Évzáró ironman

Az vajon miért van, hogy az általános iskolák előszeretettel szivatják ronggyá a diákjaikat meg a diákjaik szüleit évzáró ürügyén? A régi suliban sosem úsztuk meg másfél óránál kevesebbel, és most valahogy abban reménykedtünk, hogy nem kell ennyit gyűrődnünk.

Hát dehogynem kellett. Bementünk ötre, volt bizonyítványosztás meg búcsúszkodás az alsós tanítónéniktől, aztán ki az udvarra, és hatkor kezdődött a horror. A nyolcadikosok búcsúbeszéde. Búcsúzkodás a nyolcadikosoktól. A nyolcadikosok előadják a búcsúdalt a Megasztárból (komoly!). Búcsúbeszédet mond az igazgató. Búcsúbeszédet mond az igazgatóhelyettes. Az ötödikesek angol keringőt táncolnak. A szülői munkaközösség elnöke elbúcsúzttja a nyugdíjba vonuló igazgatót. Megint az igazgatóhelyettes, aki úgy fejezi be: "a tanévet bezárom". Amikor viszont mindenki elindulna valamerre, megint a mikrofon elé pattan Gizi néni, és közli, hogy kiosztja a jutalomkönyveket. Ezernyi diáknak egyenként felsorolva, hogy "szorgalmáért, jó tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért". (Volt olyan alsós osztály, amelyiknek majd a fele jutalmat kapott.) És ha még ez sem lett volna elég, még az elsősök csacsacsát táncoltak.

Hát itt is vastag másfél óra volt, fél nyolcra lett vége. Még annyi volt a szerencse, hogy kissé beborult közben, és nem a nap közbeni 30 fokban kellett kinnt állni a gyerekeknek a betonpályán a tűző napon, mert úgy biztosan nem kerültünk volna el egy-két ájulást. Ki volt borulva így is gyerek meg szülő rendesen, a hangulat kezdett már forradalmi lenni.

Szóval értem én, hogy egy csomó mindent ebből muszáj volt megcsinálni, meg tényleg el kell búcsúztatni a nyugdíjba menő igazgatót, meg fontos kiemelni a sikeres diákokat név szerint, de ebből szarságból a felét bőven le lehetett volna csípni.

És akkor mi még mázlisták voltunk, mert ez előtt az egész előtt letudtuk a bizonyítványosztást és a borzongás után az osztályban már csak a tornatanárnő ötperces búcsúzkodását kellett végighallgatni. Az összes többi társaság még bevonult a terembe, hogy átvegye a papírost. Az, hogy valaki vidékre szeretett volna esetleg még hazamenni busszal... Ugyanmár, le van szarva, a csacsacsa fontosabb.

Akárhogy is, Lóci legalább a bizonyítványosztós részére szívesen ment a dolognak, de olyannyira, hogy saját jószántából elsőként rohant oda a tanítónikhez a virággal. Ami önmagában marha sokat elmond arról, mennyire más volt a viszonya velük, mint három évig a náci ridegmarhatenyésztővel. Csilla néni szerette (őt is, mint mindenki mást), és ő is szerette Csilla nénit. Ennél sokkal több nem kell.