2009. május 2., szombat

I (egy másik)

I ippeg most fog éreccségizni, macerás élet áll mögötte, és igen instabil lelki világú leányzó. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy itt-ott a kanyarban ebből-abból megbukott jól, és meggyűlt a baja mindenféle tanárokkal. Mert ha leül, és rászánja magát, bármelyik tantárgy féléves anyagát simán megtanulja egy délután alatt.

Angolórákra például gyakorlatilag nem járt az első két évben, amíg nem én tanítottam, ugyanis idős kollégám, aki azóta nyugdíjba vonult, általában az óra ötödik percében kidobta ezért vagy azért. Csakhogy hiába volt minden angoltanulása ez a néhányszor öt perc, I úgy tud angolul, ahogy említett kolléga (with due respect - tényleg) sosem fog.

Abban nagyjából biztos vagyok, hogy ha besétált volna a tanáriba az osztályozó értekezletre, amikor róla volt szó, hát nem közülünk került volna ki a legintelligensebb versenyző a szobában. Aszongya, 136-os IQ-t mértek nála, én tán egy hangyasóhajnyival többre tippeltem volna, de legyen annyi. Az biztos, hogy ilyen elképesztő sebességű agyat 13 éves tanári pályafutásom alatt talán ha kettőt láttam rajta kívül.

Nu, oda akarok kilyukadni, hogy I negyedik év végén megbukott egy szakmai tantárgyból. Éreccségizni mehetett volna így is minden további nélkül persze, de a továbbtanulásról le kellett volna mondania egyelőre, még ha egészen más irányba is szeretne indulni, mint amiről a mi kis középiskolánk szól.

Említett buktató kolléga persze olyan, aki irdatlan hanggal szeret haragudni diákokra, akárkire, a világra, mindegy. I-vel meg ugyebár úgy kell bánni, mint a hímes tojással, borzasztó könnyen kiborul, elpöttyen, akár elsírja magát, utána meg már reménytelen. Na most kolléga nála is ordibálással próbálkozott, aztán meg még egy kis ordibálással, miután I a dolgozatok összes kérdéseire különféle jópofa sormintákat rajzolt válaszul. Így persze nem csoda az a bukás, meg ha az asztalra letett teljesítményt nézzük, jogos is.

Csak ő az, akinek simán az életét baszhatta volna el, ha nem könyörgi át a tanári kar. Ha most elmegy továbbtanulni, remélem, sínre kerül, és nem lesz gond. Ha egy év emiatt kimaradt volna, és csak tengett-lengett volna valahol, simán elkallódhatott volna. Kolléga végül kábé nyolcunk könyörgésére ingerülten átengedte I-t a maga igazságának őszinte tudatában - pedig igazsága az nem volt neki. Sosem értettem azokat a tanárokat, akiknek esze ágában nincs a diák mögött az embert is észrevenni. Ezek után meg asszem, I is érzi, hogy tartozik nekünk annyival, hogy megpróbálja komolyan venni a világot maga körül.

I-t szeretni kell, ilyen baromi egyszerű, és mindent, de mindent visszakap tőle az ember. Én meg persze olyan vagyok, hogy még a büdös dögöket is képes vagyok szeretni, nemhogy az ilyen imádni való hóttintelligens bolondokat, mint ő. Úgyhogy a minap, ahogy mentek el szerenád után, a kapuban I kissé becsípve a nyakamba borult, majd közölte, hogy "a tanár úr olyan, mintha a második apukám lenne, és egy kicsit szerelmes is vagyok".

Hát ha szerelmes nem is vagyok, de kicsit én is kezdtem már a tiszteletbeli lányomnak tekinteni a végére (egyébként gyakorlatilag egyidős vagyok az apjával), úgyhogy remélem, visszatalál a kopasz pocakoshoz néha, és elmeséli, hogy alakul az élete.

24 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy vannak olyan tanárok, akik tudják, hogy bizony életek vannak rájuk bízva:)

    én se voltam könnyű eset anno, az áltisk ofőm meg is mondta a szüleimnek nem vagyok elég okos a gimihez - szerencsére ők hittek bennem.
    G, az összes hasonló diák nevében köszönöm!!!!
    Hajrá I! ne add fel:)

    VálaszTörlés
  2. Mongyuk I-ről legfeljebb csak abban merül fel, hogy nem elég okos, aki sosem lesz hajlandó beismerni, ha egy diák képességei finoman szólva felülmúlják az övéit. Azt például nem annyira fogom, hogy lehetett 3-as angolból az elődömnél, miközben jelenleg ott tart, hogy az emelt szintű éreccségi feladatsorban alig hibázik. Valszeg jó sok szódolgozatot írtak, meg ilyesmi, ahhoz meg még neki is tanulni kellett volna.

    Én különben a közoktatásban mg valszeg elég könnyű eset voltam, csak főiskolás koromra értem be annyira, hogy kijött a bennem rejtező rebellis. Na, ott már voltak konfliktusaim.

    VálaszTörlés
  3. érdekes, nálam pont fordítva volt - bár most is rebellis vagyok, csak másképp:)
    tiszta röhej egyébként, mert gimi másodikig én is éppen csak 3as voltam angolból, szódolgozat rulez...
    a mai napig nem vagyok képes magolni, nem is hiszek benne.
    Egyszer magoltam, amikor úgy volt, h egy évre külföldre megyünk (végül nem), s akkor vizsgáznom kellett volna, s a törit minden órára megírtam és kívülről megtanultam (előző évben majdnem bukta volt, egyszerűbbnek tűnt év közben tanulni, mint majd a végén egyben), abben az évben viszont szinte csak ötösöm lett belőle.
    Persze arra is rá kellett jönnöm, h egyetlen utálatos tanár (pl az angoltanárunk) sem ér annyit, h neki tanuljak és felhúzzam magam rajta - rendszeresen öszevesztem vele, amikor bárkivel igazságtalan volt az órán, én is ki lettem párszor küldve:)))
    mondjuk én utoljára évekkel ezelőtt viccből IQ teszteztem, azt is angolul, ott 138 lett - de annyira azért én nem hiszek ezekben... - annyit azért észrevettem, hogy IQ ide vagy oda, rengeteg ember iszonyat bunkó lesz a többiekkel, ha véletlenül szép szám jön ki neki. Ennék meg a diplomájukat...
    A szép az egészben az, h ugyanaz a tanár, aki lenemelégokosozott, az csinált velünk képsőbb IQ tesztet, s ott 140 valamennyi lett. Ah, de nem is érdekes, úgysem használom, max a felét;))) szégyen...

    VálaszTörlés
  4. tudom, ez most túl prózai lesz, de ő az a lány, aki jó lenne modellnek?:D

    VálaszTörlés
  5. @Lizó:
    Nekem gimiben nagyon király angoltanárnőm volt, sokat köszönhetek neki, és hálás is vagyok érte. Valószínűleg nélküle is ilyesmivel foglalkoznék ma, de vele simább volt az út eleje.

    Nekem gimis koromban csináltak IQ-tesztet különben, és 139 lett, úgyhogy 3 ponttal verem I-t igazság szerint. :) De elég hülyén vette volna ki magát a posztban. (Egy netesen egyszer 163 is kijött, de ahhoz a 139 is elég, hogy tudjam, nem kéne komolyan venni. :) )

    VálaszTörlés
  6. @szk:
    Nem, az E volt. Kicsit hasonló eset, csak mégis teljesen más.

    VálaszTörlés
  7. én max annyit köszönhetek az angoltanáromnak, hogy tudom, hogyan NEM szabad tanítani és a diákokkal viselkedni.
    Ha rajta múlik, sose jutok oda, ahol vagyok - és a mai napig rémálmaim vannak (húzosabb időszakokban), h ülök az óráján és csak nem értem a feladatot

    hogy van a lábad?

    VálaszTörlés
  8. Kösz, most már elég virgonc vagyok, bár még úgy két hét biztos, mire óvatosan sportolni is elkezdek vele. A mankót mindenesetre már vagy egy hete eldobtam, a hétköznapi közlekedés kissé sántán, de nem gond.

    VálaszTörlés
  9. Közben szöget ütött a fejembe, hogy szóban forgó angolos kollégámat rosszabb fényben tüntettem fel valszeg, mint szándékomban állt. Mert ha Ivettel nem is jött ki, azért én őt tök jó tanárnak ismertem meg, akivel kimondhatatlanul sokat nyert az iskola (de tényleg, a testvérkapcslatot az olaszokkal is ő hozta össze), és akiket tőle vettem át, azokat a lehetőségekhez mérten tisztességgel megtanította.

    Továbbá aki kitalálja, hogy a múltkori képen a csajokkal melyik I, egyéves Hairdryer Blues előfizetést kap ajándékba. Szerintem elnézve őket, rá lehet jönni, de nekem könnyű.

    VálaszTörlés
  10. na, küldtem egy üres megjegyzést az imént..

    I volna az, aki előtted ül a fotón? lehet, hogy benéztem, de az ő tekintete más, mint a többieké - és most nem arról beszélek, hogy tökszép, legalábbis nekem.

    igaz, azt mondjuk róla nehezen képzelem el, hogy sormintákat rajzol.. ahhoz túl felnőttes, már elnézést a felnőttektől. bakker, ez tök nehéz feladvány! még gondolkoznék..

    VálaszTörlés
  11. Oké, ha még gondolkoznál, akkor csak annyit árulok el, hogy nem nyert.

    Aki előttem ül, az A. Tök igaz, hogy kicsit felnőttesebb a többinél - idősebb is. Na most I viszont nagyon nem felnőttes, most például egy elsős pasija van. Nagyon édesek együtt. A is egy teljesen kedves és szerethető lány különben, de képességeit illetően a túlsó véglet sajnos.

    Igazság szerint így tablófotózáshoz bénára sminkelve nem ugyanolyanok.

    VálaszTörlés
  12. kedves g, az egyik bejegyzésben kiírtad a leányzó nevét, csak gondoltam szólok :)

    VálaszTörlés
  13. bocs nem bejegyzés, hanem hozzászólás, így hajnali fél 2 kor még kicsit kóma vagyok... :p

    VálaszTörlés
  14. Köszi. Igazság szerint közben észrevettem már, de hát asszem, tök mindegy. Aki ismeri, úgyis tudja, kiről van szó, aki meg nem, az úccse.

    Fél kettő? Amikor itt délután fél három van? Az 11 órával van előttünk. Új-Zéland talán? A Sitemeter nem is naplózott, úgyhogy ügyesen rejtőzött a böngésződ. :)

    VálaszTörlés
  15. tudod, mi a legtökjöbb, h a nyakkendődet a lányok hajához igazítottad:)
    a másik ülő lány?
    jó kis feladvány

    VálaszTörlés
  16. Ezt az egy nyakkendőt vagyok hajlandó használni, úgyhogy mindig ez van rajtam. :)

    Különben talált, süllyedt. A másik ülő lány az.

    VálaszTörlés
  17. segített a többi infó.
    amúgy tényéeg olyan a nyakkendőd, mintha passzítottad volna, a színe is (a lányok hajszíne meg a blúz és blézer színei), meg a lányok haja is jobbára abba az irányba van elfésülve. maga a tökély. és a háttér is beleillik színileg.
    mintha direkt
    azt hittem, a fotós külön hozott ideillő nyakkendőket, h válassz.
    amúgy tetszik a nyakkendő, jók a színei és nem olyan szokványos.

    VálaszTörlés
  18. Plusz nem szar selyem meg mittomén, hanem gyapjú. Azóta se tudtam másik ilyet venni.

    A fotó csak úgy volt, hogy besétáltam a terembe megnézni az osztályt, miközben a tablófotózás volt, és valamelyik csaj kitalálta, hgoy legyen egy ilyen közös képünk. Szóval totál spontán volt a dolog.

    VálaszTörlés
  19. az a legjobb.
    ugyan én a tervezett spontaneitás híve vagyok.
    de komolyan jó ez a kép. így meg még jobb:)

    VálaszTörlés
  20. a másik ülő lányt észre sem vettem, mert nem néz a kamerába.. szakmai ártalom :)

    VálaszTörlés
  21. Öööö? Hát oda néz bele a kamerába egyenest.

    És akkor te a tájképeken csak egy nagy fehér foltot látsz? :)

    VálaszTörlés
  22. Te és a renitenskedés - nahiszen :)

    Jógyerek :)

    VálaszTörlés
  23. Azér megkérdezném Székely és Kocsis Gáborok véleményét is szerény személyünkről... :)

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin