feküdtem, ma már oké lenne, de két napja úgy fáj a fejem, hogy meghülyülök. És közben az állandó nyomasztó tudat, hogy dolgoznom kéne. (Azért ma már sikerült egy kicsit.)

I Am Legend

Utálok depressziós regényeket fordítani. Akkor is, ha jók.


Főleg akkor, ha jók.

Hatással vannak rám, főleg ha amúgy is szar kedvem van, mint ma is egész nap, odakint esik az eső, meg ilyenek.

És csak csendben jegyzem meg, hogy igazából ilyenkor van az, hogy jó lenne valakihez hozzábújni.

P (UPDATE)

P. Az egyik legböcsületesebb, legtisztességesebb, legszorgalmasabb gyerek az osztályomban, az iskolában, a kollégiumban. Az egyik, akivel nyilvánvalóan törődnek otthon, ez csak őt ismerve is egyértelmű, de az anyukája is ott volt a szülőiken, érdeklődött, intelligens volt - szóval olyan normális. Amilyennek minden szülőnek kéne lennie.

Ma csak negyedik órám volt, fél 11 előtt kocogtam be az iskolába (bocs, L). A tanáriban lelkesen közlik, hogy P-t tegnap este mentő vitte el a koliból, annyira berúgott. Összehányta meg összefosta a ruháját (V, mindannyiuk tyúkanyója az osztályban, kimosta!), de állítólag a zuhanyozót meg a folyosót is jól telefosta. Hárman voltak inni, a két másik srácnak nem lett nagyobb baja, igazából nem világos, hogy csak kevesebbet ittak vagy jobban bírták.

Mivel soha a legkisebb gond nem volt vele, a tanárok és a diákok is szeretik meg becsülik, P megússza egy kollégiumvezetői intéssel meg egy jó kis beszélgetéssel velem, meg hát gondolom az anyjával.

Akárhogy is.

Egy: miért? Búbánatos halál tudja. Majd ha elbeszélgettem vele, apdételem a posztot, hátha okosabb leszek.

Kettő: valahogy meg kell tanulni a kulturált meg normális alkoholizálást ennyi idős korban. Nem úgy, hogy bebasznak minden egyes buliban a hétvégén, és akkor milyen jó laza fejek, asszem. Meg igazából az amerikai módszerben sem hiszek, ahol 21 éves kor alatt ugyebár szabálysértés egy korty sör is (vicces volt, ahogy 32 éves fejjel nem kaptam sört ID nélkül Chicagóban annó, pedig hát azért nem néztem ki 21-nek). Ott is csak az lehet a végén, hogy ennyi tiltás után, ha rászabadulnak az alkoholra, nem tudják, mi a határ. Szóval nincs világmegváltó ötletem, de valahogy hiszek benne, hogy a saját fiammal majd meg tudom oldani az ilyesmit. Asszem, nem igazán a tanár felelőssége ez, milliószor inkább a szülőé.

Három: P atomrészegen állítólag kissé megütötte az őt lefogni próbáló mentőst. Mesélik, a mentős erre azt felelte: "Kis agresszív cigánygyerek vagy, mint a többi." Ó, bassza meg, de ki kéne rúgni az ilyet. Mi köze hozzá az idiótának, hogy fehér, cigány, kínai, izlandi vagy maori az a páciens? Abszolút elhiszem, hogy nem kellemes egy agresszív részeghez kivonulni (ha 15 éves is), de tartsa már meg magának a véleményét, és ne csináljon úgy, mintha a bőrszín alapfeltétele lenne a seggrészegségnek vagy a seggrészeg agresszivitásnak. És szinte mindegy, hogy a világ egyik legszelídebb gyerekének szólt be (aki értelemszerűen semmire nem emlékszik az egészből). P a piától hány, én a kis hétköznapi rasszizmustól, ez van.

Különben meg ez utóbbiban az a legjobb, hogy a srác (nem cigány), aki ezt elmesélte nekem, éppen úgy ki volt akadva, mint én.

UPDATE:
Később P azt mondta, úgy érzi, szégyent hozott saját magára, a társaira, a szüleire, és soha többé ilyen elő nem fog fordulni. Elhiszem neki. Good for him.

Thunderbolt

The other day I was switching channels on the ancient tv set in my inner sanctum. On one of the sports channels a women's volleyball match was on. Now, I am not much of a volleyball fan so I would have changed channels instantly if. If it wasn't for the girl on the screen who was standing there behind the net with her hands held up in waiting for the action to start, concentrating with eyes the warmest, loveliest possible shade of brown. Looking so much like someone who once meant so much to me. Thunderbolt. I got hit like Michael Corleone when he came across Apollonia in Sicily.

So I started watching women's volleyball - without the sound, though, and not paying too much attention, as meanwhile I was working on my multitasking skills by listening to music and translating from German into English (the latter being a hell of a job considering that my German is practically non-existent). I kept glancing at the screen spotting girl nr. 8 every now and then, adoring her breathtaking beauty and uncanny resemblance to that other girl from the past.

After some time I began to wonder what her name might be so I stopped the music and turned up the volume on the tv set. And then the commentator's voice shocked me out of my pants. Tormási, he said.

For God's sakes, I used be her English teacher when she was fifteen or so. I would never have recognized her. I remember her being a nice girl in school and a promising young volleyball player. Some faint memory suggests that she even left the school for another one where it was easier for her to pursue her sports career. I even played volleyball with her and some of her classmates on PE lessons or after school and I even lent her a strip of elastic band for her wrist once. I haven't a clue what marks I tended to give her, though. I don't care.

It's just great to see now that she has grown to be someone gorgeous and successful and I guess I'll watch more women's volleyball from now on.

However: L.

Ünnepi baromsággyűjtemény

1. A fiam iskolája rendezte a műsort a kaposvári március 15-ei ünnepségen, mert zenei általános, és hát tudnak remekül zenélni meg énekelni. Nagyszerű. Erre kötelezővé tették az iskola összes diákjának, hogy vonuljon ki. De hát milyen ez már? Én utoljára 88-ban voltam kötelezően kivezényelve május elsejei felvonulásra. Szóval még mindig Kádár János szép emléke köszön vissza így 2008-ban. Tudom, aki akkor szocializálódott, annak természetes az ilyesmi, és az iskolavezetés meg az intelligencia nem szükségszerűen együttjáró fogalmak. Ráadásul Orbán vagy Szita Károly direkt alkalmasnak is tűnnek ilyen kádári apafigurának, és nem is nagyon van ellenükre a szerep.

Irdatlan gáz, lassan meg kéne tanulni, hogy a gyerekek ünnepre vezénylése nem kultúrországokba való. A hagyományok ápolására ott van az iskolai ünnepség, a töriórák meg alkalmasint az osztályfőnöki órák.

2. Lóci bevonult tehát az iskolába 10 órára, hogy aztán onnan tanítónénivel meg persze a többi osztállyal együtt osonjanak ki a Kossuth térre. Gyülekező az osztályteremben ünnepség előtt egy órával. És tanítónéninek na milyen ötlete támadt? Feleltetett a Nemzeti Dalból. Szombat délelőtt tíz órakor olyan gyerekeket, akiknek leginkább otthon kellett volna játszani, olvasni, tévét nézni, leckét csinálni, esetleg kirándulni a természet lágy ölére vagy akár saját jószántukból (mármint szüleik jószántából nyilván) elmenni az ünnepélyre a Kossuth térre. Lócit hála az égnek azért annyira nem könnyű felzaklatni, simán lefelelt ötösre a Nemzeti dalból, és még örült is az egésznek, mert közben huszárokat meg kardokat meg ilyeneket is rajzoltak, az meg remek dolog. Node, basszus, akkor is. Ezzel azért simán el lehet érni, hogy a gyerek az ünnepből ne az ünnepet fogja föl, hanem valami kellemetlent kössön hozzá.

(Különben meg a héten technikaórán kokárdát varrtak. Lóci hármast kapott rá, pedig hát egy nagyon pöpec kis kokárdát varrt. De különben ezt meg nem is értem. Hogy a bánatos nyavalyatörésbe jut eszébe valakinek egyáltalán osztályozni ilyesmit, ha meg már igen, akkor miért nem ad mindenkinek ötöst? Visszafogom magam, és nem mondok jelzőket.)

3. Ünnepség, as such. Kiáll a város elé kedvenc polgármesterünk, Szita Károly, és nekilát a beszédnek. Komoly összegbe le mertem volna fogadni, hogy március 15-éről a múlt vasárnapi népszavazás jut eszébe, és mit tesz isten, nyertem volna (bár a Sportingbet nem adott volna túl jó oddszokat erre, az tuti). Szánalmas. Hogy a büdös francba lehet összekeverni egy korrekt és tisztességes forradalmat egy szánalmas politikai játszmával? Bízom benne, hogy Szita nem annyira hülye, hogy tényleg azt higgye, Gyurcsány meg a vizitdíj felér a Habsburgokkal, mindenesetre igyekezett ezt az információt közölni az egybegyűltekkel. Esküszöm, ha Orbán leadja a maga egybegyűlt fanatikusainak ezt a szöveget, nincs vele különösebb gondom; szánalmas az egész, de hát tegye, beszéljen akkora hülyeségeket, amekkorákat a fanek csak hallani szeretnének, belefér. Viszont egy hivatalos városi ünnepségen, amihez pártoknak azért nemá' köze legyen? Kötelezően kivezényelt általános iskolások előtt? Hát milyen szereptévesztésben van ez az ember, a jó életbe?

És egyáltalán: ezt az egész dumát is hogy képzelik? Miért kell lerángatni Kossuthot meg a többieket (akik nyilván gyarlók voltak meg minden, de 160 év távlatából hősökként élnek bennünk) a maguk primitív szarába? Hogy lehet összekeverni egy demokratikusan megválasztott kormányt (és most tök mindegy, mennyire béna kormányt) egy ránk tukmált uralkodóházzal? Hogy lehet összekeverni a kórházi napidíjat a függetlenséggel?

Agyrém.

Száraz elefántürülék

Amikor Lóci elsős volt, a tanítónéni elvitte őket sétálni környezetórán, aztán mindenkinek rajzolni kellett valamit a városról. A többiek előálltak az obligát piros tetős házakkal meg a zöld lombos fákkal meg ilyenekkel. Lóci felülnézetből gondolta ábrázolni a várost, a képen volt aknafedél és galambszar is. Kettest kapott rá, mert "túl sötétek voltak a színek". Nem kommentálnám, öreg vaskalapos és a tanítást a ridegmarhatartással összekeverő idióták sajna vannak, mi meg pont kifogtunk egy ilyet (amióta külön tanárnéni van a rajzhoz, Lóci négyeseket meg ötösöket kap, pedig technikailag tényleg nem egy őstehetség - csak hát van olyan pedagógus is, akinek nem az a fő célja, hogy minden egyéniséget kiirtson).

No, akárhogy is, legkedvesebb tanítónénink simán lepattant Lóciról, fiam két év elteltével harmadikban visszatért az excrementum témaköréhez. Íme:



Azt mondja, a National Geographicon látta.

(De a dolgozatban, amikor ugyanez volt a kérdés, azért már nem írta bele).

Ősmagyar friend-or-foe a sztyeppén

Van itten egy beharangozó egy előadásról. Valamikor februárban volt, úgyhogy lemaradtunk róla jól, de majd utána elmondom, miért rakom mégis ide.

A magyar nyelv akusztikája
Előadó: Dr. Lukács Béla a Központi Fizikai Kutatóintézet tudományos tanácsadója

A magyar nyelv sok szempontból egyedi. Például akusztikai sajátosságai miatt, melyek elsősorban a magánhangzók hangsúlyozása révén jönnek létre. Ennek segítségével aztán anyanyelvként könnyebb megtanulnunk, hiszen érezzük, hogyan kell ragozni a szavakat. A magánhangzók megfelelő hangsúlyozása azonban már a sztyeppéken élő elődeink számára is fontos volt. Ha nem is értették meg egymást a különböző törzsek tagjai, de a neveket a hangsúlyokból érteni lehetett, s ebből tudták meg, van-e közös rokonuk, vagyis testvér vagy ellenséggel állnak szemben. Előadónk saját kutatásairól számol be az anyanyelv nemzetközi napján.

Gugliztam a cikk után keményen, hogy mégiscsak világosabb legyen, mi a fenét akar, de sajna nem találtam sehol, kizárólag ez az absztrakt bukkant fel néhány helyen. Na most, amennyit ebből ki lehet olvasni, az hülyeség.

Az emberek szeretik azt hinni, hogy a magyar nyelv egyedi, de hát nem az. Ettől még szeressük persze, de mégsincs benne olyan dolog, amit ne találnák meg kismillió más nyelvben is. Könnyen kialakul persze a benyomás, mert a környező indoeurópai nyelvekre valóban nemigen hasonlít a magyar, de hát, a tücsök rúgja meg, azokon kívül akad még egy néhány nyelv, ahol találni agglutinációt, tárgyas ragozást, magánhangzóharmóniát, mittoménmit, ami olyan egyedinek tűnhet, ha kizárólag az angol, a német meg a francia a viszonyítási alap.

"[A]nyanyelvként könnyebb megtanulnunk..." Majd hiszem, ha látom azokat a szociolingvisztikai vizsgálatokat, amelyek kimutatják, hogy az átlag magyar Pistike hamarabb kezd el beszélni, mint az átlag svéd Olafka, az átlag kínai Csen vagy az átlag csicseva kiccsávó (akárhogy hívják az átlag csicseva kiccsávót). Éppen ez az, ahonnan tudhatjuk, hogy a világ nyelvei között nincs egyszerűbb meg bonyolultabb: kimutathatatlan, hogy lenne különbség a gyerekkori nyelvelsajátításhoz szükséges időben.

"...hiszen érezzük, hogyan kell ragozni a szavakat". Mi van?

Arra egyszerűen kíváncsi lennék, hogyan találta ki Lukács, miféle friend-or-foe magánhangzóviszonyok uralkodtak a sztyeppén, de majd visszatérek rá, ha sikerült valahol fellelnem az előadást, és elolvasnom a szövegét.

Tulajdonképpen az egész bejegyzésbe anyám miatt fogtam bele, aki délután lelkesen közölte velem, hogy micsoda okosságot talált ki ez a Lukács, a magyar magánhangzók teljesen egyedülállók a világon. És persze amikor finoman mondtam neki, hogy azért ez nem feltétlen zseniális meglátás, elnéző mosollyal nem firtatta tovább. Jó, az egy dolog, hogy anyám úgyse hisz el nekem semmit, mert az a típus, aki mindent jobban tud (sokkal), de az egész mögött valahol mégiscsak az van, hogy a nyelv sajnos olyan, mint a foci. Sőt olyanabb, mert a focihoz csak a férfiak értenek mind, a nyelvhez meg mindenki marhára ért inklúding a nőket.

Mi a bánatért kell egy fizikusnak nyelvvel foglalkoznia? Vagy hát jó, foglalkozzon vele, de talán mégse kéne kiállni előadásokat tartani róla. Ugyanis az emberek ezeket a dolgokat elhiszik, mert olyan mondta, aki okos ember, látták a múltkor is a tévében. Meg hát eddig is tudták, hogy a magyar különleges nyelv, és olyan bizsergetően kellemes érzés újabb bizonyítékot hallani erre.

Annyira gáz.