6-4, 6-4, 6-7 (5-7), 6-7 (8-10), 9-7

Én megmondtam, hogy marha jó lesz. Amit Federer és Nadal vasárnap produkált, az egyszerűen mennyei volt. Előtte úgy éreztem, Nadal simán nyer, mert egyszerűen nem múlhatott el egyikükből sem nyomtalanul, ami a párizsi döntőben történt. Aztán persze úgy is indult, bár az első két szettet nemigen láttam, mégiscsak be kellett dobni valami kaját egy kissé mozgalmas hétvége zárásaként (miután úgy hajnali négy körül egy nagyon részeg ember egészen konrét fizikai erőszakot alkalmazván és római katonának gondolván magát megpróbált lerángatni a Bodrog partjára, én pedig még Asterixre hivatkozva sem könnyen tudtam lerázni).

Szóval az után az első két szett után azt hittem, simán vége lesz. És nem lett. Federer nyert itt ötször, eleinte simán, tavaly már nem könnyen. De soha wimbledoni dötőben nem került hátrányba, főleg nem kétszettesbe. És bezony két szett hátrányból itt Cochet győzött utoljára. 1927-ben.

És Federer mégis felállt, és egy zseniálisan végigszervált meg egy zseniálisan végigküzdött tájbrékkal máris (máris egy francot) egálban voltak. És nem egyhamar felejti el az ember azt a Nadal-tenyerest, amivel meccslabda lett meg azt a Federer-fonákot, amivel aztán a meccsben tartotta magát mégis.

Federert szeretem, tavaly elmondtam, miért, ott van a link az elején most is. Nadal remek fickó és teljesen szimpatikus, de ezt a terminátorkodást én teniszpályán nem díjazom. A finesz, az elegancia sokkal többet ér a szememben, mint az, hogy valaki a világ végére is odaér lábbal, és bárhonnan kurva nagyot tud ütni a labdába. Zseni mindegyik, nem kétséges, de Federer a jobb teniszező, Nadal csak a jobb buldózer. A legnagyobb füvespályások, Borg (bár ő ebből a szempontból azért határeset), McEnroe, Becker, Edberg, Sampras hagyományát Federer folytatja, nem vitás. És ha a fű olyan lett volna, mint szokott, szerintem most is nyer. Marha kíváncsi lennék, mi a bűbánatos francért csináltak a wimbledoni centerpályából ilyen vackot, amin kellemes lassúsággal a francba felpattan a labda. Lehet, hogy nem direkt volt, de hogy ez a terminátortenisznek kedvezett az biztos. Azt meg látni eleget salakon, és oda is való. Éppen ezért nem szeretem a salakot. Nekem az jön be, ha egy jó ütés pontot ér, nem az, ha mindennek van idő utánaszaladni, és visszakanalazni. Vagy Nadal esetében visszabrutalizálni.

Mindazonáltal.

Eszement volt, ahogy játszottak, hiba alig, baromi jó labdamenetek egymás után. Szóval a döntőjátszmában egyszerre azon kaptam magam, hogy nem drukkolok egyiknek sem. Mindegy volt, ki nyer. Az 1980-as Borg-McEnroe-t persze felvételről láttam, ami nem ugyanaz, de asszem, ez volt annyira jó, és meg is marad majd úgy az emlékezetben, mint az. Ott Borgnak sikerült nyernie ötödször, itt Federernek nem sikerült hatodszor.

És persze Nadal megcsinálta azt, amit utoljára Borg éppen akkor, 1980-ban: egymás után megnyerte a Roland Garrost salakon meg Wimbledont füvön.

Terminátor ide vagy oda, megérdemelte, a tücsök rúgja meg.