2009. május 23., szombat

Az apád vagyok, Luke

Na, csak nagyjából a végére értem a Csontok városának, és ahogy mondtam, tényleg elég okés munka volt; szerettem. Alább pedig szpojler következik, az, aki megjelenéskor szénné kívánja izgulni magát, ne olvasson tovább.

Szóval SZPOJLERALERT szityuésön van.

Na tehát. Van a főszereplő kiscsaj meg van a főszereplő csávó. Ők a jelek szerint kezdenek egymásba habarodni, miközben a csajnak van egy másik lelkes udvarlójai is. Aztán a könyv végére lassan kiderül, hogy a főgeci, miszerint Darth Vader Valentine az apja a fiúnak. Meg a lánynak is. A jó oldalon egymásba habarodásnak induló ifjak tehát testvérek, ahogyan az kell.

Nem ismerős ez valahonnan, gyerekek?

(Ja, és van egy Luke nevű szereplő is, bár ő nem a fentiek közül kerül ki, talán leginkább egy Beru nénibe oltott Ben Kenobi.)

3 megjegyzés:

  1. Időközben már beszéltem más emberrel is, aki olvasta a City of Bonest és ő is kitalálta a végét, szóval csak én voltam/vagyok az, aki ennyire nem figyelt a tényleg nyilvánvaló jelekre. Viszont a harmadik részt már egész jól meg tudtam saccolni, annak ellenére, hogy a nagyobb fordulatokat kitaláltam, még így is élveztem a könyvet. Alig várom már a fordítást. :)

    VálaszTörlés
  2. A további részeket én még nem láttam, nem is beszéltünk róluk a kiadóval. Gondolom attól is függnek, mennyire jön be ez.

    Jut eszembe, szerkesztői javaslatra aztán a végén mégis Árnyvadászok lesznek.

    (Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy exnejem kommentál, de aztán gyorsan leesett, hogy ez a Gigi nem az a Gigi. Ráadásul ő is ikrek.)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is jó kis könyv. Én érdekesnek találtam :) és ettől függetlenül nagyon várom a magyar kiadást, hogy ott lehessen a polcomon :)
    Nekem a vége leesett :), hogy mi lesz :) Sok utalás volt rá, hogy a fiú és a lány testvérek... :)

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin