Rudi

Úgy tartja a családi legendárium, hogy a Túró Rudit nagypapám Béla nevű öccséről nevezték el. Persze ez biztosan nem igaz, de remekül hangzik, és a család emlékezetében valószínűleg most már így marad.

Az mindenesetre tény, hogy Bélát rokonai, barátai és üzletfelei gyakorta szólították Rudinak, jó humorú, végtelenül szeretetre méltó, karizmatikus figura volt. És az is tény, hogy a hetvenes évek elején a mátészalkai tejüzemben dolgozott, ahol akkor a Túró Rudit gyártották. Úgyhogy amikor ötéves korom tájékán náluk jártunk látogatóban, pár nap alatt annyit zabáltam be belőle (a pöttyös az igazi!), amennyit az időközben eltelt harmincegypár évben összesen sem, pedig azóta is szeretem.

Aztán nagypapámat és öccsét a szabolcsi faluból, ahol születtek, ugyanabba a városba, az ország túlvégére hozta a sors. Ahol ma Béla elment orvoshoz. A vizsgálat után kilépett a rendelőből, de nem érezte jól magát, és leült a váróban.

Mire bekiabáltak az orvosnak, és kiért utána, Béla már nem élt.

Banális talán búcsúnak, de megettem egy Túró Rudit. És csak én tudom, milyen szomorú nap a mai a pöttyös történetében. Isten veled, Béla.