-

A minap néztük Sándorral milliomodszorra a Tanút. Az ember persze tudja, hogy klasszikussal van dolga, de valahogy az évi rendes megnézések alkalmával újra és újra meg tudok lepődni, hogy a filmnek gyakorlatilag minden egyes mondata mennyire beleitta magát a köztudatba, olyan, mintha elcsépelt mondatokat hallgatánk egymás után - pedig egy frászt, itten annyira sikerült belecsapni a lecsóba, annyira sikerült elmesélni ezt az egész szerencsétlen országot, annyira sikerült megtalálni azokat a magyarokat, akik tudnak és hajlandóak röhögni saját magunkon, hogy azokat a mondatokat bizony ők (mi - mondanám, de hát én már a Tanú-fanek sokadik generációja vagyok) emelték ki a világ egyik legjobb forgatókönyvéből, és ők csépelték el. Vagyis, jobban belegondolva, csépelték egy frászt. Én legalábbis nem untam meg egyiket sem. Még azt sem, hogy "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk", pedig csak ma este 82-szer hallottam. De hát az élet nem egy habostorta.

Szóval kábé egy hónapja láttam utoljára a Tanút. És azt hiszem, ma este megint meg kell néznem. Meghalt Bacsó Péter.