Ahhoz képest, hogy 9. osztály, tehát még az első tanévben járunk bőven, és összesen vannak tizenkilencen, ma megvolt a negyedik kórházunk.
Eleddig volt ugyebár
- egy darab bokaszalagszakadás (hát istenem, ez belefér)
- egy darab detoxikáló
- egy darab abortusz
Ma reggel meg megyek be, és közlik, hogy V-t az este bevitte a kórházba a mentő a koliból, mert a szíve. Tudtuk, hogy van gondja vele, ráadásul a múlt héten kétszer is szólt nekem, hogy nincs jól, én meg mondtam, hogy ne szórakozzon, irány az orvos, aztán mielőtt elment volna, ez lett. A jelek szerint egy pasin húzta föl magát annyira, hogy elkezdett őrjöngve verni a szíve (rég látszik rajta, hogy hiába próbálja a józan eszével lebeszélni magát róla, 16 éve minden lendületével irdatlanul szerelmes egy évfolyamtársába, aki ezt kurvára nem érdemli meg, mert egy bunkó, V-nek meg akkora az az össze-vissza verő szíve, hogy belefér a kisbolygóövezet).
Izibe meglátogattam, jól van, tán hamarosan ki is engedik, csak gondolom, ezt a szívizét (a metaforikust is, de főleg a fizikait) hosszú távon kéne orvosolni valahogy.
Most már bírnám, ha júliusig a maradék tizenötnek nem lenne se veseköve, se AIDS-e, se mániás depressziója, se hepatitis semmilyen betűje. És lehetőleg egy mosómedve se harapja le senkinek a karját.
És kaptam tegnap még egy lányt a családsegítőtől, aki mögött állítólag igen kalandos évek állnak zsenge kora ellenére. Zajlik az élet, bassza meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése