Hamuváros

Na most azért nem adtam a posztnak valami kacifántos címet, hogy jól megtalálja a gugli, ha beírják, hogy Hamuváros. Az ugyanis a helyzet, hogy minden nap akadnak néhányan, akik erre a keresőszóra találnak ide hozzám, szóval lehet abban valami, hogy nagy a várakozás a regény után.

Ezúton szeretném hát minden várakozóval közölni: végeztem a Végzet Ereklyéi-nek második kötetével (vagy két hete, amúgy, csak mostanra jutottam el a posztolásig), már a szerkesztőnél jár a cucc, úgyhogy alakul, alakul, csak kábé egy hónapot kell aludni (ha igaz a könyvhetes megjelenés), és kézbe lehet venni.

Amúgy szerettem csinálni. Semmi esetre sem volt nehéz, néha, főleg a párbeszédes részeknél, kés a vajban alapon haladtam előre. Aztán amikor befejeztem, kissé meglepve állapítottam meg, hogy csak 16 ív, valamivel rövidebb, mint a Csontváros. Valahogy az volt a benyomásom, hogy többet dolgoztam vele, de hát az annyi az annyi.

Először mondom a jót: Clare frankó karaktereket meg történeti csavarokat talált ki (oké, ezt-azt úgy nyúlt innen-onnan, de hát rég tudjuk, hogy nincs új a nap alatt, nekem ezzel nincs semmi gondom), úgyhogy - továbbra is fenntartva, hogy nyilván nem én vagyok ezeknek a regényeknek a célközönsége - azt kell mondjam, teljesen élvezhető sorozatról van szó, és őszintén megértem, mit szeret az ezek szerint népes rajongótábor.

Külön tetszik hogy a Végzet Ereklyéi talán még el is terel néhány rajongót mindenféle magasabb irodalmak felé, ugyanis renget utalást tartalmaz a vájtszeműek számára. Mondjuk tiszta mázli, hogy régen sok Dylan Thomast olvastam, mert talán fel sem tűnt volna, ha nem emlékeztem volna rá, hogy a kilencedik fejezet címe (And Death Shall Have No Dominion) bizony a walesi költő egyik leghíresebb versének a címe, ami magyarul Kálnoky László fordításában úgy szól, hogy És nem vesz rajtuk erőt a halál (a második vers a linkelt oldalon).

Innentől persze utánajártam a fejezetcímeknek, és ha már így történt, elmondom, mire jutottam.

A 10. fejezet címe, A Fine And Private Place, Peter S. Beagle regényéről kapta a nevét, ez magyarul Egy csendes zug címen jelent meg, ezért használtam fel én is ezt.

A 11. fejezet címe, Smoke And Steel, Carl Sandburg amerikai költő versére (illetve azonos című kötetére) utal, amely magyarul nem meglepő módon Füst és acél-ként fut, de sajnos nem találtam a neten.

A 12. fejezet címe, The Hostility of Dreams, W.H. Auden és Christopher Isherwood The Dog Beneath the Skin című színdarabjának egy sora, nem találtam magyarul ezt sem.

A 13. fejezet címe, The Host of Rebel Angels, mint annyi minden más a sorozatban, John Milton 17. századi angol költő klasszikus művéből, az Elveszett Paradicsom-ból (Paradise Lost, aki faszán tud angolul, itt van az egész, tök jó, érdemes beleolvasni) származik. Jánosy István fordításában szerepel itt a szóban forgó kifejezés "angyal-pártütők"-ként, ezért választottam én is ezt a magyar változat a 13. fejezt címének.

A Harmadik rész címe, The Day of Wrath, egy nevezetes egyházi ének, ami leginkább latinul ismert, miszerint Dies irae - és mit ád az ég, az egyben az utolsó fejezet címe is.

A 14. fejezet címe Rettenthetetlen lett, ennek viszont semmi köze Mel Gibsonhoz, de egyáltalán, az eredeti nem Braveheart volt, hanem Fearless.

A 15. fejezet címe, The Serpent's Tooth, Shakespeare Lear királyára utal, ahol az első felvonás negyedik színében hangzik el a következő: "How sharper than a serpent's tooth it is to have a thankless child". Azaz Vörösmarty szerint: "Élesben fáj, mit a kígyó foga, hálátlannak tudni gyermekét". (Az "élesben" szót nyilván értsd: "élesebben".)

A 16. fejezet címe, A Stone of the Heart, egy Tom Grimes nevű elég obskúrusnak tűnő író (még Wikipédia szócikk sincs róla) regényéről neveztetett el. A csávót a magyar weben nyomokban sem találni, nyilván én sem hallottam róla sosem.

A 17. fejezet címe, East of Eden, egy lényegesen híresebb regényre utal, legalább is az én időmben az amúgy irodalmi Nobel-díjas John Steinbeckről szerintem esett szó a suliban (vagy csak én olvastam túl sokat). Mondjuk ma már biztos nem említik az irodalomanyagban, feltűnt volna. Akárhogy is, az Édentől keletre talán az Egerek és emberek mellett a legnevezetesebb regénye. Ajánlott olvasmány mindegyik, bár senki nem fogja hülyére röhögni magát rajtuk, az a helyzet. Elvileg amúgy ezt is a Könyvmolyképző adta ki, de a kiadó honlapján nem találtam, úgyhogy itt van hozzá egy Libri-link. (Fentebb a címre kattintva egy könyvismeretetőt találtok.)

A 18. fejezet címe, Darkness Visible, ismét Elveszett Paradicsom-idézet. (Angolosok figyeljék meg a ma már nagyon archaikusnak tűnő szórendet, miszerint hátul van a jelző, pont mint a címben, miszerint Paradise Lost.)

A 19. fejezet címéről, Dies irae, ugyebár fentebb volt szó.

Aztán meg nem bírom magamban tartani azt se, ami zavart. Egyrészt a regény tele van egészen hülye hasonlatokkal, a kedvencem az volt, hogy "Isabelle's smile was like a whispered secret". Na most amikor a huszadik ilyen jön szembe egy oldalon, már simán agyfaszt lehet kapni ám szegény fordítónak. Ugyanez a kategória nálam a túlzásba vitt színezés, főleg, hogy azok a színek nem is változatosak. Jace-nek nemcsak a haja, a szeme és a bőre, de talán még a hasnyálmirigye is aranyszínű, ettől azonban mindegyik képes ezüstösen is villani, de ha jól emlékszem, előfordult, hogy még szürkészöld (!) is keveredett valamelyikbe.

A másik meg, hogy marhára ráfért volna a könyvre egy rendes szerkesztő, mert folyton jönnek az önellentmondások. Előfordult, hogy Isabelle letette a korbácsát, aztán a következő bekezdés elején Isabelle megint letette a korbácsát. Jace odaadja Clarynek a kabátját, aztán három és fél oldallal később elővesz valamit a kabátzsebéből. Jace elkéri Isabelle telefonját, aztán Isabelle megkérdezi Alectől, minek neki a telefon. Én komolyan nem is értem, hogy maradhatnak benn ilyenek egy könyvben. Mindegy, nyilván annyira ügyes gyerek vagyok, hogy fordítás közben a legordítóbb szerkesztési hibákat helyrehoztam, úgyhogy a magyar verzió jobb lesz, mint az eredeti. (Ez itt a szmájli helye, de blogposztba szmájli az milyen má?) UPDATE: úgy néz ki, itt sáros vagyok némi bénázásban, valószínűleg összekevertem a két fiút, mert nemcsak hogy az eredetiben, de még az én fordításomban is tökéletesen stimmel a telefonos dolog, az egyik korbács helyett pedig az irónját teszi le. Ünnepélyesen bocsánatot kérek az érintettektől.

Viszont mindent egybevéve, mondom gyorsan még egyszer, abszolút vannak erényei a sorozatnak. Eddig is szívesen csináltam, és nagyon is van olyan szeglete a lelkemnek, amelyik várja a harmadik részt, az Üvegváros-t. Már itt van a polcon (gyönyörű, nagy, hardback kiadás), de előbb még befejezem a félbehagyott Mielőtt felkötik őket-et, aztán pedig jön a Tolvajok hercege (még akármi is lehet a címe, ez most szó szerint van).

Az Acknowledgments rovat keretében szeretném megköszönni Vikinek a héber szöveget, nagypapámnak, a kaposvári könyvtár legidősebb olvasójának pedig az Elveszett Paradicsom beszerzését.

És örök hálám Mollynak, az egyszemélyes közönségnek az ajándékba kapott saját angol példányokért, és mert mindig meg tudja hozni a kedvemet a Végzet Ereklyéihez.