2009. június 9., kedd

Bokaszalag reloaded

Az van, hogy többé-kevésbé jött a bokám rendbefele, egész jól tudtam mozogni vele, a foci öregurasan már ment, és fontolgattam a nyár első teniszmeccsét is.

Aztán hétfőn - merthogy a másod- és harmadkapus nálam is sérültebb, hetek óta én védek 30-40 százalékos bokával - a meccs első percében kirontottam, enyém is lett bőven a labda, viszont a tulok csatár nem állt meg, jött tovább agyatlanul, és ahogy ott feküdtem kezemben a labdával, rátaposott a na mire? A félig-meddig meggyógyult bokámra. Szépen ki is csavarta ugyanúgy megint. Benne van a játékban, meg nyilván nem volt szándékos, meg nem is haragszom a vak állatjára, de azér egy rendes bocst kinyöghetett volna, ha már ott fetrengtem üvöltve. De mindegy.

Szóval ha nem is olyan vészes, mint legutóbb, megint mankó pár napig, és a sport erre a nyárra - remélem, nem örökre - elfelejtve.

Az egyetlen, aki jól járt, anyám, mert azzal az ürüggyel, hogy most úgysem tudok semmit csinálni, végre följöhetett, és mivel a fürdőszobát amúgy is muszáj volt rendberakni a mosógépszerelő után, kitakaríthatta a konyhámat, amire már régen fájt a foga.

5 megjegyzés:

  1. Fekvő gipsz után kaptam a kórházban egy légpárnás járógipszet, levehető ilyesmi. ennek vannak különböző változatai, (ezek már nem olyan masszívak) amik egészen használhatóak.
    van egy olyan hogy www.aircast.com
    nem tudom otthon hogyan, miként lehet hozzájutni, de én már csak az egyik kis bokamerevítővel mászkálok. nekem bevált, remekül működik.
    csak gondoltam megosztom tapasztalataim.

    VálaszTörlés
  2. Volt légpárnás gipszem nekem is, és nem rossz dolog egyáltalán. Ez annyira nem vészes, most elég nekem is a fásli vagy az egyszerűbb merevítő, amim van.

    Az igazi gond a sporttal van, oda kéne valami majd, ami tényleg masszívan tart, de könnyen lehet cipőt húzni rá. A linket köszi, megnéztem, és jó dolgoknak látszanak. Ott van a forgalmazók listája is az oldalon, de persze, hgoy Magyarország nem szerepel sehol. Mindegy, majd muszáj lesz kerítenem valami hasonlót, ha még sportolni akarok.

    VálaszTörlés
  3. Akko' nem viszek squash ütőt...

    :(

    VálaszTörlés
  4. nincs mit igazán :)
    csak gondoltam talán hasznos lehet egy sosrstársanak :P

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin